Akinek volt kedve, ideje, bírta a meleget és hajlandó volt logisztikailag is energiát beletenni a tervezésbe, azt igazi Múzeumok Éjszakája kalandtúra várta nem csak Budapesten, hanem más településeken is.

Szerkesztőségünk is kialakított egy útvonalat Budapesten és bejárt néhány helyet. A Ráth György villában kezdtünk, majd a Törvényszékre vezetett az utunk. Ezután visszasiettünk a Vajdahunyadvár programjaira, onnan indultunk a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium japánkertjébe bóklászni és lampiont úsztatni, végül a Kertvárosi Helytörténeti Múzeummal zártuk a napot. Azaz kalandtúra Budapesten a Múzeumok Éjszakáján.

A Fővárosi Törvényszékre csak úgy, önszántából nem megy az ember, de 2026. június 20-án kifejezetten erre vágytunk … és nem bántuk meg! Ha valaki csak az épületre volt kíváncsi, megtekinthette kizárólag az esküdtszéki termet is. De, ha már ott voltunk, akkor a programot érdemes volt kibővíteni a könyvtári látogatással vagy a bíróságtörténeti kiállítással is. Ha pedig valaki jogásznak készül, annak ez az este maga volt kánaán. Ugyanis a Fővárosi Törvényszék és a programban résztvevő munkatársai minden kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a jog világa nem a paragrafusokból, beadványokból, iratkupacokból, iktatószámokból áll.

A programkínálat alapján a látogatók egyetlen este alatt fókuszálhattak a Hauszmann Alajos által tervezett ma már műemléki épületre, festményekre, a könyvtár archív gyűjteményének legértékesebb darabjaira, de emellett betekinthettek az 1896-ban kiadott bűnügyi nyilvántartó könyvbe is. Továbbá hallhattak az orvosi műhibaperek óriási indulatokat kavaró világáról, Ady Endre hagyatéka körül kialakult jogvitáról és pereskedésről, a Léderer-féle darabolós gyilkosságról vagy arról, milyen tinédzsernek lenni egy családi bűnszervezetben.

Az épületet (és még többet is Magyarországon) azért emelték, hogy a korábban bérházakban folytatott ítélkezést megszüntessék.

A tervezés és az építés pontos és előre leírt költségvetéssel történt és eredetileg a Budapesti Királyi Ügyészséget, a Kereskedelmi és váltó Törvényszéket, továbbá az V. Kerületi Királyi Járásbíróságot, a végrehajtókat, a Pesti Királyi Büntető Járásbíróságot és 320 fogoly elhelyezésére alkalmas fogházat egyesítette. A Fővárosi Törvényszék esküdtszéki terme ma is őrzi eredeti formáját, legfőbb dísze Feszty Árpád hat táblaképe. Az egyik oldalon egy tűzpróba, Könyves Kálmán és egy perdöntő párbaj, a másikon Mátyás király, Werbőczy István és Deák Ferenc központi alakjával egy-egy jelenet látható.

Feszty Árpád a táblaképeken a törvénykezés történetének jelentős mozzanatait örökítette meg. Az azokon szereplő alakok megformálásakor pedig, több esetben korának ismert közéleti és kulturális személyiségeit választotta modellül. Így a művek nemcsak allegorikus mondanivalójuk, hanem rejtett portrégalériájuk révén is különlegesek. De az előadótól számos más érdekességet is hallhattunk ellopott és megkerült festményekről, szobrokról, világításról és fűtésről vagy a mindennapi munkáról.

Az épülettel, aminek neve 2012-től Fővárosi Törvényszék, közel egyidősek a törvényszéki könyvtárak is. Kialakításukra 1889-ben a kormány 10 000 forintot biztosított, ezzel támogatva a bírókat, akik csekély fizetésükből nem tudtak könyvekre fordítani. A gyűjtemény legrégebbi darabja az 1779-ben kiadott latin nyelvű Corpus Juris Hungarici.

A rengeteg régi relikvia mellett a legnagyobb izgalmat mégis a korabeli bűnügyi nyilvántartó könyv okozta. Ebben az adott kor bűnelkövetői szerepeltek.

„B.F.: született Tolnán 1857-ben, hajós, magassága 174 cm, haja sötétbarna, kopasz, szeme zöldesbarna, feje tetején, hátul a közepén két forradás, arcza jobb oldalán egy kis fehér folt”

Majd folytatódott a kalandtúra Budapesten. A Vajdahunyadvára kívülről igazi várbéli búcsúra hasonlított, melyet leginkább a gyerekek élveztek. Kóstolók, workshopok foglalták le kicsik és nagyok szemeit, kezeit, ízlelőbimbóit. Bár fürdőteát mi is készítettünk ennél a nagyon kedves hölgynél,

nagyon sajnáltuk, hogy a Városliget Széchenyi-szigetének természeti értékeire fókuszáló sétáról lekéstünk, a fáklyás vártörténeti sétára meg nem maradhattunk, mert a Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium japánkertjébe mentünk lampiont úsztatni.

A Toro Nagashi egyfajta ceremónia (általában az Obon fesztivál híres szimbóluma), amikor a víz felszínén lebegő lámpások pislákoló gyertyafénye varázslatos hangulatot teremt. Igaz Japán sok régiójában ez a szertartás augusztus első felében zajlik és nem pusztán egy szokás. Az ősök lelkének, szellemének túlvilágra való visszaküldése. A fény útmutatóként szolgál a szellemek számára, a víz pedig a határt szimbolizálja e világ és a túlvilág között.

Tűz és víz, ellentétes természeti elemek találkoznak, hogy minden imánk, gondolatunk bele, illetve rákerülhetssen egy doboz alakú, papírból és bambuszból vagy fából készült tartóra. Az egész attól válik lámpássá, hogy egy gyertyát vagy LED-fényforrást helyeznek a belsejébe. Szomorú érdekesség, hogy Hirosima és Nagaszaki területén, ahol atombombákat dobtak le, nagyobb méretű lámpásúsztató szertartásokat tartanak, mint más régiókban. Sőt, egyesek szerint a szokás akkor kezdődött, amikor a gyászoló családok az atombombázás során elvesztett rokonaikat, ismerőseiket a lámpások folyón történő úsztatásával búcsúztatták.

A XVI. kerületi Kertvárosi Helytörténeti Gyűjteményhez nem sokkal 11 óra előtt érkeztünk meg.

Ha azonban valaki hamarabb ment reneszánsz esten és vásári komédián illetve kosztümös fotózáson vehetett részt. Minket azonban kifejezetten az a tárlatvezetés érdekelt, ami a századforduló nagypolgári villanegyedének életét mutatta be. Ha nincs a Múzeumok Éjszakája, akkor valószínűleg most is csak kívülről nézegetjük az épületet, mert a gyűjtemény nyitvatartása hétköznap viszonylag rövid, hétvégén meg alig vagy nehézkesen elérhető.

Budapest XVI. kerületének önkormányzati intézménye 2016-ban azzal a céllal jött létre, hogy a kerület múltját feltárja, ápolja, gyökereit kutassa és az összegyűjtött tudást átadja, megmutassa az érdeklődőknek, az utókornak. A szebb napokat is látott épület több mint 100 éves és a Steinschneider család villájaként épült fel.

Majd leányiskolaként, valamint úttörő-ifjúsági házként is működött igazi dizsivel, ahogy az a korhoz illett. Később a Pedagógiai Szolgáltató Intézet kapta meg, majd 2010-ben lett a gyűjtemény lakhelye.

Igazi helytörténeti csemege, amit Mátyásföld, Sashalom, Rákosszentmihály, Árpádföld és Cinkota lakosai képesek értékelni igazán.

De az ügyes, sarkosítottan fogalmazva „telekspekuláción” alapuló ingatlanbefektetésre és a századforduló mátyásföldi villanegyedének emlékeire bárki rácsodálkozhat. Ebben segítenek a korabeli bútorok, használati tárgyak, fényképek és a helytörténeti dokumentumok.

Mátyásföld a XIX. század végétől Budapest egyik legjelentősebb villatelepe volt. A tehetősebb polgárok nyaralókat és villákat építettek itt, így a környék sajátos kertvárosi arculatot kapott. Története jól példázza, hogy a „kiköltözés a zöldbe” nem a XXI. század találmánya. A századforduló polgárai már jóval korábban felfedezték a kertvárosi élet előnyeit, bár a home office helyett még inkább a verandán elfogyasztott délutáni kávé jelentette a modern életérzést. A gyűjtemény ennek az elegáns kertvárosi kísérletnek a mindennapjait, társadalmi hátterét mutatja be. Kitérve a közlekedés és a városrész fejlődésének összefüggéseire.

A századforduló úri világából és az épületből kilépve könnyű volt elképzelni, hogy a mátyásföldi villák lakói is hasonló csillagfényes esti sétákat tettek egykor a bálokból hazafelé tartva. A Múzeumok Éjszakája pedig néhány órára összekapcsolta a múltat és a jelent, a kultúrát, a tudományt, a történelmet és a nyári esték csillagfényes hangulatát.