Sok fiatalnál hiányzik a pénzügyi műveltség és a gazdasági stabilitás


Sok fiatalnál hiányzik a pénzügyi műveltség és a gazdasági stabilitás
Olvasási idő: 2 perc

Egy új tanulmány szerint sok fiatal van híján a kellő pénzügy ismeretnek és a pénzgazdálkodási készségeknek,

ami azt igazolja, hogy sürgősen kellene egy olyan oktatási program, amely segít úgy belépni a felnőtt korba, hogy a fiatalok rendelkezzenek a hiányzó ismeretekkel pénzügyi helyzetük kezelése érdekében.

Egy nem rég megjelent amerikai tanulmány szerint a fiatal felnőttek közel egyharmada „pénzügyi szempontból bizonytalan”, mert gyenge a pénzügyi műveltségük, nem rendelkeznek megfelelő gazdálkodási szakértelemmel és stabil jövedelemmel.

Gaurav Sinha vezetőszerző, az Illinois Egyetemen diplomát szerzett, szociális munkás szakos hallgatójának tájékoztatása szerint

„a mintába bekerült 18-24 évesek mindössze 22 százaléka számít pénzügyileg stabilnak”.

Ezek a személyek jobbak voltak a pénzügyeik tervezésében és kezelésében, ellenőrzött vagy biztonságos, jól ismert bankoknál nyitottak megtakarítási számlát, ahol kisebb volt a valószínűsége annak, hogy költséges alternatív pénzügyi szolgáltatásokba botlanak, mint például uzsorakamatos, rövid határidejű hitelezők. Továbbá a tanulmány eredménye szerint ezek a személyek túlnyomótöbbségben olyan fehér férfiak voltak, akik alkalmazottként dolgoztak és felsőfokú tanulmányokkal rendelkeztek.

Guarav Sinha és társszerzői Kevin Tan és Min Zhan a feltörekvő felnőttek pénzügyi jellemzőit és viselkedési mintáit vizsgálták. E tulajdonságok alapján a kutatók négy csoportba sorolták őket: pénzügyileg bizonytalanok, veszélyeztetettek, kockázatvállalók és stabilok.

A tanulmányban résztvevők mintegy 36 százalékát pénzügyileg veszélyeztetettnek tekintették, mert a megelőző évben jelentős, váratlan bevételcsökkenést tapasztaltak. Nem rendelkeztek még háromhónapnyi megtakarítással sem, amely szükséges esetén elengedhetetlen lenne a megélhetéshez, valamint nem rendelkeztek 2000 dollárnyi erőforrással sem egy egyszeri, váratlan, vészhelyzet esetére.

A pénzügyileg bizonytalan csoport esetében, amely a minta 32 százalékát tette ki, „volt érzékelhető a ténylegesen legszegényebb pénzügyi műveltség” – mondta Sinha. „Mivel a szokásos pénzintézetekkel nem volt élő kapcsolatuk, ezért az alternatív pénzügyi szolgáltatások gyakori használóivá váltak, amelyek hajlamosak magas kamatláb kivetésére és különböző díjak felszámolására.”

Hasonló a helyzet a pénzügyileg kockázatot vállalók kategóriájára vonatkozóan, amely a minta 10 százalékát alkotta. Ők a pénzügyeik menedzselésével küzdöttek, mint például a költségvetés-készítés és a hitelkártya-használat. A csoportba tartozók az egészségüket is veszélyeztetették azáltal, hogy kihagyták az orvosi látogatásokat, az orvosi vizsgálatokat és a recept felíratást a pénzügyi megszorítások miatt. (A kutatás az USA-ra vonatkozik! – a szerk.)

Ami megkülönböztette a bizonytalan és veszélyeztetett csoportot a társaiktól nem más, mint annak a pénzügyi szocializációnak a hiánya, amit a kutatók úgy definiáltak, mint hivatalos vagy nem hivatalos tudás a pénzügyi fogalmakról és megfontolt gazdálkodási viselkedésformákról.

Mindazonáltal az emberek még a pénzügyileg stabilok csoportjában is csak mérsékelten voltak magabiztosak pénzügyi tudásukat illetően, „ami egyértelműen megmutatja, hogy sokkal több erőforrást kellene fordítani a gyermekek és a fiatalok pénzügyi ismereteinek bővítésére” –  nyilatkozta Sinha. 

„Arról van szó, hogy sok fiatal felnőtté válik anélkül, hogy megfelelő pénzügyi ismeretekkel rendelkezne, ami elengedhetetlen a jövőbeli jólétük és a gyermekeik jólétének megteremtéséhez.”

A vizsgált mintába 3050 fiatal felnőtt került be, akik részt vettek a Nemzeti Pénzügyi Képesség Tanulmányban, „National Financial Capability Study” a felmérés az Egyesült Államok 18 éves és annál idősebb fiataljainak pénzügyi ismereteit és szokásait vizsgálta. Az NFCS vizsgálatában kitért a résztvevők pénzügyi alkalmasságára, beleértve az alapvető gazdasági fogalmak – például a kamatlábak és az infláció – ismeretét, valamint vizsgálta a hitelkártyák, a hagyományos pénzügyi intézmények és alternatív pénzügyi szolgáltatások használatát.



Previous Az agy elnyomja a bosszúállást?
Next Az étkezés a nők érzelmi jólétére nagyobb hatással van, mint a férfiakéra

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

4 + tizenkettő =