Figyelmi vakság


Figyelmi vakság
Olvasási idő: 2 perc

Magyar kutatók megfejtették, miért nem látja az agyunk, ami zavar bennünket.

Ha egy adott dolog nem releváns a pillanatnyi céljaink szempontjából, akkor az agyunk hajlamos a legszembetűnőbb dolgokat is figyelmen kívül hagyni környezetünk megfigyelésekor. Magyar kutatók amerikai kollégáikkal vizsgálták, hogyan zárja ki az agy (figyelmi vakság) a zavaró ingereket. Illetve miként váltogat aszerint, hogy mit ítél meg zavarónak vagy épp hasznosnak.

Még az 1990-es években vált híressé az alábbi „láthatatlan gorilla” nevű kísérlet. Ebben a résztvevőknek egy videót vetítettek le azzal a feladattal, hogy számolják meg a fehér pólós emberek közötti passzok számát.

A felvételen egyszer csak megjelenik egy gorillajelmezes ember, aki átsétál a passzolgató társai között. Bár a gorilla igen feltűnő, a videót néző emberek többsége nem figyelt fel rá. Nem is látták, hogy áthaladt.

A jelenség neve: figyelmi vakság. Oka, hogy az idegrendszernek számos elem közül kell kiválasztania a számára relevánsakat, míg a zavaró elemeket ki kell szűrnie.

Mindez hasonlít ahhoz, amikor a munkánkhoz egy íróasztalra van szükségünk, amire azonban csak olyan dolgokat helyezzük fel, amik relevánsak számunkra. Az agyunk is ilyen „munkaasztalt” hoz létre, amikor a környezetünket megfigyeljük. Azonban időről időre, feladatról feladatra változhat, mi kerüljön az asztalra, mi számít relevánsnak. Mi történne például akkor, ha az említett videóban a termen áthaladó gorillák számát kellene megfigyelni? Vajon hogyan kezeli a relevancia megváltozását az idegrendszer? A HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpontban Orbán Gergő kutatócsoportja ezt vizsgálta egérkísérletekben, szoros kollaborációban Peyman Golshani University of California Los Angeles-ben működő laborjával. Majd a kísérlet eredményeit a Nature Communications-ben publikálták Hajnal Márton vezetőszerzőségével.

A kutatás alapján a következők mondhatóak el. Míg a vizuális rendszerben „érintetlenül” érhetők el információk a releváns és az irreleváns elemekről, addig egy magasabb, a viselkedési stratégia kiválasztásáért felelős területen (elülső cinguláris kéreg – angolul ACC) az idegsejtek hálózata attól függően képes elnyomni egy ingert, hogy az az adott szituációban releváns-e vagy sem.

A HUN-REN kutatói kaliforniai partnereikkel egerek idegi aktivitását elemezték.

Az állatok olyan feladatot hajtottak végre, amelyben néha a hallott, néha a látott információ alapján kellett döntést hozniuk. Azaz kísérlet közben változott a tapasztalt információik relevanciája.

Az analízis rámutatott, hogy az idegsejtek hálózatában a „munkaasztal” egy alteret jelent, melyben a különféle (hallott vagy látott) információkat ugyanazon sejtek segítségével, ám mégis egymástól függetlenítve jelenítik meg. Ez a multiplexelésnek nevezett megoldás egy különleges „munkaasztalt” hoz létre. Ha az egyik irányból nézünk az asztalra, akkor a környezetből érkező vizuális információt tudjuk beazonosítani, ha a másik irányból, akkor a hallott információt.

Ugyanakkor egy mesterséges neuronhálózat tanításával arra is sikerült rámutatni, hogy ha a változó relevanciájú adatok között kell a helyes megoldást megtalálni, az agy képes kizárni a felesleges információkat, elsötétíteni a zavaró látványt, azaz gátlással nyomja el az itt megjelenő információt. Erre a különleges műveletre utaló működést az agy speciális területén, az ACC-ban sikerült beazonosítani, mellyel nem csupán az egerek döntési folyamataiba nyerünk bepillantást. Az ember és a rágcsálók agya közti hasonlóság miatt azt is jobban megérthetjük, hogyan szűrhetjük ki az igazán fontos információkat a sok zavaró közül.

Az ACC tehát egy „munkaasztalnak” tűnik, és nem számít, ha ezen néha ott jógázik egy gorilla, mert ha csak az ott heverő befizetetlen csekkek érdekelnek bennünket, a majomnak nincs esélye megkapni a rivaldafényt, és a legjobb próbálkozásai ellenére is észrevétlen marad.



Previous A magyar serdülők egészségmagatartása riasztó képet mutat
Next Foci-vb tudományosan, igazságosabban?

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

10 − négy =