Tízéves rekordot döntött a hazai védjegybejelentések száma


Tízéves rekordot döntött a hazai védjegybejelentések száma
Olvasási idő: 2 perc

2025-ben több mint tíz éve nem látott szintre emelkedett a védjegybejelentések száma Magyarországon.

Eközben az is elmondható, hogy a formatervezésiminta- és használatiminta-oltalmi kérelmek terén is egyértelmű erősödés tapasztalható. Az SZTNH 2025-ös év szellemi tulajdonvédelmi eredményeit összefoglaló gyorsjelentése alapján a védjegybejelentések száma 2025-ben meghaladta a 4300-at. Ez 14 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest (3831 → 4319), és több mint tízéves rekordnak számít.

A bejelentések 86 százaléka ráadásul elektronikus úton érkezett a hivatalhoz, ami jól mutatja az ügyintézés digitalizációjának és az ügyfélbarát megoldásoknak a sikerét.

A nemzeti úton benyújtott szabadalmi bejelentések száma – ebben magyar és külföldi bejelentők is vannak – számottevően nem változott 2024-hez képest, ugyanakkor 12 százalékkal nőtt a magyar bejelentők aránya. Ez a növekedés az eljárás iránti töretlen bizalmat és a hazai innovációs eredmények hasznosításának igényét is jelezheti.

Szintén kedvező képet mutat az egyéb szellemi tulajdonjogok megszerzésére irányuló aktivitás:

  • a formatervezésiminta-oltalmi (azaz dizájn) bejelentések – és a bejelentett minták számának – növekedése meghaladta a 25 százalékot (132 → 166),
  • a használatiminta-oltalmi bejelentések száma 16 százalékkal emelkedett (305 → 350),
  • a növényfajta-oltalmi kérelmek száma pedig 32 százalékkal nőtt (37 → 49).

A magyar eredetű, nemzeti úton benyújtott iparjogvédelmi bejelentések minden fő oltalmi kategóriában emelkedtek 2024-hez képest: a szabadalmi bejelentések száma 11 százalékkal nőtt (480 → 533), a formatervezésiminta-oltalmi kérelmek 131-ről 166-ra emelkedtek, míg a védjegybejelentésekből 17 százalékkal több érkezett (3482 → 4077).

A gyorsjelentés adatai alapján ismét jelentősen nőtt az egyetemek aktivitása.

Négy meghatározó oltalmi formában is felzárkóztak a TOP 10 bejelentők közé. 2025-ben a 10 legtöbb szabadalmi bejelentést benyújtó kérelmező közül hat felsőoktatási intézmény volt. A rangsort a Debreceni Egyetem vezeti 31 bejelentéssel, amelyet a Szegedi Tudományegyetem követ 18 bejelentéssel. Az egyetemek nemzetközi szabadalmi bejelentéseinek száma 28%-kal emelkedett, amely jól mutatja a hazai egyetemek innovációhasznosítási törekvéseit nemcsak a hazai, de a külföldi piacokon is.

A hatályos szabadalmak szakterületi megoszlása nem mutat jelentős elmozdulást. Továbbra is a gyógyszeripar vezeti a rangsort, amelyet – a teljesség igénye nélkül – a műszeripar, a vegyipar, az elektronika és a gépjárműipar követ.

A friss adatok egyértelműen azt mutatják, hogy tovább erősödik a hazai IP-(szellemi tulajdonvédelmi) tudatosság, és egyre többen ismerik fel az iparjogvédelem gazdasági és versenyképességi jelentőségét.



Previous Megkezdődött a Paks II. atomerőmű alapozása
This is the most recent story.

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

20 + tizenegy =