Védetté nyilvánították a Maconkai-rétet


A Maconkai-rét területén számos természeti érték található
Olvasási idő: 2 perc

Mintegy tizenöt évi kutatás után védetté nyilvánították a Bátonyterenye közigazgatási területére eső, mindössze hat hektáros Maconkai-rétet.

A Zagyva mentén ma már nagyon ritka a természeteshez még hasonló állapotban fennmaradt élőhely. Az évezredek óta lakott, széles, termékeny völgyben ma már szántóföldek, lakott területek, víztározók sorakoznak, út- és vasútvonalak vezetnek, a szabályozás pedig az árterületek kiterjedését is csökkentette. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) kezdeményezésére védetté nyilvánított Maconkai-rét területén számos természeti érték található.

Judik Béla, a BNPI őrkerület vezetője az MTI kérdésére elmondta, hogy a Medves-fennsík délnyugati peremén eredő, Szolnoknál a Tiszába torkolló Zagyva több tájegységet köt össze. Így folyosót képezve a hegyvidéki és a síksági élőhelyek között. „Fontos a még természeteshez hasonló állapotban lévő területek megóvása, mert ezek a biológiai sokféleség védelme mellett tudományos szempontból is érdekesek. Illetve tájképi jelentőségük is van” – mondta.

A Maconkai-réten mozaikosan több élőhelytípus is fennmaradt. Így mocsárrét, magas- és zsombéksásos területrész, egy gyékényes növényzettel borított időszakos mocsár, valamint egy kicsiny mézgás égerliget alkotja a természetes élőhelyek sorát. Előbbiek mellett egy volt kubikgödör és egy vízelvezető árok is található itt.

A rét védett növényei között megtalálható a hússzínű ujjaskosbor, a bánsági sás és a mocsári csorbóka. Az 1990-es évek végétől zajló terepkutatások szerint a korábban előforduló vitézkosbor viszont valószínűleg kipusztult innen.

Judik Béla elmondta, hogy több védett rovarfaj – nagy tűzlepke, ibolyás tűzlepke, farkasalma lepke – mellett a terület vizes élőhelyei több kétéltűfaj számára is élő- és szaporodóhelyet nyújtanak. Utóbbiak közül európai jelentőségű a vöröshasú unka és a dunai tarajosgőte: mindkét faj eredeti elterjedésének töredékére szorult vissza a Zagyva-völgyben. A terület madárvilága is gazdag.

A védetté nyilvánított terület jelenlegi állapotát a hagyományos gyepgazdálkodás alakította ki, a kaszálás, a legeltetés azonban már évtizedekkel ezelőtt megszűnt. A Maconkai-rét növényvilágát a nád és a siskanád, illetve özönnövényfajok terjeszkedése veszélyezteti. A természetvédelmi kezelés célja, hogy rendszeres kaszálással, szükség esetén egyes gyomnövények célzott irtásával változatos, fajokban gazdag vegetációt alakítson ki, illetve őrizzen meg az utókor számára – mondta el a természetvédő.



Previous Csillagvizsgálót épít a Sefag Erdészeti és Faipari Zrt.
Next A gátló idegsejtek egyedülálló vizsgálati módszere

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × 5 =