A magyar nyelv nagyszótára, itt a hetedik kötet


Bemutatták A magyar nyelv nagyszótára hetedik kötetét, valamint online változatát az MTA Nyelvtudományi Intézetében.
Olvasási idő: 2 perc

Bemutatták A magyar nyelv nagyszótára hetedik kötetét, valamint online változatát az MTA Nyelvtudományi Intézetében.

Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke a kötetet méltatva azt mondta: a kiadvány hatalmas szolgálat a magyar kultúrának.

Egy ilyen nagyszótárnak az elkészítése igazi sziszifuszi, heroikus, hatalmas munka – mondta a kötetet méltatva Lovász László – és ahhoz, hogy egy ilyen kiadvány elkészüljön hatalmas háttérirodalmat, rengeteg adatot kell feldolgozni.

Példaként említette, hogy míg egy átlagember az „a” betű kapcsán a névelőre gondol, annak sok más jelentése is van a világban, például a fizikusok ezzel jelölik a gyorsulást, a matematikusok pedig különböző konstansokat. Az algebrai kifejezésként használt „a” betű esetében öt adatot is felsorol az első kötet, amely közül a legelső 1784-ből származik.

Említésre méltó, hogy A magyar nyelv nagyszótára nemcsak nyomtatott, hanem elektronikus formában is elérhető. Ahhoz, hogy ez a kiadvány létrejöjjön, a nyelvtudományi intézet a legmodernebb technológiát fejlesztette ki és tartja fent, ami jó példa arra, hogy a különböző tudományterületeket nem lehet egymástól elkülönítve kezelni, a legnagyobb sikert az hozza, ha ezeket összekapcsolják.

Ittzés Nóra főszerkesztő ismertetése szerint a több mint húsz kötetesre tervezett sorozat hetedik kötete az el- és él- kezdetű címszavakat tartalmazza: 1200 oldalon több mint 2 ezer címszó található és több mint 9 ezer jelentésük van ezeknek a feldolgozott szavaknak. A szavak bemutatását 35 536 példamondat gazdagítja.

Bár a nagyszótár nem a terjedelemre utal, hanem sokkal inkább egy műfaj, A magyar nyelv nagyszótára általános értelmező szótár, egy történeti jellegű szótár, ezért mindig konkrét szövegek alapján dolgoznak. De nem szűkíti vizsgálódását a nyelv egy rétegére, egy kiválasztott szeletére, hanem a köznyelv és a szépirodalom, a legkülönfélébb szak- és rétegnyelvek szókincséből egyaránt válogat.

A nagyszótárak a szerkesztőik választotta szempontok szerint egyfajta teljességre törekszenek, visszanyúlva a múltba. Az angol nagyszótár például a teljes írásbeliséget feldolgozza, a magyar nagyszótár pedig az 1700-as évek végétől dolgozza fel az adatokat.

A szöveggyűjtemény, amelynek elemzésével a szótárt létrehozták, összességében több száz millió szövegszót tartalmaz.

Ezek jó része az 1800-as évek végétől gyűjtött archivális cédulagyűjteményükben található, másik része a Magyar történeti szövegtárban, de a munka során sok publikált kereskedelmi forgalomban lévő CD-t is feldolgoztak. A jelentésekre mindig példákat is adnak a szöveggyűjteményből, pontos bibliográfiai adatok megjelölésével.

Az eseményen bemutatták A magyar nyelv nagyszótára online változatát is. Merényi Csaba informatikus elmondta, hogy az online kiadvány a nagyszotar.nytud.hu címen mindenki számára ingyenesen elérhető regisztráció nélkül. Az online szótár mind a hét eddigi nyomtatott kötet teljes anyagát tartalmazza, egységesen kereshető formátumban. A szócikkeken keresztül közvetlenül hozzá lehet férni a szótár alapjául szolgáló bibliográfiai adatbázisokhoz is.



Previous Miskolc – Új vezetője lesz a Herman Ottó Múzeumnak
Next Kölcsey Ferenc Himnusz

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt + 10 =