A jég csodálatos megjelenései


Az Antarktiszon csíkos jege is híres, ugyanúgy, ahogy a kék jég.

A Föld felszínének leggyakoribb és egyik legfontosabb vegyülete a víz, melyet több különleges fizikai és kémiai sajátosság jellemez.

A víz az egyetlen vegyület a Földön, amely természetes körülmények között mindhárom halmazállapotban megtalálható és meghatározó szerepet játszott a Föld fejlődésében. Elengedhetetlen szerepe volt az élet létrejöttében, tartós fennmaradásában, a társadalom és a kultúra felvirágzásában, valamint az ipari termelésben is. Leglátványosabb formája, a megszilárdult állapot a jég. A jégben, a vízmolekulákat olyan erős kölcsönhatások tartják össze, amelyek ellenállnak az alak- és térfogat változtató erőknek és a tér minden irányában szabályos rend szerint összekapcsolódva, kristályrácsot alkotva helyezkednek el. A jég 12 módosulatát és több almódosulatát ismerjük és azt is tudjuk, hogy hexagonális rendszerben kristályosodik. Rácsa hasonló a SiO2 tridimit módosulatáéhoz, benne minden vízmolekulának négy közvetlen szomszédja van, réteges elhelyezkedéssel.

De a természet mindennél csodálatosabb, bemutatunk 10 megszilárdult vizet.

 

1. Minnehaha vízesés egy 16 méter magas vízesés, amely Minneapolis-ban a Minnehaha Parkban a Mississippi folyónál található.

Minnehaha vízesés egy 16 méter magas vízesés, amely Minneapolis-ban a Minnehaha Parkban a Mississippi folyónál található. Minnehaha vízesés egy 16 méter magas vízesés, amely Minneapolis-ban a Minnehaha Parkban a Mississippi folyónál található.

 

2. A Briksdal gleccser Európa legnagyobb ilyen típusú természeti képződménye, amely a jól ismert Jostedalsbreen gleccser egyik ága. Norvégiában a Jostedalsbreen Nemzeti Parkban található.

A jég csodálatos megjelenései - Briksdal gleccser

 

3. A Plitvicei-tavak egy Horvátországban található tórendszer, amely Európa egyik legszebb természeti látványossága.

A Plitvicei-tavak egy Horvátországban található tórendszer, amely Európa egyik legszebb természeti látványossága.

 

4. A Birthday kanyont Grönlandon az olvadékvíz alakította ki és közel 45 méter mély. Mindkét oldalát hófal szegélyezi.

A jég csodálatos megjelenései - Birthday-Canyon-Grönland

 

5. Az Abraham tavat, ami a kanadai Sziklás-hegységben található a fotósok tették világhírűvé. Csodálatosságát azok a növények okozzák, amelyek a tómeder alján élnek és felelősek a kioldódó metángázért, ami megfagy és egyszer közelebb jön a tó felszínéhez, folyamatosan rakódva egymásra.

A jég csodálatos megjelenései - Abraham tó

6. A Penitentes vagy másnéven a bűnbánó jég Chile és Argentína látványossága. Az éles hó és jégcsúcsok azért kapták a nevüket, mert hasonlítanak sok-sok fehér csuklyás alakra, akik épp vezekelni készülnek. Néhány centimétertől egészen öt méterre nőhetnek és szorosan egymás mellett sorakoznak.

A Penitentes vagy másnéven a bűnbánó jég Chile és Argentína látványossága.

 

7. Az Antarktiszon csíkos jege is híres, ugyanúgy, ahogy a kék jég. Azokon a szakaszokon, ahol a víz újrafagy, és kék jég formájában alulról alakítja a jégtakarót. A zöld, barna vagy szürke sávok kialakulása a különböző zárványoknak, szennyező anyagoknak tulajdonítható.

Az Antarktiszon csíkos jege is híres, ugyanúgy, ahogy a kék jég.

 

8. A fagyott hullámok is az Antarktisz csodálatraméltó képződményei, melyet Tony Travouillon amerikai tudós fedezett fel 2007-ben. A kék szín a fagyás során, a levegő kiszorulásával keletkezik és így egy hosszú folyamat útján jönnek létre a hullámra emlékeztető formák.

A fagyott hullámok is az Antarktisz csodálatraméltó képződményei,

Previous Villám alapú időjárás-figyelő és riasztó technológia
Next Tudósok, akik szerint van bizonyíték Isten létezésére

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.