Egyetlen kristályból áll a 21 dekás aranyrög


Egyetlen kristályból álló 21 dekás aranyrög
Olvasási idő: < 1 perc

Golflabda nagyságú, ám annál sokkal értékesebb az az aranyrög, amelyre mintegy egy évtizede bukkantak Venezuelában:

Egyetlen kristályból álló 21 dekás aranyrög a 217,78 gramm súlyú aranyrögről megállapították, hogy egyetlen kristályból áll, értékét 1,5 millió dollárra becsülték a szakemberek. John Rakovan, a Miami Egyetem geológusa a Los Alamos-i Nemzeti Laboratórium tudósainak segítségével vizsgálta meg a nehéz aranyrögöt. Megállapították, hogy az egyetlen aranykristályból áll.

„Korábban soha nem tanulmányozták ilyen méretű aranykristályok szerkezetét vagy atomi elrendeződését, páratlan lehetőség nyílt számunkra, hogy ezt megtegyük” – írta a vizsgálatról kiadott közleményben John Rakovan, a Miami Egyetem geológusa. Az aranyrög belső struktúrájának meghatározásához két berendezést használtak: egy neutron egykristály-diffraktométert (SCD), amely meghatározza egyetlen kristály atomi elrendeződését és egy másik diffraktométert (HIPPO), amely a kristályok szerkezetét és egy többkirstályos anyagban a kristályok orientációját méri.

„A kristály belső szerkezetének feltárása a minta rombolása nélkül elsődleges cél volt, lévén a rög értékét korábban 1,5 millió dollárra becsülték. A vizsgálat lehetővé tette, hogy Rakovan és az intézet Lujan központjának szakemberei bizonyítsák, hogy ez a páratlan szépségű aranyrög – amely túl tökéletesnek és túlságosan nagynak tűnt ahhoz, hogy a természetben képződjön – egyetlen kristályból áll és a természet szüleménye. Egyesült Államokban élő tulajdonosa négy aranyrögöt adott át Rakovannak a vizsgálathoz, valamennyit egy évtizede találták Venezuelában. A négy rögből háromról derült ki, hogy egyetlen kristályból áll” – olvasható a Los Alamos-i intézet honlapján.

Vizsgálatukról a szakemberek már készítik a tudományos jelentést. Az egykristály vagy monokristály folytonos rácsszerkezetű kristály, amelyben az atomok szabályos geometriai rendben helyezkednek el. Az ideális egykristályban nincsenek rácshibák, szerkezeti szabálytalanságok. A természetben ritka az egykristályok előfordulása, és laboratóriumban sem könnyű előállítani egykristályt.



Previous A kávéfogyasztás csökkentheti a vastagbélrák kockázatát
Next Kész a kihalófélben lévő egzotikus madarak százas listája

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 + 10 =