A sötét foton és egy lehetséges ötödik kölcsönhatás hordozói

Tovább...

Mit rejtenek az ősi galaxisok magjai?

Tovább...

Ausztrália megalapította az első nemzeti űrügynökségét

Tovább...

Van-e élet a Vénusz felhőiben?

Tovább...

Új csúcsműszer a világ legnagyobb távcsőrendszerénél

Tovább...

UNIVERZUM

a világ, ami körülvesz minket

Az első kínai bioregeneratív kapszula 105 napos tesztelése során három önkéntes élt a zárt kabinban és evett laboratóriumi körülmények között termesztett zöldségeket, illetve rovarokat. A kísérlet zárónapján, 2014. május 19-én egészségesen tértek vissza a hétköznapi életbe – adta hírül a kínai média. Ez volt Kína első olyan tesztje a “Holdpalota 1” elnevezésű 500 köbméteres egységben, amelybe …

Idén újabb fúrást végzett a Marson az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója a Curoisity. Utoljára majdnem egy éve, 2013 májusában vett kőzetmintát a vörös bolygón a NASA robotja. Ezek után elhagyta az akkori tartózkodási helyét, és több mint öt kilométert tett meg annak érdekében, hogy az eredeti kutatási program elsődleges célját, a Gale-kráterből kiemelkedő Aeolis-hegyet elérje. …

Május 13-án először bocsátanak fel a Székelyföldről a sztratoszférába tudományos műszeregyüttest – közölte a kísérlet összehangolását végző Csegzi Sándor fizikus, a Marosvásárhelyi Kulturális és Tudományos Szabadegyetem igazgatója. A kísérlet szervezője elmondta, hogy a héliummal töltött ballon kosarában a hagyományos és kísérleti meteorológiai műszerek mellett egy ionizáló sugárzásokat mérő lapka, egy az ózon kimutatására szolgáló indikátorcsík, egy …

Japán űrhajósok több száz cseresznye magot vittek 2008-2009-ben a nemzetközi űrállomásra, majd visszatérve Japán különböző részein (összesen 14 helyszínen) ültették el azokat óvodák közelébe. A magok közül 265 darab a híres Gifu Buddhista szentélyben levő, közel 1250 éves fáról származik. Az űrbe vitt és nyolc hónap Föld körüli keringés után visszatért magok közül az egyiket …

Az ősrobbanást követő „infláció” elméletét támasztja alá a gravitációs hullámok újabb közvetett bizonyítéka, amelyet a Déli-sarkon lévő rádióteleszkóppal észleltek – méltatta a hét elején nyilvánosságra hozott felfedezés jelentőségét Frei Zsolt asztrofizikus. Az ősrobbanás elmélete szerint univerzumunk 14 milliárd évvel ezelőtt elkezdett tágulni, nagyon forró, sűrű és hatalmas nyomású anyaga szétfröccsent, ennek következtében sűrűsége, nyomása és hőmérséklete …

Nem csak esztétikai jelentősége miatt egyedülálló az ősi jordániai sivatagi romváros, Petra, a sziklákból kifaragott épületeit alapítói úgy tájolták, hogy a nap sugarai a szent helyekre vetődjenek, azaz az épületek egyfajta csillagászati naptárként is szolgáltak – derítették ki spanyol és olasz szakemberek több éves kutatás során. „Petra homlokzatai nemcsak gyönyörűek, hanem másfajta jelentőségük is van” – …

A Kepler űrteleszkóp segítségével 715 új bolygót sikerült felfedezni a Tejútrendszerben – jelentette be szerdán az amerikai űrkutatási hivatal (NASA). Soha ilyen nagy számú bolygó felfedezéséről nem számoltak be még és a CNN hírtelevízió tudósítása szerint is korábban csak mintegy 1000 bolygót sikerült azonosítani a galaxisunkban. Az újonnan megismert, összesen 305 csillag körül keringő bolygó közül …

Felfedezése után mintegy négyszáz évvel elkészült a Ganümédész (a Jupiter legnagyobb holdja) teljes geológiai térképe, amely részletesen megjeleníti a jég borította, zord égitest földtani jellemzőit. A Ganümédész a legnagyobb hold az egész Naprendszerben. Átmérője 5262 kilométer: mérete alapján akár bolygóként is besorolható lenne, mert nagyobb a Merkúrnál és a Plútónál. A Holdon kívül az egyetlen olyan égi …

Az univerzum legnagyobb gázfelhőjét fedezték fel egy kvazár fényében amerikai csillagászok. Úgy vélik, az “intergalaktikus pókháló” egy fonalát azonosították. A Keck obszervatórium segítségével rögzítették a fényt, melyben egy 1,5 millió fényév hosszúságú gázfelhőt fedeztek fel. Az észlelést egy óriási fényű kvazár (csillagszerű, azaz kvázisztelláris rádióforrás, általában távoli galaxisok aktív magjai) ragyogása tette lehetővé, mely mint …

A National Geographic az űr felé fordul: a tévécsatorna élő közvetítést sugároz márciusban a Nemzetközi Űrállomásról és a houstoni irányítóközpontból – osztotta meg értesülését a The Hollywood Reporter. A kétórásra tervezett Live From Space című műsorban az űrállomásról két asztronauta, Rick Mastracchio és Vakata Koicsi jelentkezik, a földi irányítóközpontból pedig a NASA tekintélyes szakembere, Mike Massimino …

Egy japán cég azt az ötletet vetette fel, hogy egy komplett napelemcellákból álló övet építene a Hold egyenlítője mentén. Ambiciózus vállalkozás és nagy ötlet a Hold kihasználása szempontjából, mert talán nem véletlen, hogy az emberiségnek nem akaródzott visszamenni a Holdra. Nem igazán van ott semmi, ami érdemben hasznosítható lenne. De napfény az igen. Vagy esetleg, …

Csillagvizsgálót épít a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt. a Zselicben. Az Új Széchenyi Terv keretében mintegy 670 millió forint uniós támogatásból megvalósuló Zselici Csillagpark alapkövét csütörtökön tették le a somogyi erdőgazdaság kardosfai ökoturisztikai konferenciaközpontja közelében. A komplexum a Zselici Tájvédelmi Körzetben épül meg, amely 2009-ben – a skóciai Galloway Forest Parkkal együtt – Európában elsőként …

Rendkívül nagy sűrűségű, halott csillagok összeütközéséből származhat a Földön található összes arany – állítják amerikai csillagászok, akik kutatási eredményeiket tanulmányban foglalták össze. Mindig is titokzatosság lengte körül, hogyan keletkezett az arany a világegyetem kialakulása során, mivel a többi elemtől – például a vastól és a széntől – eltérően nem a csillagok belsejében, nagy energiát igénylő …

Háromdimenziós nyomtatóval készített táplálékkal szeretné megoldani a NASA a jövőbeli marsi expedíciók tagjainak ellátását vagy legalábbis erről fantáziálnak. 125 000 dolláros kutatási támogatást nyújt a Systems and Materials Research Corporation (SMRC) nevű texasi cégnek olyan 3D-s nyomtató kifejlesztéséhez, amely képes az űrhajósok számára megfelelő, “tápanyagban gazdag és ízletes” élelem előállítására. Digitális receptek alapján a szerkezet …

MENU

Back