Az internet működéséről gyerekeknek

Az internet működéséről, előnyeiről és veszélyeiről indított új sorozatot a Da Vinci Media gyerekek számára. Az új széria epizódjai július 3-tól először a Telekom TVGO szolgáltatásában lesznek elérhetők. A Keress rá! c. műsor nem csak szórakoztató, de hiánypótló is egyben a szülők és a gyerekek számára is. ez azért is fontos, mert szomorú tény, hogy …

0 481
Share
Internet Generation Day - ingyenes részvétel

Az International Telecommunication Union (ITU), az ENSZ távközlésért felelős szervezete idén szeptember 9-12. között, Budapesten rendezi meg éves konferenciáját. Ide a világ összes pontjáról érkeznek majd az innovációs és a telekommunikációs szektor legnagyobb döntéshozói és szereplői. Az Internet Generation Day, keretében a szervezők 2019. szeptember 12-én egy egész napot szentelnek a fiatal korosztály és az egyetemisták …

0 314
Share
Az 5G internet még gyorsabb kapcsolódást tesz lehetővé.

Az 5G internet korszaka lassan bekúszik a mindennapjainkba. Az új technológia megnyitja az utat, olyan eszközök és lehetőségek előtt, amit jó ideig tudományos fantasztikumnak véltünk. Cikkünkben bemutatjuk a mobilinternet történetét és a jelenleg legfontosabb tudnivalókat az 5G internetről. A mobilinternet fejlődése Ahhoz, hogy megértsük mit jelent az 5G internet, először is érdemes megismernünk a mobilinternet …

0 1.2k
Share
Szorongó fiatalok és a mobiltelefon használat

Az ELTE Etológiai Tanszék és az MTA-ELTE Összehasonlító Etológiai Kutatócsoport munkatársainak legutóbbi vizsgálatából kiderült, a bizonytalan, szorongó kötődésű fiatalok jobban ragaszkodnak a mobiltelefon által nyújtotta kapcsolattartási lehetőségekhez, mint mások. A Humans’ attachment to their mobile phones and its relationship with interpersonal attachment style című publikáció, mely a Computers in Human Behaviour szakfolyóiratban jelent meg, elemzi …

0 1.1k
Share
Harald-Haas - Li-Fi

Napenergiás technológiát fejlesztettek az internetezéshez skót kutatók. Az új eljárással a nappanelek közvetítik a szélessávon érkező jeleket és a működéshez szükséges energiát is a napfényből nyerik – áll az Edinburghi Egyetem közleményében, amely kiemeli, hogy a technológia lehetővé teszi az önellátó, vezeték nélküli kommunikációt a városoktól távol eső vidékeken, a fejlődő régiókban, ahol nincs még kiépített …

0 147
Share
Szakembereket képeznek Kínában az internetes közvélemény befolyásolására

Az internetes közvélemény befolyásolására képeznek szakembereket Kínában, ahol a világháló mind nagyobb szerepet játszik a politikában is. A kurzus anyagát elsajátítók hatásosabban válaszolhatnak az őket a világhálón ért vádakra és kritikákra, tarthatják fenn és polírozhatják internetes imázsukat, vagy akár képesek lehetnek befolyásolni a tömeges vitafórumok menetét.  A Hszinhua hírügynökség beszámolója szerint a kereskedelmi és információs …

0 388
Share
Az eNET kutatása alapján a számítógép hamarabb része lett a férfiak életének, mint a nőkének: Világháló - A férfiak többet interneteznek?

Az eNET kutatása alapján a számítógép hamarabb része lett a férfiak életének, mint a nőkének. Míg a rendszeresen internetező férfiak harmada (34%) több mint 15 éve használja a számítógépet, addig a nőknél ez az arány 27 százalék. A nők között az utóbbi néhány évtől eltekintve a számítógép-használat egyenletesen terjedt, a másik nemnél a növekedés üteme fokozatosan …

0 345
Share