Feltámadáskert – az új design őrület


Feltámadáskert - az új design őrület
Olvasási idő: 2 perc

Húsvét ünnepének vallásos aspektusát domborítja ki, és a gyerekek „játékos” bevonását célozza az úgynevezett feltámadáskert építésének (számunkra) teljesen új szokása.

Feltámadáskert - az új design őrületLegjobb tudomásunk szerint hazánkban még nem terjedt el, de úgy tűnik, az Egyesült Államok egyes közösségeiben már nem meglepő, hogy egy család feltámadáskertet készítsen. Ezeket a terrakotta vagy agyag tálcára épített kis installációkat leginkább a karácsonyi Betlehem-jelenetek húsvéti megfelelőjének nevezhetnénk, ahol a figurális ábrázolás helyett elvontabb szimbolikát használnak.

A jelenet, amit bemutatnak, az evangélium arról szóló szakasza, hogy a keresztre feszítést követő szombaton a Jézus sírját meglátogató asszonyok hogyan vették észre, hogy a barlang szája elől elhengerítették az azt lezáró sziklát, a testet pedig elmozdították – vagyis megtörtént a feltámadás. Éppen ezért, a feltámadáskert központi eleme a barlangot szimbolizáló, az oldalára fordított cserép (esetleg kivájt krumpli) és a „barlang” szájától félregurított nagyobb kő. Az már mindenkinek a fantáziájára és ízlésére van bízva, hogy a Golgotán álló három keresztet is rekonstruálja, esetleg virágokkal, gyertyákkal egészítse ki az építményt. A mű azzal nyeri el a kerthez hasonló jellegét, hogy a cserepet földbe ágyazzák és fűmagokkal szórják be. Így a napról napra kinövő fű is a megújulást jelképezi.

Az áttanulmányozott cikkek, blogbejegyzések tanúsága szerint a feltámadáskert építésének lényege, hogy a család közösen elmesélje a feltámadás történetét, illetve a gyerekek számára élvezetes „kézműveskedésen” keresztül közelebb hozza az evangéliumi történetet. Az tény, hogy igen egyszerű elkészíteni, és a fű növekedése izgalmas és látványos lehet, de mégis bizonytalanok vagyunk abban, hogy ez a legjobb módszer az ünnep jelentőségének megértetésére.

Ha jobban belegondolunk, a húsvét alapkoncepciója – a halál és a feltámadás, ami ráadásul a történet szerint nem is itt a földön, hanem a mennyországban valósul meg – már önmagában meglehetősen összetett és elvont egy kisgyerek számára. Ezt csak tetézi, hogy a feltámadáskert inkább szimbólumokkal dolgozik. Ráadásul az apró gallyakból megformált keresztek kissé bizarr látványt nyújtanak, akármennyi virág vagy fű közé helyezik őket. Mivel az ízlésesebb darabok, amik nem jelenítik meg a feszületeket, egyszerű sziklakerteknek tűnnek, úgy tűnik, választani kell aközött, hogy a feltámadáskert vagy teljesen betölti a funkcióját, vagy menthetetlenül morbidan fest.

Cikkünk szerzője olyan emberként, aki maga is vallásos nevelésben részesült, és gyerekkorában rendszeresen járt misére, azt sem tartja véletlennek, hogy legalábbis Európában meglehetősen kevés kereszténynek van házi oltára (vagy éppen betleheme karácsonykor). Az, hogy az otthon és a templom, mint a vallás gyakorlásának helyszíne elvált egymástól, hozzásegít a mindennapi gondok (átmeneti) elengedéséhez és az elmélyedéshez. Nagyon sok templomban éppen a gyerekek miatt akár bábokkal, akár élő szereplőkkel amúgy is előadják a húsvéti eseményeket, ami sokkal erőteljesebb közösségi élményt jelenthet, és talán érthetőbb is a fiatalabb korosztályok számára.

Persze az is lehetséges, hogy csak idő kérdése, és néhány évtized múlva ez is éppen olyan bevett szokássá válik, mint a szent család ábrázolása a pásztorokkal, birkákkal, három királyokkal együtt.

Feltámadáskert - az új design őrület

Feltámadáskert - az új design őrület

Feltámadáskert - az új design őrület

Feltámadáskert - az új design őrület



Previous ICT4Life: új technológiák az idősellátásban
Next Varázskastély – Interaktív kiállítás és játék

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

19 + 8 =