A Balatont egyszerre fojtogatja a beton, a nádasok pusztulása, a vegyszerek és a felmelegedő víz.

Erről beszélt Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Intézet főigazgatója a Magyar Tudományos Akadémia Biztos hang című podcastjában. A főigazgató szerint fontos tisztában lenni azzal, hogy a Balaton sorsa nem egyszerű vízszintkérdés. Ugyanis a tóra egyszerre nehezedik a parti beépítés, a nádasok pusztulása, a naptejekből, vegyszerekből és gyógyszermaradványokból származó terhelés, a horgászat során bejutó nagy mennyiségű szerves anyag és a klímaváltozás miatt melegedő víz hatása.

A Balaton esetében nem egyetlen ideális vízállásról kellene beszélni, hanem arról, hogy a tó természetes működéséhez vízszintmozgásra is szükség van. A 70 és 110 centiméter közötti változás önmagában nem katasztrófa, hanem egy sekély tó életének része lehet. A gond inkább az, ha a szabályozási szinteket a közbeszéd „optimális vízszintként” kezeli. Az alacsony vízállástól sokan félnek, de azt kevesen tudják, hogy a tartósan magas vízszint sem feltétlenül jó a Balatonnak. Ökológiai szempontból ennek is lehetnek káros következményei. A tó élővilága, a nádasok, a parti zónák és a vízi növényzet nem egy állandó állapotra, hanem változó vízjárásra rendezkedett be.

Vasas Gábor szerint a vízszintnél fontosabb kérdés a vízmérleg, hiszen ez mutatja, mennyi víz érkezik a tóba, és mennyi távozik belőle párolgással, lefolyással vagy más módon. Sajnos 2000 után egyre gyakoribbá és jelentősebbé váltak azok az évek, amikor a Balaton vízmérlege negatív. Azaz több víz tűnik el a rendszerből, mint amennyi utánpótlásként érkezik.

A Kárpát-medence nem a klímaváltozás nyertese.

Az aszályos évek egyre gyakoribbak, a sekély tavak pedig különösen érzékenyen reagálnak a hőmérséklet, a csapadék és a párolgás változásaira. De ez nemcsak a Balaton esetében igaz. A Velencei-tó példája is mutatja, hogy nem alkalmi mérések alapján kellene döntéseket hozni, hanem folyamatos, tudományos monitoringra kellene építeni.

A Balaton jövőjéről szóló vitákban a parti beépítések és a nádasok sorsa is különösen érzékeny kérdés. Sajnos téves az a logika, hogy egy beruházás miatt kivágott nád „máshol pótolható”. A nád nem úgy működik, mint egy átültethető kertészeti elem. Ott tud megtelepedni, ahol a természetes feltételek adottak. Ha ezek nincsenek meg, az áttelepítés ökológiai értelemben nem valódi pótlás. A nádasok továbbá élőhelyet adnak. Szerepük van a halak szaporodásában, tompítják a hullámzást, szűrőként működnek, és átmenetet képeznek a vízi és szárazföldi élőhelyek között. Ezért van az, hogy a parti zónák beépítése nem pusztán tájképi vagy természetvédelmi ügy, hanem a tó működőképességét érintő kérdés.

A társadalmi alkalmazkodás része lenne az is, hogy a jelenleginél nagyobb vízszintingadozást is elfogadunk. Ebben segíthetnének például az újabb típusú, „lidószerű” – egy kicsit a homokos tengerpartra, kicsit pedig az ősi Balatonra emlékeztető – strandok, amelyek működéséhez természetesen hozzátartozik a vízszintingadozás és a hullámzás.

Sokszor előkerül az algásodás problémája is

De a Balaton korábbi nagy algásodási problémái leginkább külső tápanyagterheléshez kötődtek. A szennyvíz, a mezőgazdasági terhelés, a foszfor és a nitrogén bejutása erősen rontotta a vízminőséget. Bár a későbbi beavatkozások, köztük a szennyvízelvezetés fejlesztése és a Kis-Balaton újraalkotása, látványos javulást hoztak.

A klímaváltozás azonban új típusú kockázatokat jelent. Ma már nemcsak az a kérdés, mennyi tápanyag érkezik kívülről a tóba. A víz felmelegedése, a hőrétegződés változása nyomán az üledékben beinduló folyamatok belső tápanyag-felszabaduláshoz is vezethetnek. Ez azt jelenti, hogy a tó akkor is algásodhat, ha a külső terheléseket sikerül csökkenteni. A hőmérséklet emelkedése miatt újabb és újabb algafajok találnak kedvező életteret azokon a helyeken, ahol eddig nem maradtak meg. Figyelmeztető jel, hogy a korábban tisztábbnak tartott keleti medencében is megjelentek algásodási jelenségek.

A klímaváltozás az inváziós fajok kockázatát is növeli. Elhibázott haltelepítések, termálvizes kifolyók, akvarisztikai fajok elengedése és a melegedő vizek együtt segíthetik idegenhonos fajok megtelepedését.

A Balaton terhelésekor a mindennapi tóhasználat is számít

A társadalom mellett az egyéneknek is felelőssége van. Hiszen nem csak nagy beruházások és vízügyi döntések okozhatnak problémát, hanem a mindennapi tóhasználat is. Ugyanis a naptejek, illatszerek, gyógyszermaradványok és kerti vegyszerek mind bekerülhetnek a rendszerbe.

Hasonlóan fontos ügy a horgászat és az etetőanyag-terhelés. Vasas Gábor szerint a Balaton nem természetes értelemben vett „pontyos víz”. Pontyból nagyrészt annyi van benne, amennyit betelepítenek. Az éves etetőanyag-mennyiséget körülbelül 2000 tonnára lehet tenni, aminek főként az összetétele problémás. Különösen az állati eredetű, foszforban gazdag anyagok miatt. Anyagmérleg-szempontból megfontolandó, hogy a kifogott hal egy részét az egyre elterjedtebb visszaengedés helyett elvigyék és elfogyasszák.

A tóra nehezedő terhelések közé tartozik a kémiai szúnyogirtás is

Vasas Gábor főigazgató szerint ezt el kellene hagyni, mivel nem szelektív és sok más fajt is érinthet. Helyette a biológiai megoldások felé kellene mozdulni, még akkor is, ha ezek fejlesztést igényelnek.

A Limnológiai Intézet főigazgatója úgy látja, hogy a Balaton jövője azon múlik, képesek vagyunk-e rendszerszinten gondolkodni róla. Ehhez viszont kiszámítható kutatásfinanszírozásra, hosszú távú adatsorokra és a döntésekbe beépülő tudományos eredményekre van szükség.