Szakemberképzés Kínában az internetes közvéleménybefolyásolásra


Szakembereket képeznek Kínában az internetes közvélemény befolyásolására

Az internetes közvélemény befolyásolására képeznek szakembereket Kínában, ahol a világháló mind nagyobb szerepet játszik a politikában is.

Szakembereket képeznek Kínában az internetes közvélemény befolyásolásáraA kurzus anyagát elsajátítók hatásosabban válaszolhatnak az őket a világhálón ért vádakra és kritikákra, tarthatják fenn és polírozhatják internetes imázsukat, vagy akár képesek lehetnek befolyásolni a tömeges vitafórumok menetét. A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint a kereskedelmi és információs technológiai minisztérium által szervezett képzést a kormányzati szervek és adminisztratív hivatalok munkatársai számára dolgozták ki. Az itteni közalkalmazottak egyre gyakrabban szembesülnek a tavaly december végén már 600 millió főt is meghaladó internetező közösség kritikáival, igazságkeresésével vagy éppen vádaskodásával, s a hatalmas tömeg indulatának és problémáinak kezelése növekvő kihívás elé állítja a hivatalnokokat. Az internetezők számának emelkedése mellett a világhálóra az okostelefonjukon rákapcsolódók száma is jelentősen nő, a legkedveltebb mobilos csevegőprogram, az azonnali üzenetküldést lehetővé tevő Wechat felhasználóinak száma az 500 milliót is meghaladja.

A különleges menedzserképességeket ígérő oktatás a tárca tájékoztatása szerint egy hatnapos elméleti képzést jelent, melynek során a résztvevők kifejezetten azt tanulhatják meg, hogyan kezeljék az internetes társadalom megnyilatkozásait. A megvitatandó témák között a köz érzetének helyes felismerése és „az internetes vélemények kezelésének művészete és tudománya” is szerepel. A képzés ára 266 ezer forint, amelyért cserébe a sikeresen vizsgázók a szervező minisztérium által kiadott, hivatalos bizonyítványt kapnak. Az internetes információözön kézben tartása, kezelése és befolyásolása az elmúlt években mind fontosabb témává vált az országban. A Hszinpej Zsipao című központi lap egy korábbi cikke szerint mintegy kétmilliót tesz ki a közhangulat változását az interneten hivatalból követők száma. Ők a közvélemény alakulásáról minden nap írásos jelentést készítenek, és elküldik azokat a helyi, illetve a felsőbb vezetés számára is. A kérdés súlyát mutatja, hogy az a kínai parlament rendes éves ülésszakán is megvitatandó témaként szerepelt.

Previous Kilencezer éves kőálarcok kiállítása Jeruzsálemben
Next Spirit of Hungary - elkészült Fa Nándor új hajója

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.