Újabb fúrások a Marson – dolgozik a Curiosity


Újabb fúrásokat végez a Marson a Curiosity

Idén újabb fúrást végzett a Marson az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója a Curoisity.

Újabb fúrásokat végez a Marson a Curiosity

Utoljára majdnem egy éve, 2013 májusában vett kőzetmintát a vörös bolygón a NASA robotja. Ezek után elhagyta az akkori tartózkodási helyét, és több mint öt kilométert tett meg annak érdekében, hogy az eredeti kutatási program elsődleges célját, a Gale-kráterből kiemelkedő Aeolis-hegyet elérje. A hegyet ugyan még most sem érte el, de jó úton halad.

A mintavételi eljárás kezdete előtt a robotot arra utasították, hogy vizsgáljon meg számos kőzetet, így a NASA kutatói és mérnökei a mostani időszakban tudják felbecsülni a kőzetpor minőségét. Amennyiben ezeket megfelelőnek találják, a rover egy második fúrást is végez majd a közeli jövőben. A tavalyi mintavételi eljárás során a kutatók egyértelműen arra utaló jeleket találtak, hogy a marsi környezet egykor alkalmas volt egyszerű életforma kialakulásához.

Az értékes és súlyos (egytonnás) űrrover két éve, 2012. augusztus 6-án landolt a Marson. A NASA 2,5 milliárd dolláros összköltségű, Curiosity-programjának hivatalos célja, hogy kiderítse, létezhettek-e valamikor a Marson mikrobiális életformák kifejlődését lehetővé tévő feltételek, körülmények. A szakemberek bizakodók, szerintük a marsi kőzetek elemzése egyfajta időkapszulát nyithat meg számunkra, amely 3-4 milliárd évre visszamenőleg is bepillantást engedhet a bolygó történetébe.

Previous Okostelefon után itt az okosesernyő
Next Megnyitották Tutanhamon sírjának pontos mását

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.