Mindenkivel előfordult már, hogy egy dallam, ahogy mondani szoktuk, belemászott a fülébe.

Ilyenkor van az, hogy percekig, vagy akár órákig nem tudunk tőle megszabadulni, végül a kezdeti kellemesség után idegesíteni kezd bennünket. Ez a folyamat akár lavinát is elindíthat, hiszen akaratlanul is át lehet adni családtagjaink, kollégáink számára a dallamot. Nos, ez a jelenség az, amit úgy hívunk dallamtapadás.

A legtöbb ember mindennap találkozik zenével dallamokkal, melyek kapcsolódhatnak konkrét emlékekhez, helyzetekhez, egy adott pillanathoz, egy filmhez … és még sorolhatnánk. Az a dallam, amely valamilyen oknál fogva hosszabban időzik a fejünkben akkor nem okoz gondot, ha egy általunk kedvelt muzsikáról van szó. De, ha dolgoznunk és koncentrálnunk kell, akkor a kedves de makacsul visszakúszó dallamok is idegesítővé válnak és a jelenség olyan zavaróvá válik, hogy tudatosan próbáljuk kizárni.

A dallamtapadás néven ismert jelenség, angolul earworm (fülféreg), a kutatások szerint az emberek 90 százalékát kísérti heti rendszerességgel. Bár a fejünkben lévő dallamkocsma csak ritkán éri el azt a szintet, hogy ténylegesen negatív hatással legyen ránk, megtanultunk vele együtt élni.

Már több kutatás is próbált magyarázatot adni arra, hogy, mitől és hogyan alakul ki a dallamtapadás.

Több ezer embert kérdeztek meg, mik azok a dallamok, amiket nehezen tudnak kiverni a fejükből. Vannak a dal tulajdonságaiban olyan tényezők, melyek hajlamosabbak megragadni bennünk. Az egyszerű szöveg, az érdekes dallamvezetés, a vidám tempó vagy az ismétlődés min-mind segíti a folyamatot. Mégis úgy tartják, hogy teljesen egyedi, kinél mi okoz dallamtapadást. Az aktuális slágerek mellett például a gyerekdalokra jellemző leginkább a megtapadás. A folyamatot sokan a szúnyogcsípéshez hasonlítják, ami ha foglalkozunk vele egyre többször és agresszívebben visszatér, mint ahogy a szúnyogcsípés által kiváltott viszketés.

A képekkel és emlékekkel ellentétben sokkal realisztikusabban rögződnek a dallamok. Amikor egy képet memorizálnunk, automatikusan kiszűrjük a számunkra legfontosabb részleteket. Ezzel szemben egy zeneszám intakt módon raktározódik. Ritmusával, dallamvezetésével, tempójával, hangulatával, hangszerelésével együtt. Ha egy dallamra gondolunk, akkor legalább egy sor egymásra épülő hang eszünkbe jut.

Általában egy dal tényleges hallása váltja ki, főleg akkor, ha jól érezzük magunkat, álmodozunk vagy nosztalgikus állapotban vagyunk. De akkor is megjelennek, amikor stresszes helyzetben van valaki, vagy, ha túl sok gondolkodásra van szüksége. Ráadásul, akinek zenei háttere van az hajlamosabb lehet a fülférgekre is. A rossz hír az, hogy bizonyos személyiségjellemzők hajlamosíthatnak arra, hogy egy fülbemászó dallam kísértsen bennünket. Ha valaki rögeszmés-kényszeres, idegbeteg, szorongó és sebezhető, vagy ha valaki olyan ember, aki általában nyitott az új tapasztalatokra, akkor nagyobb eséllyel eshet egy dallamtapadás áldozatává.

Evolúciós szempontból a dallamtapadásnak valószínűleg nagyobb szerepe volt. Az írás megjelenése előtt az ember leginkább a fülére hagyatkozhatott az új információk befogadásakor. Vadászat közben kiemelkedően fontos lehetett a jellegzetes hangok felismerése. Az egyszerű mondókák, dallamosított szabályok sokkal könnyebben raktározódnak el az agyunkban.

Mit lehet tenni a dallamtapadás ellen?

Az ellenállás hasztalan. Ha egy zeneszámról van szó, akkor érdemes végighallgatni egy más műfajú feldolgozást. Segíthet a teljes figyelem elterelés azaz, ha lefoglaljuk az agyunkat. Érdekes kutatások szerint a rágógumi a fülféreg eltávolításának legjobb módja. Amikor egy dal megakad a fejünkben, a szánk el akarja énekelni, még akkor is, ha nem engedjük. A rágógumi eltereli a figyelmet azzal, hogy más célra aktiválja a szájat és az állkapcsot.