A Kutatók Éjszakája esemény – idén novemberben lesz


A Kutatók Éjszakája esemény – idén novemberben lesz
Olvasási idő: < 1 perc

A koronavírus miatt kialakult helyzet miatt a megszokott időpont helyett idén november 27-28-án rendezik a Kutatók Éjszakája nevű eseményt.

Tavaly ilyenkor már az előadások tanulságain gondolkodhattunk, de idén a COVID járvány keresztülhúzta a szervezők számításait, így még majdnem egy hónapot várnunk kell a Kutatók Éjszakájára. Az Európai Bizottság döntése szerint a tudományt népszerűsítő rendezvénysorozat a megszokott szeptember végi időpontnál két hónappal később, november 27-én és 28-án nyitja meg kapuit az érdeklődők előtt.

Még nem lehet pontosan tudni, hogy a járvány terjedése lehetővé teszi-e az esemény lebonyolítását. Emiatt a Kutatók Éjszakája esemény programjaiban részt vevő intézmények (egyetemek, kutatóintézetek, laboratóriumok, múzeumok, középiskolák, stb.) arra készülnek, hogy a sok ezer érdeklődő kénytelen lesz online csatornákon keresztül követni a rendezvényt.

A Kutatók Éjszakája esemény 14 évvel ezelőtt indult. Célja az volt, hogy ismeretközlő, de egyben szórakoztató, könnyed előadások, kísérletek, laborlátogatások és további játékos programok segítségével közelebb hozza az érdeklődőkhöz a tudományt, a tudományos kutatásokat és a legfrissebb eredményeket, módszereket. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény minden korosztálynak érdekes lehet, de leginkább a fiatalok körében (fiúknak és lányoknak egyaránt) szeretnék népszerűsíteni a tudós életpályát. Azaz, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára.

Az utóbbi év megmutatta, hogy a Kutatók Éjszakájának küldetése különösen fontos például a COVID világjárvány leküzdése szempontjából. Életek múlhatnak azon, hogy a közvélemény mekkora bizalmat táplál a kutatók felé. Akit érdekel annak jelezzük, hogy van Európai Kutatók Éjszakája is. 



Previous Vadlúd-hétvégék és vadlúdsokadalom
Next Az almakártevők szabályozása és a vadászpókok

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − egy =