Olvasási idő: 7 perc

A növényvilág lenyűgöző változatossága nem csupán fajok ezreiben, hanem azok apróbb, finomabb változataiban is megmutatkozik.

A biológiai faj fogalma és használata sokáig elégségesnek tűnhet, csakhogy a természet nem szereti az éles határokat. Mivel egy adott faj populációi különböző élőhelyeken, eltérő környezeti feltételek között élnek, egy hegyoldalban élő példány másképp fest, mint síkvidéki rokona. Ezek az apró különbségek gyakran öröklődnek, így idővel stabil, felismerhető variációk jönnek létre. Így alakultak ki, a rendszerezés érdekében, a faj alatti egységek, (nem hierarchikusan egymásra épülően) alfaj, változat, forma kategóriája. Ezek a faj alatti úgynevezett természetes kategóriák is. Ha már tudomány, fontos a taxon kifejezés, amely egy biológiai rendszertani egység, vagyis olyan csoport, amelybe az élőlényeket besorolják a közös tulajdonságaik alapján. Egyszerűbben: a taxon azt jelenti, hogy egy adott élőlény melyik kategóriába tartozik az élővilág rendszerében. A faj alatti mesterséges kategóriák az ember nemesítő tevékenysége során jöttek létre.

A fajta (cultivar) olyan egyedek összessége, melyeknél a nemesítési eljárás során az egyedek egyes tulajdonságai megváltoztak, de szaporításkor ezek a tulajdonságok megmaradnak. A fajtacsoport (conculta, conc.) alaktanilag és a termesztése szempontjából fontos tulajdonságokban hasonló értékű rokonfajok. A változatcsoport (provarietas, provar.) hasonló morfológiájú és gazdasági értékű, egymással rokon fajtacsoportot jelent. A termesztett alfaj (convarietas, convar.) kategóriába a rokon kultúrváltozatok tartoznak, míg a hibrideket két faj keresztezésével állítják elő. Ezt a rendszert egy következő cikkünkben tárgyaljuk majd!

Annak, aki elsőre nem értené meg a fogalmakat és azok rendszerét azt mondjuk, mi lenne, ha arra gondolnánk, hogy a növények emberek?

Borostyánék családja igen népes, ezért tökéletesen szemlélteti a példánkat. Borostyán Bella cikkünk főszereplője maga az alapfaj (Hedera helix). Bella mindenhol otthon van Európában, mindenhol ismerik. Van, aki szereti és van, aki nem. Árnyékos erdőkben, városi kerítéseken és falakon, kertben és templomromon egyaránt jól érzi magát. Klasszikus zöld leveleivel, örökzöld hajtásaival és elképesztő alkalmazkodóképességével Borostyán Bella tehát az alapfaj (species). Az, aki köré a család többi tagja szerveződik. Azt is mondhatnánk, hogy minden családtagjában ott rejtőzik valahol Bella, még akkor is, ha nem látszik.

Bellának van egy olyan rokona, aki délre költözött és a Földközi-tenger környékén, melegebb, naposabb lejtőkön él. Levelei kisebbek, vastagabbak, szélesebbek, lekerekítettebbek, fényesebbek, mint az alapfajé, és jobban bírja a szárazságot. Növényként ez egy alfaj (subspecies) lesz: Hedera helix subsp. poetarum. Képzeletbeli családunkban ő az a rokon, aki hasonlít a család többi tagjára, de a környezethez igazodva kicsit átalakult genetikailag is (nagyobb a szeme, szélesebb a válla, erősebb a csontozata). Tehát nem az a lényeg, hogy máshol él, hanem, hogy emiatt meg is változott a genetikája. (A molekuláris markerek alapján enyhe genetikai divergencia mutatható ki.) Ha nevet adnánk neki, akkor az Borostyán Bella Blanka lehetne, aki egy földrajzilag elkülönült, öröklötten eltérő populáció tagja.

Az alfajok genetikailag közös eredetűek, de földrajzilag elkülönülten fejlődnek, így a környezet különbségei miatt lassan, genetikailag is karakteresen eltérő jegyeket viselnek magukon.

Mert – összefoglalva – az alfaj (subspecies, subsp.) olyan, egy fajhoz tartozó egyedeket jelent, melyek a faj többi egyedeitől elszigetelődtek, közöttük génkicserélődés nincs. Ezért ez a legnagyobb és legmarkánsabb faj alatti egység, amely többnyire földrajzilag elkülönült populációt jelöl. Olyat, ami hosszú időn át, izoláltan fejlődött és eltéréseik genetikai és morfológiai szinten is stabilak.

De a képzeletbeli Borostyán családnak vannak olyan tagjai, amik változatok.

Változat (var.) egy fajon belüli egység, amely egy állandósult minőségi eltérés eredménye

Borostyán Bella Bianka (Hedera helix var. hibernica – ír borostyán) egy változat. Bianka egyfajta északi rokon. Írországban és Nyugat-Európában él, nagyobb levelek és gyorsabb növekedés jellemzi. A genetikai különbsége csekély, de megjelenésében és életritmusában markáns eltérés figyelhető meg. Tehát azonos faj, de más morfológiai karakterek, stabilan öröklődő jegyekkel.

Ezután beszélhetünk a család fekete bárányairól, ők a különcök. Hivatalos néven ez a kategória a forma (f.). Olyan egyedek csoportját jelöli, amelyek a tipikustól kis mértékben térnek el. A formáknak gyakran nincs evolúciós vagy ökológiai jelentősége, inkább leíró kategóriák, mégis fontosak, például a kertészetben vagy természetvédelemben. A formák közti különbség lehet mindössze egyetlen génmutáció eredménye, például virágszín vagy levélmintázat.

Képzeletbeli családunkban ő Borostyán Bella Boglárka (Hedera helix f. variegata). Boglárka a család igazi különce. Zöld levelei fehér vagy sárga szegélyt kapnak, néha tarka mintázatban. Ettől persze nem változik meg az életmódja, csak a megjelenése, de éppen emiatt vált kedvenc különccé az emberek számára.

Tehát ő a forma (f.) Ritka, de stabil, többnyire morfológiai jellegű eltérés, amely gyakran esztétikai értékkel is bír. (Ők az igazi egypetéjű ikrek, akiket csak az különböztet meg, hogy az egyiknek például egy anyajegy van az arcán. Az alapgenetika teljesen azonos, de a megjelenés picit más.)

Mielőtt továbbmennénk, tisztáznunk kell valamit a faj alatti rendszertani egységek tekintetében!

A klasszikus rendszertani hierarchiában a rangsor így néz ki:

Faj (species)

• Alfaj (subspecies)
• Változat (varietas)
• Forma (forma)

Ez nem hierarchikus sorrend, hanem párhuzamos kategóriák egyazon (faj alatti) szinten, melyek különböző típusú elkülönüléseket írnak le, nem egymás alá rendeltek. A gyakorlatban ma a legtöbb taxonómus csak az alfaj rangot használja, a változatot és formát pedig inkább kertészeti vagy leíró kategóriának tekinti. A genetikai adatok alapján ugyanis sok „változat” nem különül el evolúciós szinten.

Összefoglalva

Rang	Név	Elkülönülés típusa	Földrajzi elkülönülés?	Genetikai különbség?
subspecies	Alfaj	Populációs, evolúciós	✅ Igen	✅ Jelentős
varietas	Változat	Morfológiai, ökológiai	❌ Nem feltétlenül	⚙️ Kisebb
forma	Forma	Egyedi, fenotípusos	❌ Nem	⚙️ Minimális / nincs

A biodiverzitás megőrzésében a faj alatti természetes egységek szerepe kulcsfontosságú.

Egy alfaj vagy változat úgynevezett helyi genetikai erőforrás, amely a jövő alkalmazkodásának záloga lehet. Egy hegyvidéki alfaj elvesztése például nem csupán néhány növény eltűnését jelentheti, hanem egy evolúciós lehetőség megszűnését is.

Talán kezdjük már megkedvelni a témát!? Hiszen a növények világa – kis túlzással – pont olyan, mint az emberi családoké. Tele van finom különbségekkel, helyi jellegzetességekkel és egyedi karakterekkel. Olyanokkal, amit a természet már régen tud, de az ember, a rendszertan megpróbál elnevezni. Mert a sokféleség nem rendetlenség, hanem maga az élet, a körülöttünk lévő világ természetes nyelve.

Ezt a világot egy hozzáértő személy, Kaszab László, mérnöktanár segítségével az alábbiakban még komolyabban végigvesszük.

Az, az eddigiek alapján, már mindenki számára elfogadható tény, hogy a természetben egy-egy faj egyedei csak bizonyos területen fordulnak elő. Erre eklatáns példa a japáncseresznye (Prunus serrulata), ami Japánban él. Japán azonban nagy és változatos ország, így az ott élő cseresznyefák sem mind egyformák. Van közöttük alacsonyabbak és magasabbak is. A virágaik is eltérő árnyalatúak lehetnek, sőt van, amelyik korábban nyílik és vannak későbbiek… és még sorolhatnánk.

Látható tehát, hogy a fajok nem teljesen egységesek. Ezért a növényrendszertan a fajokat további kisebb egységekre bontja fel. Ezek a faj alatti rendszertani egységek.

Ezek elsődleges rendszertani egysége az alfaj. Ahhoz, hogy egy faj egyedeinek egy csoportjára alfajként tekinthessünk, két fontos dolognak kell megfelelni. Egyrészt jellemző kell legyen rájuk, hogy vannak olyan öröklődő tulajdonságaik, melyek alapján markánsan, határozottan elkülönülnek. Másrészt fontos az is, hogy ez a tulajdonság valamilyen földrajzi helyhez kötött, azaz a faj egyedeinek ez a csoportja saját elterjedéssel rendelkezik. Az alfaj tehát a fajnál kisebb területen fordul elő.

Nézzük a faj alatti rendszertani egységek alfaj kategóriáját egy konkrét példával!

A feketefenyő (Pinus nigra) koronája olyan formájú, mint az a karácsonyfa, amit a gyerekek szoktak rajzolni. De ismerjük a feketefenyőnek két alfaját, amelyből az egyik, az Ausztria környékén, hegyvidékeken előforduló feketefenyő (Pinus nigra subsp. austriaca). Ez keskenyebb, kúpos formájú, így koronájáról a hó könnyen lecsúszik. A másik alfaj a dalmát feketefenyő (Pinus nigra subsp. dalmatica), koronája ezzel szemben kicsit szélesebb, ellaposodó, esernyő alakú. Nevéből is adódik, hogy Európa délebbi területein, Horvátországban, Dalmáciában találkozhatunk vele.

Természetesen, a koronaformájukon kívül, ez a két alfaj minden egyéb tulajdonságukban hasonlít egymásra. Tűleveleik, tobozaik, kérgük, virágzásuk alapján nem különíthetők el. Ebből következik, hogy az alfajok képesek egymással keveredni is, hiszen a fajok egyedei önmagukhoz hasonló utódokat hoznak létre. Ez a keveredés elterjedési területük határain gyakran meg is történik. Hazánkban előfordulnak mindkét alfaj képviselői, sőt az átmeneti formák is. A magyarországi feketefenyők között találhatunk szélesebb koronájú példányokat ugyanúgy, ahogy karcsúbb, kúpos növekedésűeket is.

A faj alatti másodlagos rendszertani egység a változat

A változat jellemzően egy (vagy néhány,) öröklődő tulajdonságában tér el a faj többi képviselőjétől. Ez a tulajdonság azonban nem csak egy-egy helyen jelenik meg, és nem kötődik földrajzi helyhez, hanem bárhol jelen van, ahol a faj elterjedt. Nagyon gyakran előfordulnak a természetben a virágzó növényeken belüli színváltozatok is. Tipikus példa az illatos ibolya, ami egy kicsi, erdei aljnövény, finom illatú, lila virágokkal. Néha azonban találkozhatunk a fehér színű változatával is.

A faj alatti harmadlagos rendszertani egység az alak, vagy latinosan forma.

Egyetlen szembeötlő, látványos, de még kisebb jelentőségű tulajdonságban tér el az alapfajtól. Ez a tulajdonság általában szemmel is látható, mennyiségi. Például valami vastagabb, nagyobb vagy erősebb a növényen. A tulajdonság természetesen öröklődik és nem kötődik földrajzi helyhez. Ilyen jellemző lehet örökzöldeknél a jól elkülöníthető szürkés árnyalat a lombszínben. A szúrós luc (Picea pungens) levelei például vastagabb viaszbevonatuknak köszönhetően szürkések, ezüstösek. Magjait elvetve különböző színárnyalatú kis fenyőfácskák fejlődnek ki. Lesz közöttük olyan, melyeknek levelei a többinél világosabb, kékes-szürkés színűek, ezek alkotják a szúrós luc ezüstös lombú alakját.

A faj alatti rendszertani egységeket akkor szokás használni, ha egy faj egyedei változatosak, sokfélék.

Ez többnyire az elterjedt, nagy területen honos fajoknál fordul elő. A faj alatti rendszertani egységek a természetben keveredhetnek, összemosódhatnak, de mégis állandósultak, maguktól fennmaradnak. Meghatározásuk sokszor nehézkes.

A faj alatti természetes kategóriák áttekintésének végére érve fontos lehet még néhány dolgot megemlíteni.

A rendszertani kategóriák ugyan segítenek a leírásban, de a természet folytonos átmeneteket produkál. Egy populáció lehet „félúton” két alfaj között, amit az emberi szem nem lát. De a genetikai vizsgálatok sokszor új fényt vetnek a határokra, ezért ma már a molekuláris taxonómia is egyre fontosabb a botanika területén. A DNS-elemzések, szekvenálások ugyanis pontosabban mutatják, hol húzódnak a valódi evolúciós választóvonalak, és mikor van az, amikor csak a megjelenés különbözik.

Amikor pedig valaki már nagyon beleásta magát a témába, akkor tudja, hogy az ICBN (International Code of Botanical Nomenclature) 4.1. cikke kimondja, hogy …… Egy növény … a következő rangú taxonokhoz sorolható (csökkenő sorrendben): regnum, subregnum, divisio, subdivisio, classis, subclassis, ordo, subordo, familia, subfamilia, tribus, subtribus, genus, subgenus, sectio, subsectio, series, subseries, species, subspecies, varietas, subvarietas, forma, subforma.

A rangos nemzetközi szervezetek nehezményezni szokták, hogy a szakterülethez tartozó tudósok, szakemberek gyakran figyelmen kívül hagyják a tényt, hogy az infraspecifikus név¹ előtt egy, annak rangját jelző kifejezést kell elhelyezni. Ez nemcsak egy új taxon bevezetésekor érvényes, hanem idézéskor is, mivel a cikkely egyértelműen kimondja, hogy ez a kifejezés a név része. Ezért a gyakran használt Discoaster tanii nodifer helyes idézése Discoaster tanii subsp. nodifer. Bár a kifejezés az ICBN-ben „subsp.” rövidítéssel szerepel, a „ssp.” rövidítés is nagyon gyakori, és helyesnek tekinthető.

A növények tudományos nevezéktanának kódexe azt is kimondja, hogy az alfaj után nem szabad szerzőnevet feltüntetni.

Ha pedig már itt tartunk, akkor fontos lehet tudni, hogy az ICBN hat alapelvet határoz meg a növények elnevezésére vonatkozóan

1. A botanikai nómenklatúra² független a zoológiai és bakteriológiai nómenklatúrától.
2. A taxonómiai csoportok nevének alkalmazását a nómenklatúra típusai határozzák meg.
3. A taxonómiai csoportok nómenklatúrája a publikációk elsőbbségén alapul.
4. Minden taxonómiai csoport, amelynek meghatározott határai, helyzete és rangja van, csak egy helyes nevet viselhet, a szabályoknak megfelelő legkorábbi nevet, kivéve a meghatározott eseteket.
5. A taxonómiai csoportok tudományos neveit latinul kezelik, függetlenül azok eredetétől.
6. A névhasználati szabályok visszamenőleges hatályúak, kivéve, ha kifejezetten korlátozzák őket.

 

Magyarázat

^1. Az infraspecifikus név a faj alatti rendszertani egységek hivatalos tudományos neve.
Háromtagú szerkezete van. Jelzi, hogy az adott taxon, mely fajhoz tartozik, milyen rangú és nevű elkülönülésről van szó (pl. alfaj, változat, forma).

^2. A nómenklatúra a rendszertan nyelvtana, ami azt mondja meg, hogyan nevezzük el helyesen azt, amit a taxonómia már felismer és leír.

 

Források:

• Kaszab László: Kertfenntartás és növényismeret parkgondozóknak, Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. 2019. – Faj alatti rendszertani egységek 17-20. p.
• IAPT