A nem létező hatóanyagok, hittel társulva rövidtávon felveszik a versenyt a valódi gyógyszerekkel.

A fenti mondat lényeglátó leírása a placebohatás fogalmának. Dacára a valódi emberi tapasztalatoknak és megannyi empirikus kísérletnek, a társadalom megosztott ebben a kérdésben. Ennek elsődleges oka a hitbéli meggyőződés és a szervezet reakcióinak félreértése. Éppen ezért fontos, hogy fellebbentsük a fátylat erről a látszólag, rejtélyes hatásmechanizmusról. Úgy véljük, tanulságos lehet!

Közismert, hogy a placebo egy gyógyhatást nélkülöző, bármilyen készítmény gyűjtőneve, aminek nincs (komolyabb) gyakorlati hatása szervezetünkre. Alkalmazása két területen terjedt el igazán: a gyógyszerészeti kutatásokban és egyes pszichoterápiákban. Éppen ezért a placebohatás a pszichológia és az élettan határterületén mozog. Szembeötlően az áltudományos kóklereknél és homeopata természetgyógyászoknál fordulhat elő; igazi, valódi hatás látszatát rendelve egy szer köré. Ugyanakkor pont ez az ,,átverés”az, ami hozzásegíti a pácienst a megfelelő válaszreakció előidézéséhez, a valódi terápiák során.

A placebo szó a ,,tetszeni fogok” latin igére vezethető vissza.

Felfedezésével kapcsolatban nincsen értelme a ki, mikor és mit kérdéseknek, hiszen feltalálása az emberiséggel egyidős. Rengeteg természeti képződmény, állat és növény minősülhet placebo hatásúnak és minősült is a történelem korai időszakaiban, amikor az emberiség valós gyógyhatást tulajdonított egy sor dolognak. A boncolás és a modern biokémia eszköztára, illetve az élettan komolyabb ismerete nélkül. Tudatos alkalmazásának egyik első dokumentuma a II. világháborúban történt. Henry K. Beecher sebész, a morfium elfogytával, tudatosan, sóoldatot injekciózott a sebesültekbe, kínjaikat kétségbeesetten csökkentendő. Megfigyelése igazolta tettét: a háborús páciensek tényleg a fájdalom hatványozott csökkenéséről, extrém esetben elmúlásáról számoltak be.

A történet választása nem önkényes! A morfiumot az eset előtt már 100 éve sikerrel alkalmazták az orvosi érzéstelenítésben. Később jöttek rá, hogy a tompa fájdalomérzet hatása nem egy rejtélyes hatóanyag által kiváltott szervezeti válasz, hanem egy mesterséges, természetes reakciót helyettesítő válasz. Úgy, hogy az agy maga is termel morfinszerű anyagokat. Ebben a konkrét esetben az agy és gerincvelő opiát receptoraiba illeszkedik az injekciózott morfium alkaloida; természetes válasz esetén ezek a receptorok endorfinokat, belső opioid peptideket ,,kapnak”.

A fentebb nagy vonalakban vázolt folyamat tudományos leírásakor nyilvánvalóvá vált, hogy a placebo alkalmazásakor a beteg nem csak beképzeli a gyógyulást, vagyis nem egyszerű pszichoszomatikus reakcióról van szó. Az álgyógyszerek alkalmazása nyomás alá helyezi a tágabb értelemben vett agyveleji, közelebbi értelemben a hipotalamo-hipofizeális rendszert, hogy kémiai hírvivőket (hormon, enzim, stb.) ,,gyártson” és küldjön a véráramon keresztül a megfelelő receptorokhoz.

A test egy kiválóan megszerkesztett egységes egész, ahol minden alkotóelem pontosan tudja, hol és mi a helye.

A tudatos agyi jelenlétünk befolyásolása csak a jéghegy csúcsa, sőt ez a legtöbb esetben fordítva van. Az agyunk alkalmazkodik a személyes valóságunkhoz és a pozitív visszacsatolás révén, gondolatok formájában szerzi meg a számára fontos anyagokat. Legjobb példa erre számos túlsúlyos ember, akik az étkezés helyett valójában csak dehidratáltak, mégis agyuk nem az ivást kéri rajtuk számon, hanem az újabb étkezést, ebből megpróbálva az értékes folyadékot megszerezni. Mindezt saját tapasztalatai alapján!

A szervezeti válasz tekintetében kétféle placebóról beszélhetünk: észlelt vagy valódi hatásúról. Az észlelt hatás a placebót kapó páciensek megfigyelt és – részben vagy egészben –hatásos kezeléséről szól. A bökkenő ebben az, hogy sok esetben mind az orvos, mind a beteg a placebo farmakológiai gyógyhatását akarja bizonyítani. A kísérletek többségében nincs valóban kezelt kontrollcsoport vagy az adatok torzítottak, mert a sokaság növelésével a hatásosan kezeltek száma hatványozottan csökken. Ráadásul a fájdalomcsillapítás az egyetlen dolog, amelyben a csodahatást minden kétséget kizáróan ki lehet mutatni. De mindez még így is népszerű kezelés azoknak, akiket megtévesztenek (mint Beecher sebesültjei), vagy akiket pszichoterápiára küldenek; erről az utóbbiról később még szólunk.

Az észlelt placebohatást legtöbbször a beteg tudatos énje éli át és számol be javulásról. A valódi hatás, amikor a beteget különféle agyhullámos és vérárami diagnosztikára küldik. A szervezet gyors reagálásának két legmegbízhatóbb módja az agyhullámok frekvenciájának változása, konkrétan az agyi tevékenység kimutatása és a vérplazmából különféle eljárásokkal kimutatható összetételváltozás. A nyugati orvoslás objektív tapasztalatai alapján, a valódi placebohatás elhanyagolható és az is leginkább – mint említettük – a fájdalomcsillapításban érzékelhető.

A levont tanulság az, hogy a placebohatás rendkívül hasznos a szubjektív panaszoknál, míg az objektívaknál rendre csődöt mond!

Ha nem így lenne, egyszerűen nem lenne szükség valódi gyógyszerekre! Mégis, a placebók által kiváltott valódi hatás azon egyszerű okból következik be, hogy a szubjektív panaszokat, objektív változások indukálják. Érzelmeink zsigeri változásokat hoznak és viszont. Beecher katonáinál maradva a sérülés valódi volt, a trauma nagysága viszont némely sebesültnél megsokszorozódott, viszont a javulás is csak némelyeknél járt szignifikáns eredménnyel. Különböző emberek vagyunk, nagyon eltérően reagálunk a saját vérünk, cafatokban fityegő végtagunk látványára!

Tehát a placebohatás igenis lefordítható neurokémiai mechanizmusok és ingerületátvivő anyagok szintjére, de ez a kisebbségnél működik. Ezen a ponton érdemes átevickélni a pszichológia szintjére. Ma már a pszichológiát nem övezi az áltudományos vád; méltó helye van a természet- és humántudományok panteonjában. Sőt, tudatos énünk olyan szoros kapcsolatban áll szervezetünkkel, hogy külön tudományággá vált a pszichoneuroimmunológia. Jogosan vetődik fel ezek után a kérdés, hogy kellő gyakorlással, a gondolatunk mindenhatóvá válik-e?

A választ egy lépéssel még hátrébb kell kezdenünk! A biológia témakörében szinte minden valószínűség kérdése. Ami tudományos nyelvre lefordítva annyit tesz, hogy adott emberi szervezet mi(k)re fogékony. Ezt nagyrészt a sejtjeink öröklött ,,tervrajza” a DNS és az ebből származó homeosztatikus reakciók sokasága dönti el. A kisebbik rész az életünk folyamán ehhez tanult tapasztalat; gondolhatunk itt a cikk elején már említett túlsúlyos ember példájára. A kettő 99 és 1% százalékban aránylik egymáshoz, illetve az öröklés halmazába utalható a tapasztalati halmaz. Itt az érvelés körbe is ért. Ismételten a szubjektív és objektív hatásokról van szó, pusztán enyhe dimenzióváltással!

Tegyük ezt néhány példán keresztül rögtön láthatóvá és érthetővé!

Kulturális okokból tekintélytisztelőek vagyunk. Az uniformis, a fehér köpeny vagy szélsőséges esetekben bizonyos mesterelmei identitás, amivel (és amiből) a kuruzslók élnek, nagy hatással van ránk. Az orvosi köpeny megnyugtat, elhisszük, hogy úton a létező legjobb segítség. (Itt most nem a fehérköpeny esetlegesen vérnyomás-emelő hatására kell gondolni! – A szerk.) Pláne, ha a kapszuláink színében régi ismerőst üdvözölhetünk és, amiből tudhatjuk, hogy a múltkor is milyen gyorsan használt. Hiszen, kinek van ideje a fejfájásra?!

A reklámok mindenhol látszódó világában a színek alapján, olyan párhuzamokat vonunk két gyökeresen ellentétes dolog között is, mint a gyógyszer és az élénkítő üdítő vagy energiaital. Ha meleg és élénk színű tablettákat kapunk, rosszabbul alszunk el, mivel agyunk elkezdi a szervezetet felkészíteni az élénkítő-hatás befogadására és ,,végigjátszására”. Ugyanez érhető tetten, ha bármilyen ételnek vagy italnak immunrendszerkondicionáló-hatást tulajdonítunk. Így, ha azon a télen sem leszünk náthásak, a pozitív visszacsatolás elülteti a gondolatot a memóriánkban, hogy a dolog működött.

A placebohatás pszichológiai értelemben vett legfontosabb faktorai az orvos és a beteg tulajdonságai: nem, státusz; tapasztalat és szuggesztió. A gyógyszer tulajdonságai, tekintettel annak presztízsére (Pfizer vagy orosz vakcina), formájára és alakjára (kis körszerű vagy nagy hengeres), adagolására (egyszer használatos vagy sokáig kell szedni), színére és reklámjára (ismerős bizalom vagy bizalmatlanság az ismeretlennel szemben).

Ha biztosan állítjuk, hogy a kapszula vagy adott cselekvés rossz érzést fog kelteni, nocebo-hatásról kell beszélnünk.

Nem kevésbé fontos a terápiás környezet: más egy klinikán a Fekete-erdőben vagy a Varázshegyen és más a harmadik világ közkórházaiban.

Végül minden gyógyászattal kapcsolatos tapasztalat leülepszik és ennek eredője által alakítja ki magának minden ember a saját gyógyulásfogalmát. A másnaposok közül valószínűleg sokan bezárkóznak pár napra és próbálják múlatni az időt, megint másokat a testmozgás ,,hoz vissza az élők sorába”. A ,,gyógysör” alkalmazása akkor is használhat, ha tudjuk, hogy a célunkat, a józan működést egy időre feláldozzuk tüneteink mihamarabbi csillapításának oltárán. Tesszük ezt akkor is, ha ezzel tudatosan jegyet veszünk az akut alkoholizmus száguldó expressz vonatára!

Tehát utóbbi példából kiviláglik, hogy a placebohatás akkor is működhet, ha az alany tisztában van annak placebo voltával. A kellemetlen tünetek alábbhagyásának vagy múlásának pozitív tapasztalata hitté válik. Ez megfordítva is igaz az olyan súlyos pszichiátriai eseteknél, mint a hisztérikus viselkedés, katatón állapot vagy helyzethez nem illő, fékezhetetlen kényszercselekvések, rohamok.

Freud pszichoanalíziseinek bizonyos eseteiben, ha a páciens hozzáfért a tudatalattijába lefojtott okokhoz, a tünet abbamaradt!

A placebohatás racionális meghatározásakor a modern orvostudomány sem tekinthet el attól a ténytől, hogy az agyhullámok fokozott reakciója a szervezet valamekkora volumenű reagálásának indikátora. Ez a volumen leginkább az adott ember fogékonyságán múlik! Ezen a fogékonysági alapon elkülöníthetjük azokat, akik egyáltalán nem, vagy nem szignifikáns mértékben reagálnak; akik közepesen reagálnak; illetve akiknél bizonyos esetekben hathatós a módszer. A fogékonyság fokát eldönthetik a legalapvetőbb viszonyulási kérdések, mint például az orvos-beteg kapcsolat vagy az evolúciós kiválasztódás folytán az az önszuggesztív személyiség, amely pszichésen nagyobb befolyással bír a zsigeri működésére, persze bizonyos határokon belül.

Ad-hoc a reagálás egy adott stresszhelyzetben, amikor a beteg eddigi kórképéből és személyiségéből nem vonható le mértékadó következtetés az adott esetbeli placebo-reakciójára. Ugyanakkor nem lehet elvitatni, – néhány XX. századi kísérletekkel bizonyítható – hogy a barátságos, optimista, vallásos, stressztűrő beállítottságú személyek nagy százaléka jobban reagál a placebóra. Meglepő módon azok is jobban reagálnak, akik nem kommunikatívak, passzív, ellenálló személyiségűek, magukat gyakran elveszettnek érzik, magasabb szorongási szinten vannak és gyakran introvertáltak. A felsoroltak ugyanis gyakran jellemzői az öngyógyításban jobban bízóknak!

Tehát a placebohatás létező jelenség, viszont nem tesz lehetővé célzott terápiát, hiszen túlságosan különböző, ezért előre nem látható mértékben hat(hat) ránk!

Éppen ezért, a placebohatást vizsgáló kísérletek századunkban alábbhagytak, mivel az orvostudomány fókusza a célzott hatású terápiák felé fordult. A placebo orvosi felhasználása még sokáig vita tárgya lesz, akárcsak a tudatmódosító szereké. A fényes oldal a segítségnyújtás minden lehetséges útjának kibontakoztatása a beteg szenvedésének csökkentésére, míg a sötét oldal a homeopátiás szerek gyógyhatásúnak maszkírozott árusítása. Ha a placebót mégis széles körben használják terápiás célokkal és nem csak kutatások alkalmával, fontos észben tartanunk, hogy ez nem gyógyszer, gyógyhatása csak a farmakológiai készítményeknek van a gondolat saját tudatú erejének alkalmazásáról mindenkinek magának hasznos döntenie.