Újabb mérföldkő a magyar őstörténet archeogenetikai kutatásában


Olvasási idő: 4 perc

Kora középkori temetőket vizsgáltak az Obtól a Volgáig a Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) kutatói.

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont Archeogenomikai Intézetében folytatott legújabb magyar őstörténeti vonatkozású archeogenetikai kutatások keretében a szakemberek a magyarság feltételezett vándorlási útvonalán található, különböző – régészeti, történeti, földrajzi – szempontok alapján a magyarokhoz kapcsolható temetkezéseket vizsgáltak. A legfrissebb eredmények szerint számos egyértelmű genetikai kapcsolat mutatható ki a magyarokhoz köthető kora középkori csoportok és a honfoglaló népesség képviselői között. A korai magyarok népességtörténetével foglalkozó projekt magyar-orosz-ukrán tudományos együttműködés keretében valósult meg. Összesen tizennyolc intézet és egyetem régész, antropológus és genetikus munkatársai vettek benne részt. A kutatók célja, hogy az új adatokkal hozzájáruljanak a magyarság eredetének és magyar őstörténet megismeréséhez.

Az elmúlt évtizedben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és az ELKH BTK Magyar Őstörténeti Kutatócsoport forrásfeltáró régészeti expedíciók keretében hatékonyan működött közre a korai magyarokhoz kapcsolódó oroszországi temetők feltárásában és a leletek értelmezésében. A kutatási együttműködések lehetőséget biztosítottak a magyar fél számára a feltárt temetők emberi csontanyagából történő mintavételekre és a minták archeogenetikai vizsgálatára. A nyelvészeti-történeti alapon meghatározott egykori Volga- és Urál-vidéki magyar szállásterületekkel összefüggésben folyamatosan újabb régészeti kapcsolódási pontok merültek fel. Ezek biológiai szempontú ellenőrzésébe a BTK Archeogenomikai Intézete is bekapcsolódott.

A kutatás kiterjedt a 9. században a Volga-vidéken maradt magyar népesség, illetve a magyarok szálláshelyeinek közvetlen szomszédságában élő csoportok jellemzésére is. A mostani eredmények és a Kárpát-medence honfoglalás kori genetikai adatainak összevetése során a kutatók arra keresték a választ, hogy a Volga-Urál régióban leírt genetikai jellemzőkből mennyit őrzött meg az ideérkező honfoglaló népesség.

Csáky Veronika, Gerber Dániel és kutatótársaik először erősítették meg genetikai szempontból a kora középkori Urál-vidék szerepének jelentőségét a magyar etnogenezisben.

A két évvel ezelőtti munkát kiterjesztve 112 személy maradványainak archeogenetikai vizsgálatáról számolnak be, melyek tizennyolc kora középkori oroszországi temetőből származnak, az Ob és a Volga folyók közötti térségből. 

"A

A tágabb kitekintést nyújtó vizsgálatban a kutatók kronológiai és régészeti szempontok alapján csoportosították a lelőhelyeket. Egyesek közvetlenül a magyarok elődeinek az Urál hegységen való átkelését követő időszakhoz tartoznak (kusnarenkovói kultúra), más temetőket a magyarok és a Volga-Urál régió egyéb népcsoportjai (korai volgai bolgárok, permi népek) együtt használhattak a 9–11. században, ismét mások a Julianus barát által a 13. század első felében megtalált „keleten maradt” magyarok temetkezései lehettek (csijaliki kultúra, 11–14. század). Két további, most vizsgált lelőhelycsoport tágabb értelemben kapcsolódik a magyar etnogenezishez: a szamarai Volga-könyökben található 8–9. századi Novinki típusú temetők kutatását a magyarokhoz való földrajzi és időrendi közelség, valamint a Kazár Kaganátushoz fűződő kapcsolatok indokolták, a korai nyugat-szibériai obi-ugor temetők leletanyagának elemzése pedig a magyarok elődeitől való nyelvi elválást követő, még közel 1500–2000 éves egymás mellett élés miatt volt fontos.

„A mitokondriális DNS és az Y-kromoszomális vonalak elemzése során számos egyedi szintű kapcsolatot találtunk a lelőhelyek, illetve lelőhelycsoportok között és azokon belül is” – hangsúlyozta Szeifert Bea tudományos munkatárs.

A kusnarenkovói kultúra temetőinek vizsgálata egyértelműen pozitív válasszal szolgál a sokszor felmerülő kérdésre: vajon a régészeti kultúrákat biológiai rokonságban álló csoportok alkották?

Az Urál két oldalán található Ujelgi és Karanajevo temető emberi maradványai között az anyai és apai vonalak egyaránt szoros kapcsolatot jeleznek. A két középkori temető népességének jelentős része dél-uráli vaskori gyökerekre vezethető vissza, de ezen korábbi, helyi népesség genetikai összetétele az itt élőket az idők során ért hatások miatt módosult. Ugyanezek a biológiai, genetikai kapcsolatok a tárgyi mellékletek nélkül temetkező Julianus-féle magyarok azonosításában is segíthetnek. A 9-10. századi honfoglalókkal leletanyag tekintetében számos párhuzamot mutató Bolsije Tyigani és a Julianus-féle keleti magyaroknak tulajdonított temetők között különösen sok szoros anyai kapcsolat mutatható ki. Ez pedig a két közösség közötti legalább részleges folytonosságra utal.

Bolsije Tyigani

Türk Attila, a PPKE BTK Magyar Őstörténeti és Honfoglalás Kori Régészeti Tanszék egyetemi adjunktusa, az ELKH BTK Magyar Őstörténeti Kutatócsoport vezetője, a tanulmány vezető régésze kiemelte:

„Ez az eredmény a régió iszlamizációja miatt sok esetben tárgyi mellékletekben már szegény csijaliki kultúra temetőit egyértelműen összeköti a magyarokkal, ami megerősíti a régészeti, történeti feltételezést.”

„Uráli” típusú temetkezések Bolsije Tyigani temetőből

A volga-uráli csoportokban azonosított anyai és apai vonalak többsége a Kárpát-medencei honfoglalás kori csoportokban is megtalálható. Az újabb vizsgálatok nyomán néhány leszármazási vonal a két régió lakosságának közvetlen kapcsolatairól árulkodik. Ez azt jelzi, hogy származásuk egyaránt a Volga-Urál régióra, vagy legalábbis az ahhoz közeli területekre vezethető vissza. A Kárpát-medence honfoglalás kori temetőiből ismert genetikai adatok újraelemzését a szakemberek a BTK Régészeti Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója, Kovács László régész által kidolgozott, a temetők sírszámán és használati idején alapuló rendszer szerint végezték el. A legnagyobb hasonlóságot a vizsgált Volga-Urál-vidéki népességgel a 10. századi kis sírszámú, úgynevezett szállási temetők lakosságát magába foglaló népcsoport mutatta. A 10-12. századi nagy sírszámú Kárpát-medencei, úgynevezett falusi temetők esetében az idő előrehaladtával egyre inkább szembetűnő a helyi lakossággal való keveredés.

A Volga-Urál területén jellemző anyai és apai vonalak némelyike azonban még ezekben a gyakran köznépinek nevezett csoportokban is fennmaradt.

A két terület lakossága között leírt számos anyai kapcsolat arra utal, hogy a 9. század végén nemcsak férfiak, hanem egész családok érkeztek a Kárpát-medencébe. Felmerül a kérdés, hogy a Kárpát-medencei honfoglalás kori régészeti leletek keleti analógiái csak a kereskedelmi kapcsolatok eredményei, vagy rokon népességek interakciójáról lehet szó. A kutatók arról számoltak be, hogy számos egyértelmű genetikai kapcsolat mutatható ki a honfoglaló népesség képviselői és a magyarokhoz köthető kora középkori csoportok – kivéve a korai obi-ugorok – között. Mindez egyértelműen bizonyítja, hogy érdemes ezen régészeti analógiák mentén vizsgálni a magyar etnogenezist.

A Volga-Urál régióban sikerült azonosítani a Kárpát-medence lakosságában korábban leírt „keleti” elemeket, melyek archeogenetikai szempontból is alátámasztják azt a történelmi, nyelvészeti és régészeti feltételezést, miszerint a honfoglalók egy része közvetlenül vagy közvetve ebből a régióból származott. Szécsényi-Nagy Anna, a BTK Archeogenomikai Intézetének vezetője hozzátette:

„A kutatás a jövőben teljes genom szinten folytatódik, és az egykori Etelköz irányába bővítjük. Itt a magyarokhoz köthető Szubbotci típusú lelőhelyek jellemzése mellett szintén nagy hangsúlyt fektetünk az egykori szomszédok, főleg a szláv nyelvű népek összehasonlító genetikai vizsgálatára.”

 


Previous Oroszország 2024 után kilép az ISS projektből
Next Négy neutronból álló, proton nélküli atommag

No Comment

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.