Egy laikus az atomenergiáról


Egy laikus az atomenergiáról

Az egymásnak szinte teljesen ellentmondó vélemények erdejében az ember nehezen talál (tényszerű) kapaszkodókat.

Egy laikus az atomenergiárólEgy olyan generáció tagjaként, aki gyerekkorától kezdve hallotta a csernobili katasztrófával kapcsolatos, tragikus módon igaznak bizonyuló rémhíreket, illetve olyan háztartásban nőtt fel, ahol – kis túlzással – még a telefont és a mikrót is ártalmas (és egy kisgyereknek kissé misztikus és hihetetlen) sugarak forrásának kiáltották ki, bevallom, nehezen tudtam eldönteni, hogy érezzek az atomenergiával kapcsolatban. Ráadásul a vita Paks II-ről erősen politikai színezetet nyert, és a finanszírozással, megvalósítással kapcsolatban felmerülő kérdések még inkább megnehezítik, hogy racionálisan, tényekre alapozva próbáljak véleményt alkotni a témáról.

Magyarország teljes energiaellátásának 37 százalékát fedezi a nukleáris vagy más néven atomenergia. Az energiaellátás 29 százalékát szénhidrogén segítségével, 14 százalékot szén elégetésével biztosított villamos áram adja. Az áramfelhasználás 13 százalékban import energiából származik, végül 7 százalékot tesznek ki a megújuló energiaforrások. Ez utóbbit tekintve az EU átlag 12 százalék, ami tulajdonképpen nem is olyan nagy különbség. Valljuk be, más kérdésekben rosszabbul teljesítünk. Nem túlságosan meglepő, hogy skandináv országok körében az áramellátás 25-35 százalékát teszi ki a zöld energia, de az már kicsit lehangoló ránk nézve, hogy Albánia a fogyasztása 30 százalékát fedezi biomasszából, illetve vízenergiából.

Egy laikus az atomenergiárólA számokat azonban nem elég önmagukban nézni. A szél-, nap- és vízi erőművek használata első ránézésre álomszerűen ideális elképzelésnek hangzik, és indikátora lehet egy ország fejlődésének, presztízsének, sok esetben viszont a valóságtól elrugaszkodott célkitűzésnek bizonyul. Az ilyen erőművekhez nemcsak anyagi ráfordítás szükségeltetik, hanem a megfelelő környezeti adottságok is (például sok napsütéses óra, vagy bizonyos sebességű folyók), amelyek nemcsak országonként, hanem naponta is váltakozhatnak. Az így nyert energia mennyisége változó, a fogyasztáshoz viszonyítva meglehetősen nagy alultermelés, de túltermelés is előfordulhat. Ez Magyarország esetében nem olyan feltűnő, de Németország alkalmanként francia energia importálására, máskor kényszerexportra szorul a nap-, és szélerőművek ingadozó teljesítménye miatt. Ezen kívül az olyan praktikus szempontokat sem kellene figyelmen kívül hagyni, mint például hogyan lehet a kollektortól a kislámpámig juttatni a villamos energiát, vagy milyen időközönként kell lecserélni a különböző elemeket – összességében nem valószínű, hogy egy ország teljes villamosenergia-igényét teljes mértékben a megújuló energiaforrásokra lehetne bízni.

Egy laikus az atomenergiárólAkad viszont egy másik energiahordozó, amit egyértelműen lehet utálni, mert a kártékony hatásai sokkal kézzel foghatóbbak, mint az atomenergiának. Ha meghalljuk a szén szót, már láthatjuk is magunk előtt a fekete füstöt eregető gyárkéményeket, vagy a városokban maszkban közlekedő lakosságot, könnyező szemekkel és nehézlégzéssel, megfosztva a naptól és az oxigéntől. (Azt lehetetlen letagadni, hogy a kinyert energia előállítása és használata olcsó.) Ehhez képest az atomenergia sokkal barátságosabbnak látszik, messze nem szennyezi olyan mértékben a levegőt, nem fokozza az üvegházhatást. Egy kis kutakodás után úgy tűnik, hogy a radioaktív hulladékok – bár a fenyegető sárga hordóktól a fekete jellel elég sokan ódzkodunk – mennyisége is töredéke a szén elégetésével létrejövő melléktermékeknek.

Ugyanakkor minden, a nukleáris energia előnyeit ecsetelő cikk mellé jut olyan, ami a veszélyeit és a hátrányait domborítja ki. A legpesszimistább hangok egyenesen tízévente bekövetkező atomkatasztrófákat jósolnak, de akadnak olyanok is, akik a folyamatos sugárzásra helyezik a hangsúlyt. Felteszem, hogy az ellenzők oldalán kevés az atomszakértő, mint ahogy én sem vagyok az. Ezt észben tartva talán érthető, hogy mi inspirálja ezeket az aggodalmakat, és én miért bizonytalanodom el, amikor olvasom őket. Az általunk nem teljesen értett, ismert jelenségektől való félelem a tűz felfedezése óta végigkíséri az emberi történelmet. Persze az érzés jelentősen enyhíthető azzal, ha tájékozódunk a félelem tárgyáról. De ahogy már mondtam, az egymásnak ellentmondó állítások között nem mindig könnyű elkerülni, hogy a nem hozzáértő legalábbis elveszettnek érezze magát (netán egyenesen összeesküvés-elméletekbe bonyolódjon).

A nukleáris katasztrófákkal kapcsolatban sokszor ismételt érv, hogy az „emberi tényező” játszotta a legnagyobb szerepet a bekövetkeztükben, és kivédhetőek lettek volna, ha egy alkalmazott pontosan elvégzi a feladatait, vagy adott pillanatban jobban odafigyel. Mind a csernobili, mind a fukushima-i eseményekkel kapcsolatban rámutattak, hogy hol került homokszem a gépezetbe. Az előbbi esetben egy politikai döntés miatt (a gépgyártási minisztériumtól az energetikai minisztérium felügyelete alá kerültek az erőművek) jelentősen csökkent a biztonsági kultúra szintje. Japánban a reaktorok kivitelezési hibája lehetett a ludas: a földrengés, majd a cunami okozta problémákat még meg lehetett volna oldani, ha a szivattyúk kábeleit nem a pincében helyezik el, ahol azok víz alá kerültek és működésképtelenné váltak. Ha a szivattyúk továbbra is funkcionáltak volna, nem állt volna le a hűtési rendszer, és nem indulhatott volna be a nukleáris láncreakció.

Vonatkoztassunk el a legrosszabbtól, és vegyük egy erőmű működését egy átlagos szerda délután. Az atomenergia tiszta és biztonságos, de csak akkor, ha minden, az előállítására, a tárolására, az elemek, az alkatrészek állapotára vonatkozó előírást pontosan betartanak. És előírás akad bőven. Nemzetekről alkotott sztereotípiák ide vagy oda, a helyi kultúra szerepet játszik abban, hogy hol mennyire veszik komolyan a biztonsági figyelmeztetéseket (főleg, ha azoknak anyagi vonzata is van, például bizonyos időközönként ki kellene cserélni egy különben még működő panelt). Hasonló a logika az atomhulladék kezelését nézve is. Az atommérnökök hozzáértése nem feltétlenül (elnézést a szófordulatért) bombabiztos garancia arra, hogy minden a legnagyobb rendben folyik, ha a finanszírozási vagy biztonsági kérdésekben nem hagyatkoznak az ő véleményükre a legapróbb részletekig.

Egy laikus az atomenergiárólA modern technológia fejlődése is állíthatja új kihívások elé az erőművek védekező rendszerét. A drónok számos új lehetőséget is rejtenek magukban, mint amilyen a távvezetékek állapotának vizsgálata például egy vihar után, de aggodalomra is okot adhatnak. Gondoljunk csak arra, amikor 2014-ben, Franciaországban 13 különböző atomerőmű felett szálltak el multikopterek – máig rejtély, hogy kinek az irányítása alatt. Ezen kívül egyes szakértők szerint cyber bűnözés (vagy hackelés) is reális veszélyt jelent, ami megzavarhatja az erőműben lezajló informatizált folyamatokat. Manapság egy biztonsági rendszer akkor mondható megfelelőnek, ha tekintettel van ez ehhez hasonló külső támadásokra is.

A felsoroltak messze nem fedik le az összes szempontot, amit az energiapolitikában figyelembe kell venni. A magam részéről eloszlott a bizalmatlanságom az atomenergiával szemben, de ez nem feltétlenül igaz a termelés folyamatára. A lehetőségek, amikkel rendelkezünk nagyon is vonzóak, de megvannak a kételyeim, hogy minden esetben akkora kontrollal rendelkezünk az események felett, amekkora szükséges lenne a katasztrofális következmények megakadályozásához.



Previous Szabadegyetemi sorozat a dzsesszről
Next Új madárfajt fedeztek fel Indiában

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.