Rehabilitációs központ lesz Baranya megyében


Várhatóan 2015 elejére készül el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) csaknem 850 millió forintos beruházása keretében megvalósuló rehabilitációs központ a baranyai megyeszékhelyen.
Olvasási idő: < 1 perc

Várhatóan 2015 elejére készül el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) csaknem 850 millió forintos beruházása keretében megvalósuló rehabilitációs központ a baranyai megyeszékhelyen.

Rehabilitációs központ lesz Baranya megyébenBódis József, a PTE rektora elmondta, a rehabilitációs központ régi űrt tölt be az egyetemi klinikai központ szolgáltatásaiban. Itt lesz majd az idegrendszeri károsodások – balesetek, vérzések – európai szintű akut ellátása utáni fekvőbeteg-rehabilitáció, valamint a hasonlóan magas szintű kardiológiai és pulmonológiai ellátást követően a szív- és tüdőgyógyászati betegek ambuláns rehabilitációja.

A javarészt uniós forrásból megvalósuló, 850 millió forintos beruházás a tervezett ütem szerint halad, így a jövő év elejére teljesen készen állhat a mintegy 1600 négyzetméteres rehabilitációs központ, amely a neurológiai és az idegsebészeti klinika Rét utcai épülettömbjének közvetlen szomszédságában áll, illetve ahhoz közvetlenül kapcsolódik majd. Girán János, a pécsi polgármesteri hivatal kabinetvezetője szerint, Pécsen már ma is olyan széleskörű egészségügyi ellátásokra nyílik lehetőség, amilyet kevés európai város mondhat magáénak. A rehabilitációs központtal pedig ez a kör tovább bővül 2015-től.

A megyeszékhelyen jelenleg is folyik a 400 ágyas klinikai tömb 13 milliárd forintos felújítása, egy új sürgősségi betegellátó központ kialakítása, és nemrég modernizálták több mint 400 millió forintból a város legnagyobb rendelőintézetét. Péley Iván, a projekt orvosszakmai munkatársa arról szólt, hogy az ideggyógyászati fekvőbeteg-rehabilitációban részt vevők esetében a létesítménnyel lehetővé válik a diagnosztika, valamint a konzíliumok, a műtői háttér, illetve az intenzív osztály szükség esetén azonnali használata, kiküszöbölve az időnként kellemetlen, hosszadalmas és költséges betegszállítást.

A földszinten lesznek az ambuláns rehabilitáció szakrendelői, a betegek egészséges életmódra történő oktatását szolgáló oktató-közösségi terek, valamint két tornaterem, amelyek elsődlegesen a kardiológiai betegek rehabilitációját szolgálják majd. Az első emeleten 25 ágy szolgálja az ellátást egy-, két-, illetve négyágyas, fürdőszobás, a kor követelményeinek minden szempontból megfelelő kialakítású és berendezésű betegszobákban.

 



Previous Nem tolvaj a szarka!
Next Kereskedelmi űrkikötő Nagy-Britanniában?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − 13 =