Minden évnek megvan a maga karácsonyfa-trendje; egyszínű vagy tarka, letisztult vagy bohém, természetes, vagy metálos… de tudta, honnan ered a fadíszítés szokása, és mire utalnak a dekorelemek?

Miközben számolja vissza a napokat karácsonyig, ismerkedjen meg a karácsonyfadíszek történetével is!

A természetes díszek uralma

A karácsonyfaállítás hajnalán, kezdetben minden dísz természetes anyagból készült, leginkább növénnyel dekorálták az emberek az otthonaikat és a fenyőt is. Piros bogyókat, magyalkoszorút, almát, fokhagymát(!), vagy aszalt gyümölcsöket tettek az asztalra, az ajtóra, és a lakás több más pontjaira, később a fára is. Illetve gyertyákat gyújtottak annak ágain.

A DIY szellemében – még mielőtt trendi lett volna

A karácsonyfa a XIX. században kezdett elterjedni és a század közepére a termések, gyümölcsök mellett hamar megjelentek a fából, papírból, szalmából, vattából, drótból, viaszból készült díszek is. Érdekességként elmondható, hogy népszerű volt még az ostya is. Nagy ostyasütőkkel kör alakú lapokat készítettek és ebből vágták ki a Jézust formáló kisbaba-figurákat, amiket piros cérnára fűzve helyeztek a fára. Ezek mellett pattogatott kukoricából készült füzér is kerülhetett a fára és természetesen megjelent a mézeskalács is mint karácsonyfadísz. Ez utóbbiból a leggyakoribb formák a Jézuska, Szűz Mária, Szentcsalád, bölcső, szív, csillag, hold, csizma, angyal, olvasó, ló, baba vagy huszár voltak. Ezeket többnyire otthon sütötték, de árustól is vehették, utóbbiakat általában papírkép is díszítette. A kelt tésztából készített madárkák és zsírosabb sütemények is kiemelt szerepet kaphattak a díszítésben, majd hamarosan megjelent a habcsók és a szaloncukor is.

A fa alá faragott betlehemek kerültek és a legtöbb családban jellemző volt ennek a hagyománynak az egyszerűbb változata is. Amikor az étkezőasztal alá egy kis üres jászol került advent kezdetén. Ebbe a jól viselkedő gyerekek minden nap egy széna- vagy szalmaszálat tettek, így vált egyre puhábbá, hívogatóbbá a kezdetleges bölcső.

A XIX. század végére jelennek meg a mesterséges karácsonyfadíszek

A XIX. század utolsó harmadára a természetes anyagokból készült díszek mellett a módosabbak körében elérhetővé és kedveltté váltak az olyan dekorációk, mint például az üveggömbök, a porcelándíszek vagy az arany és ezüst lametták, más néven az angyalhaj is. A század utolsó harmadában egyre többen vásárolták a boltokban a karácsonyfadíszeket. Majd megjelentek a karácsonyfaégők is, leváltva ezzel a gyertyákat – erről bővebben szólunk később.

A két világháború közötti nagy szegénység idején sok papírból, kartonból készült dísz, vagy a frontról küldött levelek, kis lapok kerültek a fára – így a távolban, háborúban lévő katonák is ott lehettek szeretteik körében.

A karácsonyfadíszek eredete

A szaloncukor

A Franciaországból származó édesség elnevezése abból ered, hogy a karácsonyfákat alapvetően a szalonban állították fel, alá helyezték el a fondant és zselés formában készülő, csokoládéval borított édességeket. Egyfajta magyar szokás, hogy ezt a fára akasztjuk, sőt, itthon sok helyen viccet csináltak belőle a szülők. A szaloncukorpapírba olykor fagyott répát, vagy krumplidarabot csomagoltak, ahol pedig nem jutott másra, ott kockacukor és aszalt szilva került a fénylő papírokba. Később a hagyomány első fele máshol is elterjedt, és ma már szinte minden országban tesznek szaloncukrot a fára is.

Az üveggömb

A legenda úgy tartja, hogy az 1840-es években, egy Lauscha nevű türingiai faluban egy szegény üvegesnek nem volt pénze díszekre, ezért a gyermekeinek maga fújt üvegfigurákat ajándékként és fenyőfadíszként. Azonban valahogy úgy alakult, hogy ennek az újdonságnak híre ment, és divattá lett szerte a világon. Az üvegfúvó még megélte, hogy találmányával nem csak a családját, hanem egy egész falut tartott el: a férfiak fújták az üveget, az asszonyok díszítették, a kisgyerekek pedig felfűzték őket.

Magyarországon is kapcsolódik az üveggömbhöz egy különös legenda – vagy inkább babona. A hiedelem szerint az üveggömbök itthon elsősorban eleinte a kemence fölé, az ajtóba és az ablakba kerültek fel.  Úgy vélték, így nem tud besurranni a gonosz, és nem fog a háziakon boszorkány átka – mert az úgy belefeledkezik az üveggömb megcsodálásába, hogy átmenetileg elveszíti minden varázserejét.

A girlandok

Napjainkban az arany és ezüstszínű girlandok, vagy az örökzöldeket imitáló változataik műanyagból készülnek, eredetileg azonban, még a XVII. században is valódi ezüstből voltak. Az első ezüstgirlandokat német ezüstművesek készítették hajszálvékonyra kalapált ezüstlapokból. A kézműves díszeket hamarosan gépekkel gyártották le, idővel pedig felkerültek a fenyőfákra is. Amellett, hogy rendkívüli luxusnak számított a valódi ezüsttel díszített fenyő, volt egy másik hátulütője is ennek a megoldásnak: a fán égő gyertyák lángjától elfeketedett. Ezért később megjelentek az ónból, illetve ólomból készült változatok is.

Gyertyák és izzók

A legenda szerint először Luther Márton gyújtott gyertyát a karácsonyfa ágain. Egyszer hazafelé bandukolva belefeledkezett a fenyőfaágakon átsütő csillagok ragyogásába, és ezt a látványt meg akarta osztani családjával. Ezért gyújtott gyertyákat az ágakon. Ebből aztán tradíció lett, ami kissé balesetveszélyesre sikerült – biztos az Ön szülei, nagyszülei is tudnak mesélni legalább egy olyan karácsonyt, amikor kigyulladt a fa…

A gyertyákat aztán a modern technika izzókra cserélte. Amikor 1880-ban Edison villanykörtékkel kísérletezett, a laboratóriuma közelében található fákra szerelte fel az izzókat. Ezzel rövid idő alatt divatot teremtett, miután szabadalmaztatta találmányát. Mivel akkoriban közel 300 dollárba került az új dísz, igazi luxusnak számított – csak a nagypolgárok engedhették meg maguknak.

Bár a karácsonyi dekorációnak mindig megvan az aktuális trendje, jól látható, hogy az egyes elemek szimbolikus jelentőséggel is bírnak. Érdemes erről is beszélgetni családjával, gyermekeivel, hogy átadja az ünnep igazi tradícióját, hangulatát!