Ingyenes nyílt nap a Balaton élővilágáról Tihanyban


Ingyenes nyílt nap a Balaton élővilágáról Tihanyban
Olvasási idő: < 1 perc

2021. július 16-án, pénteken, 9 és 16 óra között ingyenesen látogatható Nyílt napot tartanak az ELKH Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLKI) tihanyi székhelyén.

A Nyílt Nap a Limnológián című rendezvény célja, hogy a nagyközönség számára bepillantást nyújtsanak  a Balaton élővilágába. Valamint az édesvizek környezettani kutatására irányuló kiterjedt tevékenységbe. Az ország legnagyobb múltú biológiai kutatóintézetének parkjában, árnyas fák alatt található akváriumok segítségével tekinthetők majd meg a Balaton parti övezetében élő halfajok. De láthatók lesznek a makrogerinctelenek is, például az invazív cifrarák. A látogatók megtudhatják, mire lehet jó a vándorkagyló, illetve azt is, hogyan járulnak hozzá az édesvízi kisrákok a vízminőség védelméhez.

A kutatók a nap folyamán többször is bemutatják, hogyan zajlik a mintavétel a gyakorlatban. Illetve, hogy a vett mintákban hogyan keresnek vízi gerincteleneket. Meg lehet tekinteni a Közép-Európában egyedülálló mezokozmosz-rendszert. Ennek segítségével a kutatók a sekély tavakban zajló folyamatokat modellezik, és olyan globális kérdésekre is válaszokat keresnek, mint például a klímaváltozás. Aki kedvet érez, kvízjátékban tesztelheti a tudását, és díjazzák a nyílt napon készülő legötletesebb gyerekrajzokat is.

Ezen a napon az érdeklődők a műemlék épületegyüttesbe is beléphetnek, ahol megfigyelhetik, hogy néznek ki az algatenyészetek mikroszkóp alatt. A nap folyamán több alkalommal lesz vezetett tudományos túra az épületben, melynek során arra is fény derül, mik azok a mikroszennyezők, és milyen hatással vannak a vízi élőlényekre. Műholdképek is láthatók lesznek a Balatonról, a vízáramlást pedig látványos fizikai kísérletekben modellezik a kutatók.

Két nagy előadás is lesz, az első 10 órakor járja körbe azt a problémát, hogy a kormorán okoz-e gondot a Balatonon, illetve ismerteti a hattyúk, sirályok, csérek-növekvő és csökkenő állományát. 14 órakor a Balaton kutatásának horgászati vonatkozású eredményeiről lehet hallani.

Vigyázzunk együtt a Balaton élővilágára!



Previous A késői étkezés egészségtelen?
Next A Tihanyi Bencés Apátság Királykriptájában végzett régészeti feltárás

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenöt − hét =