Halott csillagok összeütközéséből származhat az arany


Halott csillagok összeütközéséből származhat az arany
Olvasási idő: 2 perc

Rendkívül nagy sűrűségű, halott csillagok összeütközéséből származhat a Földön található összes arany. Állítják amerikai csillagászok, akik kutatási eredményeiket tanulmányban foglalták össze.

Mindig is titokzatosság lengte körül, hogyan keletkezett az arany a világegyetem kialakulása során. Mivel a többi elemtől – például a vastól és a széntől – eltérően nem a csillagok belsejében, nagy energiát igénylő fúzió eredményeként jött létre. A rejtélyről most fellebbenhet a fátyol. Ugyanis az egyesült államokbeli Cambridge-ben működő Harvard-Smithsonian Asztrofizikai Központ (CfA) kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy két neutroncsillag „találkozása” egyfajta katalizátorként elindíthatja az univerzumban is ritka, értékes fém kiformálódásának folyamatát.

A neutroncsillag nagy mennyiségű szabad neutront tartalmazó, roppant sűrűre összepréselődött maradványcsillag. Az előd égitest magja a szupernóva-robbanáskor összeroppan. Mérete jelentősen csökken, és mivel sem mágneses energiája, sem perdülete nem változik meg, a „haláltusa” közben keletkezett neutroncsillag szédítő sebességgel forog, és óriási mágneses tere van. Tömege az elméleti számítások szerint 1-3 naptömeg közötti. Az amerikai csillagászok Edo Berger vezetésével egy rövid gammasugár-kitörést (GRB) tanulmányoztak, amelyet az amerikai űrkutatási ügynökség (NASA) Föld körül keringő, Swift nevű űrszondája észlelt még júniusban. A gammakitörések a legfényesebb jelenségek a világegyetemben az ősrobbanás után.

A GRB 130603B jelű kitörés mintegy 3,9 milliárd fényévre történt a Földtől, és kevesebb mint a másodperc kéttizedéig tartott.

A tudósoknak feltűnt, hogy a robbanást fokozatosan halványuló, főleg infravörös utófénylés követi. Úgy vélik, hogy a ragyogást olyan „egzotikus” radioaktív elemek okozták, amelyek összeütköző neutroncsillagokból kilökődött, neutronokban gazdag anyagból keletkezhettek.

A tanulmány társszerzője, Wen-fai Fong, a CfA továbbképzős diákja elmondta, hogy már régóta keresik a kapcsolatot a gammasugár-kitörések és a neutroncsillagok összeütközése között. A GRB 130603B-ből származó radioaktív fényjelenség lehet ez az összekötő kapocs – közölte. A csillagászok szerint a vizsgált gammakitörés során a naptömeg egyszázadának megfelelő mennyiségű anyag lökődhetett ki és szóródhatott szét az univerzumban – és annak egy része arany lehetett.

A LiveScience.com tudományos hírportál idézte Bergert, a tanulmány vezető szerzőjét. Aki felfedte, hogy becslésük alapján a két neutroncsillag egyesülésekor annyi arany jöhetett létre, hogy az kitenné tíz Hold tömegét. Figyelembe véve, hogy hány hasonló robbanás zajlott le a világegyetem születése óta, feltételezhető, hogy az univerzumban található összes arany gammasugár-kitörésekből származik – vonták le a következtetést a csillagászok, akik sajtókonferencián ismertették főbb megállapításaikat.

Tanulmányuk várhatóan az Astrophysical Journal Letters című kiadványban fog megjelenni.



Previous A világ öt leghíresebb szellemvárosa
Next Mount Kaputar rózsaszín csigái

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

egy + négy =