Az év talán legszebb és legmeghittebb időszaka, amelyhez mindenki társít valamilyen szép emléket.

A család együtt ünnepel az otthon melegében a karácsonyfa körül. Van, ahol énekelnek is, de biztosan szól valamilyen zene, ami tovább fokozza az ünnepi hangulatot. Finom ételek illata árad és a lelkünket egyfajta eufórikus nyugalom tölti el. Nem is csoda hát, hogy a karácsony sokunk kedvenc ünnepe. Érzelmeket ébreszt az emberekben, talán ezért is tartják a szeretet ünnepének. Azonban sokan nem tudják, mi is a karácsony szimbólumának, a karácsonyfának a története.

Az örökzöld növények és fák különös jelentőséggel bírtak már az ókori népek számára is a téli időszakban, a kereszténység megszületése előtt. Tiszteletük a germán, a római, az egyiptomi és a kelta kultúra hagyományvilágában is ismert volt. Akkoriban az volt a szokás ezeknél a népeknél, hogy örökzöld faágakat aggattak az ajtóikra, ablakaikra, mert úgy tartották, hogy azok elűzik a szellemeket, a boszorkányokat és a gonosz lelkeket, illetve távol tartják a betegségeket. A nyári napforduló alkalmával tüzeket gyújtottak, hogy elűzzék a közeledő sötétséget, a téli napforduló alkalmával pedig a fény diadalát, az élet megújulásába vetett hitet ünnepelték.

Sokan úgy tekintettek a Napra, mint istenségre, és úgy hitték, hogy a tél akkor jön el, amikor a napisten legyengül és beteg lesz.

Az örökzöldek a növények és fák virágzására, a napisten megerősödésére és a nyárra emlékeztette őket. A druida, viking, de még a római népek kultúrájában is fontos szerepe volt az örökzöld növények motívumának. A római újévkor (január 1.) a téli napforduló után (amit az ókori népeknél a december 25-én ünnepeltek, az első nikaiai zsinat döntése nyomán az egyház 325-ben erre napra helyezte Jézus születését) a házakat és templomokat zöld növényekkel és lámpákkal díszítették, a gyerekeknek és a szegényeknek pedig ajándékot adtak.

Az örökzöld ágakkal való díszítést és az ehhez kapcsolódó hiedelmeket, szokásokat kezdetben pogány szokásnak tartották. Tertullianusz (kb. 160-220) ókori teológus elítélte azokat, akik keresztényként téli fesztiválokat tartottak, vagy örökzöldekkel díszítették házukat a császár tiszteletére. Szerinte ezek az emberek „már most örök kárhozatra és a pokol tüzére vannak ítélve”. Így a karácsonyfa-állítás hagyománya csak a XVI. században terjedt el a Német-római Birodalomban, mikor a keresztények feldíszített fenyőfákat kezdtek felállítani otthonaikban.

Oscar Cullmann „A karácsony ünnepének kialakulása és a karácsonyfa eredete” c. írásában amellett érvel, hogy a feldíszített karácsonyfa állítása nem pogány, inkább keresztény gyökerű szokás. Különbséget tesz a régi karácsonyi fa vagy faág és az általunk ismert feldíszített karácsonyfa között. Az előbbihez babonák és legendák kötődtek, például az a hiedelem, hogy Jézus születésekor kinyíltak a virágok. Ezért már hetekkel karácsony előtt almafa és cseresznyefa ágakat tettek vízbe, hogy karácsonyra kiviruljanak. Ilyenkor mint a halhatatlanság jelképei, örökzöld növényeket is használtak. A pogány szokások tehát keresztény motívumokkal keveredtek össze.

Cullmann szerint, az általunk ismert karácsonyfának mégsem ez az eredete, hiszen a feldíszített karácsonyfa mindössze négyszáz éves múltra tekint vissza, és egészen más szokásból alakult ki. A karácsonyfa-állítás kezdeteit megtaláljuk azokban a középkori misztérium-játékokban, melyeket a karácsonyi ünnep előéjszakáján mutattak be a templomok kapui előtt. Témájuk a paradicsomi bűnbeesés volt. Mivel december 24. Ádám és Éva napja, a játékban feltűnt Ádám, Éva, egy kerub és az ördög. Továbbá egy fa is kellékül szolgált, a paradicsomi jó és rossz tudásának fáját jelképezte. Az emberek képzeletében ez a fa általában egy almafa volt, de mivel télen nincs zöld levelű almafa, egy fenyővel helyettesítették és almákat, ostyát aggattak rá.

A szenteste a bűn átélését és a bűnbocsánat eljövetelét is jelentette. Az alma a bűnesetet szimbolizálta, az ostya Krisztus halálára és a megváltásra utalt.

Később a feldíszített fák az emberek otthonaiba is utat találtak. Minden fán volt alma és ostya, melyekből később karácsonyi sütemény lett, végül pedig kisebb kalácsokat raktak a fára, Ádám és Éva képével. De itt nem álltak meg, és később egyre több, változatosabb dolog került díszként a fenyőfákra. Például a papírból kivágott, régi keresztény szimbólumnak számító rózsa.

Mindez a XVI. századra kezdett komolyabban elterjedni és a XIX. század első felében Berlinből került át Bécsbe, ahol az arisztokrata családok és a művészek körében lett igen népszerű. A század közepén már a köznapi családok körében is szokássá vált karácsonyfát állítani.

Amerikában szintén a XIX. században terjedt el. A karácsonyfa-állításról fennmaradt első feljegyzés az 1830-as évekből származik és Pennsylvania német telepeseinek nevéhez fűződik. Bár már 1747-ben is felállították a maguk közösségi fáját, de még jó száz évig az amerikaiak többsége azt pogány szokásnak tartotta. Valamivel később a befolyásos ír és német bevándorlóknak sikerült lazítani ezen a hozzáálláson.

Viktória brit királynőt és férjét, Albert szász-coburg-gothai herceget 1846-ban az Illustrated London News című lapban gyermekeikkel feldíszített fenyőfa mellett láthatták az olvasók.

Viktória ellentétben felmenőivel, hatalmas népszerűségnek örvendett nem csak Nagy-Britanniában, hanem a tengerentúli keleti partoknál is. Ha csinált valamit, abból általában divat lett és mások is megpróbálták utánozni. Ezzel a karácsonyfa végleg befészkelte magát az amerikai kultúrába és az 1890-es években már hihetetlen népszerűségnek örvendett. Viszont, amíg Európában ebben az időben csupán egy méter körüli fenyőket használtak, addig az amerikaiak plafonig érő fákat állítottak.

A XX. század elején Amerikában a házilag gyártott díszek voltak népszerűek, míg a németek továbbra is az almát, a mogyorót vagy a marcipános sütit részesítették előnyben. Az égősorok elterjedése után, a karácsonyfák napokon át hirdethették az ünnep szentségét.

Pesten az első karácsonyfát feltehetőleg Brunszvik Teréz grófnő állította 1824-ben, de elterjesztésében jelentős szerepe volt a Podmaniczky és a Bezéredy családoknak is. (A szalon cukorról egy külön cikket fogunk megjelentetni.)