A cikk apropóját az adta, hogy néhány hete az orosz Fjodor Konyjuhov és Igor Potapkin motoros siklóernyővel a világon először szállt le az Északi-sarkon.

Azt talán mindenki tudja, hogy a pingvinek a Déli, a jegesmedvék pedig az Északi-sarkon élnek. Az is az alapvető tudás része, hogy az Északi-sark egy szárazfölddel körülvett óceán, míg az Antarktisz egy óceánnal körülvett szárazföld. De valahogy az Északi-sarkról mindig kevesebb szó esik.

Először is az Északi-sark az a pont, ahol a Föld tengelye metszi a felszínt az északi féltekén. Maga a sarkvidék szó is állítólag görög eredetű és a görögök adtak ennek a vidéknek nevet. Görögül az „arktos” medvét jelent. Az Ursa Major csillagképre utalva. Ha a részletekbe belemegyünk:r ἄρκτος – „ursa”, ἀρκτικός – „az Ursa Major csillagkép alatt található”, „északi”).

Tulajdonképpen azt mondhatjuk, hogy több száz évbe telt az Északi-sark felfedezése.

Henry Hudson angol navigátor először 1607-ben próbálta elérni, majd II. Katalin uralkodása idején, Vaszilij Csicsagov haditengerészeti parancsnok is kétszer indult útnak, de csak kevéssel jutott északabbra Henry Hudsonnál. Őket is sokan követték, köztük 1827-ben William Edward Parry brit admirális. De nem járt sikerrel. Ezután sem szűntek meg a próbálkozások, de általában korán véget értek betegség, fagyhalál, éhezés és különböző katasztrófák miatt. Majd 1908-ban két felfedező is azt állította, hogy nagyjából egy időben értek el az Északi-sarkra.

Frederick Albert Cook és Robert Edwin Peary csapata is azt állította, hogy övék siker, de a történészek vitatják mindkét beszámolót. Ma az Északi-sark felfedezése Roald Amundsen nevéhez köthető, aki 1926. május 12-én érte el az Északi-sarkot egy léghajóval, közel 100 évvel azután, hogy William Edward Parry először tett erre kísérletet.

Egyébként az Északi-sark a Jeges-tenger (a világon a legkisebb) közepén található.

Olyan vízen, amelyet szinte mindig jég borít. Itt a jég körülbelül két-három méter vastag és az óceán mélysége több mint 4000 méter. Ráadásul az Északi-sark sodródó jégen ül, így a tudósok számára nehéz és költséges tanulmányozni. 1958-ban a USS Nautilus tengeralattjáró a Jeges-tenger befagyott jege alatt hajózott át, bebizonyítva, hogy a hatalmas jégtábla a vizet, nem pedig a szárazföldet takarja.

2007-ben Oroszország zászlót tűzött ki az Északi-sarkra 4261 méteres mélységben. Igen mélységben, mert ugye, a mai napig vita folyik arról, ki volt az első ember, aki valaha is elérte az Északi-sarkot. A fő probléma, hogy az Északi-sarknak a Déli-sarkkal ellentétben nincs megfelelő szárazföldje. Tehát 2007-ben Oroszország úgy oldotta meg ezt a problémát, hogy két tengeralattjárót küldött az egyetlen helyre, ahol zászlót lehetett kitűzni. Azaz a tengerfenékre, 4300 méteres mélységbe.

Az Északi-sarkvidék a Jeges-tengerből, valamint Grönland, Izland, Norvégia, Svédország, Finnország, Oroszország, az USA (Alaszka) és Kanada egyes részeiből áll. Viszont, ha az Északi-sarkon állunk, akkor minden időzónában egyszerre leszünk, mert minden időzónát határoló vonal az Északi-sarkon kezdődik.

Ugyan az Északi-sark jóval melegebb, mint a Déli-sark, de ez csak annyit jelent, hogy a szuper hideghez képest ez csak rettentő hideg. Télen a levegő hőmérséklete az Északi-sarkon átlagosan -40 Celsius-fok, nyáron pedig nulla körüli. Az ok annyi, hogy az Északi-sark alacsonyabb tengerszinten található és egy óceán közepén van, amely melegebb, mint az Antarktisz jéggel borított kontinense.

További rossz hír, hogy az Északi-sarkon évente csak egy napkelte (márciusi napéjegyenlőségkor) és egy napnyugta (szeptemberi napéjegyenlőségkor) van.

Ilyenkor a Nap nyáron mindig a horizont felett, télen pedig a horizont alatt van. Így a régióban nyáron akár 24 óra napfény, télen pedig 24 óra sötétség is tapasztalható. Azt sem árt észben tartani, hogy az Északi-sark az egyik utolsó olyan hely a világon, ahol viszonylag háborítatlanul élnek vadon élő állatok, egzotikus fajok. Itt jelentős a biodiverzitás és fontos élőhelyek találhatók. Mindezzel együtt az Északi-sark az egyik legsérülékenyebb és legkönnyebben megzavarható terület a bolygón.

A legnagyobb sarkvidéki szárazföldi emlős természetesen a jegesmedve. Ezért mindenki a jegesmedvéket félti, pedig rajtuk kívül vannak még olyan fajok, amelyek helyzete még rosszabb. Az egyik leglenyűgözőbb lény, amely az Északi-sarkvidéken él a narvál. Ezeket az állatokat a „tenger egyszarvújaként” ismerik a csavart szarvuk miatt, ami akár 3 méteresre is megnőhet. A kutatások arra utalnak, hogy az itt élő állatoknak nem csak a viselkedését alakítja át a változó klíma, hanem az élettani funkcióit is. A narválok a jégkor óta élnek a grönlandi régióban, s ha eltűnnek innen, akkor többé már nem fognak visszatérni.

Egy másik érdekesség az Északi-sarkról, hogy a híres északi fényt nemcsak látni, hanem hallani is lehet olykor.

Ez a hang hasonlít a villanyvezeték zajához vagy a száraz ágak ropogásához a tűzben. Sajnos a zaj mögötti mechanizmust még nem vizsgálták meg alaposan.

Azok az országok, amelyek határai az Északi-sarkkörtől északra esnek, tagjai az Északi-sarkvidéki Tanácsnak, amely a honlapja szerint „az egyetlen sarkköri fóruma az Északi-sarkvidék kérdéseiről folytatott politikai megbeszéléseknek. Azon dolgoznak, hogy felmérjék és megoldják a környezeti, gazdasági, társadalmi és kulturális kérdéseket a régióban.