Mit tanítanak a romantikus komédiák?


A Valentin-nap apropóján vetített romantikus komédiák elsőre ártalmatlan szórakozásnak tűnnek, Mit tanítanak a romantikus komédiák?többségük azonban olyan (a valóságtól távol álló) üzeneteket hordoz,

A Valentin-nap apropóján vetített romantikus komédiák elsőre ártalmatlan szórakozásnak tűnnek,

Mit tanítanak a romantikus komédiák?többségük azonban olyan (a valóságtól távol álló) üzeneteket hordoz, melyek átformálják a nézők elvárásait a párkapcsolatokról és a szerelemről általában.

Bár a Valentin-nap nem vált olyan népszerű és nagy volumenű ünneppé itthon, mint az angolszász országokban, a virág- és csokoládéeladás, valamint az éttermi asztalfoglalások növekedése mellett a televíziócsatornáknak, moziknak is remek alkalmat szolgáltat, hogy az alkalomhoz illő filmek vetítésével emeljék a nézőszámot. Extrém példaként, bár nem tartozik a komédiák kategóriájába, gondoljunk csak a tavaly éppen február 14-én filmszínházakba került A szürke ötven árnyalata című, szinte intézménnyé vált könyvsorozat filmváltozatára. Ennek a cikknek nem témája, hogy valóban elüzletiesedett-e a szerelmesek ünnepe, illetve az sem, hogy mennyire helyes vagy sem az év egyetlen napjához társítani a romantikus gesztusokat, azt igyekszik áttekinteni, milyen (jól-rosszul álcázott) tanulságokat vonhat le a néző a szerelem és a romantika média által közvetített megjelenítéséből.

Mit tanítanak a romantikus komédiák?Azon valószínűleg kár lenne vitatkozni, hogy az említett műfaj leginkább a női nem képviselőit célozza. Cassady Green, a Georgetown College kommunikáció és média szakos doktorandusza szerint a „csajos esték”, amelyeknek keretében a barátnők közösen nézhetnek meg ilyen filmeket, nemcsak a szórakozásra adnak alkalmat, hanem az egymáshoz való kötődés megélését is szolgálják a kamaszok és a nők számára. Sarkítottabb megfogalmazásban a romkomokat (romantikus komédia – a szerk.)  nevezhetjük nőknek gyártott pornográfiának is. Jobb esetben a párhuzam kimerül abban, hogy a romantikus filmek cselekménye annyira mutatja be realisztikusan a párkapcsolatokat, mint a felnőtt filmek a szexuális cselekvéseket, rosszabb esetben a hasonlóság a két műfaj között a cselekmény szövevényességében és a párbeszédek szellemességében is felfedezhető.

Albert Bandura szociális tanuláselmélete szerint az egyének a saját viselkedésüket olyan mintákra alapozzák, amelyeket korábban már láttak másoktól. A kognitív folyamatok nagy része során a minket körülvevő, számunkra fontos személyek viselkedésére alapozunk, de nem zárható ki a közvetett úton, filmekben, könyvekben tapasztalt viselkedések interiorizálása sem, ha azoknak (az elképzelt szituációkban) pozitív eredményei voltak. A látott modellek alapján definiáljuk, hogy mit várunk el, illetve mit tartunk elfogadhatónak a kapcsolatainkban. Azt kevésbé vagyunk képesek tudatosítani, hogy mivel a karakterek többsége erősen leegyszerűsített, az ábrázolt történet is csekély eséllyel állna helyt a valóságban. A látottak alapján megfogalmazódott elképzelések kifejezetten ártalmasak lehetnek a magunkról és a másokról alkotott képünket illetően.

Mit tanítanak a romantikus komédiák?A filmekben ábrázolt (nagyrészt heteroszexuális) párok messze nem reprezentálják hitelesen a való élet változatosságát. Egyrészt bizonyos fizikai adottságokkal rendelkeznek, vonzóak a nézők számára, másrészt sok esetben egyszerűen a nemükről alkotott sztereotípiákat testesítik meg. A női főszereplő lehet akármennyire kompetens, elégedett a munkájával és a szociális életével – miközben minden nyilvánvalóan vonzó tulajdonsága ellenére is szingli –, a teljes boldogságot csak úgy érheti el, ha találkozik egy férfival. Emiatt a vonás miatt Angela McRobbie poszt-feminista alkotásoknak tartja a romantikus komédiákat, ahol a hősnő látszólag modern és önálló, az élete mégsem lehet teljes, amíg egyedülálló. Eközben a férfi jellemzően irtózik az elköteleződéstől, és szinte bele kell manipulálni a kapcsolatba, de a találkozás a bizonyos nagy Ő-vel nemcsak megváltoztatja, hanem nagyvonalú (esetenként akár az életveszély hátárát súroló és lehetőleg publikus) gesztusokra készteti.

A sors által egymásnak szánt páros tagjai közötti kapcsolat alakulásának ábrázolásában összekeverednek a korai és későbbi szakaszokra jellemző elemek. Az nem meglepő, hogy a néhány napos, hetes ismeretségben kiemelt hangsúlyt kap az újdonságból adódó izgatottság és boldogság, de ezt mély érzelmekkel és a bizalom magas szintjével kombinálják, amelyek kialakulása a valóságban legtöbbször hónapok eredménye. Ebből sokan könnyen következtethetnek arra, hogy ha nem élnek át rövid időn belül intenzív érzelmeket, az azt jelenti, hogy a kapcsolat később sem lesz kielégítő. A kapcsolatok irreális ábrázolásán túl néhány romantikus komédia több morális problémát is felvet, amikor a karakterek a kezdetektől hazudnak egymásnak, esetleg már kapcsolatban élnek, amikor megismerkednek egymással. Az esetek többségében a cselekmény csúcspontját az ezekkel a szituációkkal való konfrontáció jelenti, de ekkor sem a vétkes félnek nem kell szembenéznie a következmények valódi súlyával és a megbántott fél nem mutatja igazán, mennyire megrendítő számára az igazság. Egyszerűen mindent megbocsátanak, majd azonnal elfelejtenek.

Mit tanítanak a romantikus komédiák?Önmagában az, hogy a legtöbb esetben a férfit ábrázolják aktív cselekvőként, kezdeményezőként, akinek folyamatos figyelmességekkel kell meghódítania és megtartania választottját, a modern nemi szerepek szempontjából kissé regresszív, de nem veszélyes alapgondolat.  Egy friss kutatás viszont arra is rámutat, hogy a folyamatos visszautasítások ellenére is kitartó főhős lényegében a zaklatást állítja be kívánatos viselkedésként, aminek végül meglesz a jutalma. Julia Lippman, a University of Michigan professzora egy kísérletben a résztvevő nőkkel kétféle filmet nézetett meg. Az első csoport által látottak a „szerelemmel való üldözést” a maga valóságában, aggasztónak, de legalábbis kellemetlennek, míg a másik esetben romantikusnak mutatták. Az utóbbi csoport tagjai hajlamosabbá váltak arra, hogy elhiggyenek olyan statisztikai adatokkal megcáfolható tévhiteket, hogy a zaklatók többsége idegen az áldozat számára, illetve hogy a zaklatás megelőzhető lenne, ha az elszenvedő alany egyértelműen kifejezné az érdeklődése hiányát. Ezen kívül azzal is inkább egyetértettek, hogy a nők számára bók, ha egy férfi kitartó – ami persze sok esetben igaz lehet, de fontos érzékelni a határt, hogy a viselkedés mikor válik a nő számára megalázóvá vagy ijesztővé. A már említett Ötven árnyalat-trilógia még egy lépéssel tovább megy, amikor a férfi főszereplő által gyakorolt egészségtelen kontrollálási vágyat és pszichikai bántalmazást az erős kötődés jeleként, a szexuális erőszakot pedig erotikus fétisként értelmezi, és tanítja meg a nézőnek, hogy ő is így lássa.

E cikk szerzője maga is elismeri, hogy a sorra vett problémák egy része sarkított, és azt sem tagadja, hogy – mint minden műfajban – a romantikus komédiák között is találunk kifejezetten szórakoztató és intelligens darabokat. Ezzel együtt érdemes észben tartani, hogy ugyanúgy, ahogy egy darabolós horrorfilmből kiindulva nem gondoljuk azt, hogy a szomszédunk egy baltával fog az életünkre törni, egy romkom sem azt mutatja meg, hogyan is kellene festenie a szerelmi életünknek.

Previous Zöld út az embriók génszerkesztéséhez
Next Luxembourg bányászná a világűr nyersanyagkészletét

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.