Luciano Pavarotti, a világ egyik valaha volt legnagyobb tenorja

Olvasási idő: 6 perc

Ron Howard Oscar-díjas rendező dokumentumfilmet készített a 12 évvel ezelőtt elhunyt világhírű tenorról.

A dokumentumfilm teljes egészében feleleveníti Luciano Pavarotti életét, amelyben az életrajzi rész nagy részét ő maga meséli el, különböző családi felvételekből, valamint interjúkból összevágva. A film a művésszel készült felvételek mellett családja, kollégái visszaemlékezésével van tűzdelve. Ami hozzájárul ahhoz, hogy ne egy elcsépelt életrajzi film legyen azaz, hogy nem az élete múlása a meghatározó sorrend benne, hanem a karrierje.

Miközben megismerheti a néző, milyen sorrendben is követték egymást a sikerek, bepillantást kaphat abba is, hogy éppen akkoriban mivel telt a tenor szabadideje. Valamint milyen fontosabb családi események azok, amelyeken keresztül gyermekkorára is visszaemlékezik.

A filmet megálmodó rendező három kulcsszóban összegezte a lényeget: hang, titkok, legenda.

Luciano Pavarotti olasz származású operaénekes volt, aki Modenában 1935. október 12-én látta meg a napvilágot. Szülei nem voltak gazdagok, szegény körülmények között nevelkedett egyedüli fiúgyermekként sok lány között. Édesanyja dohánygyári munkás, édesapja pék volt, emellett a városi kórus tagja, ahol a tenor szólamot erősítette. Pavarotti úgy tartotta, csak azért lett tenor, mert édesapja is az volt. Ez volt a „minta” előtte.

A sport iránt sem volt közömbös, mivel nagyon szerette a futballt. Kevesen tudják, kapusnak készült. Mutálása után ő is bekerült a modenai kórusba, ahol édesapjával mind a ketten természetesen a tenor szólamban énekeltek. A kórussal sok helyen megfordultak, több díjat is nyertek és elismertté váltak. Ezalatt a fiatal Pavarotti tanítóként dolgozott, a helyi általános iskolában, ahol a kórus tagjaival együtt ráeszméltek, ő nem csupán tanítónak született, hanem énekes előadónak. Minden egyes hangja maga volt a magasztos muzsika, ami igen ritka a világon. Ezért is bátorította családja, hogy utazzon, tanuljon technikákat, fejlessze magát.

A legtöbb tanácsot édesapja adta neki, mivel pontosan tudta, milyen nehéz is profi énekessé válni, hogyha nincs az illető a megfelelő helyeken és természetesen a legjobb időben. Ezek a mai napig elengedhetetlenek ahhoz, hogy valakiből akkora sztár lehessen, mint amekkora végül Pavarottiból vált. Éppen ezek érdekében utazott el Modenából.

1955-ben tette meg az első lépését afelé, hogy híres tenor lehessen.

Ekkor még mit sem sejtve, naívan indult világnak, nem is gondolva, hogy élete során a világ majdnem minden egyes területére el fog jutni koncertezni. 1961-ben debütált, amikor is a Bohémélet Rodolfóját alakította az olaszországi Reggio Emiliában, április 19-én. Ekkor egy neves ügynök felfigyelt rá, és könnyűszerrel nagy énekest tudott belőle csinálni. Ezután a fellépése után a karrierje nagyon gyorsan ívelt fölfelé, és pár év leforgása alatt a világ számos pontján megfordult már, ifjú operaénekesként.

Az egyik ilyen fellépés eredménye egy ausztráliai turné volt Joan Sutherlanddel, majd ezt követte egy szereplés a londoni Covent Gardenben, ahol Az ezred lánya című darab előadásán Toniót alakította. A szerep sajátossága, hogy nagyon sok benne a magas C hang (számszerűleg kilenc darab), ráadásul szinte egymás után. Az igazi sikert ez hozta meg neki, mivel a tenor nem egy naturálisan is előforduló hangszín, ami még nehezebbé teszi, hogy olyan természetesen elő lehessen adni, mint arra Luciano Pavarotti képes volt. Talán ez is közrejátszhatott abban, hogy ily rövid időn belül képes legyen ilyen nagy sikereket elérni. Mindazt a kemény munkát nem is láttatva, amilyen munka ezen szerepek megformálása mögött található. Pavarotti lehetett bármilyen fiatal vagy idős, tapasztalt, mindig tudott valamit hozzátenni a szerepeihez magából.

Luciano Pavarotti igazán mélyen élte meg a szerepeit. Ez egy olyan széles repertoár ismeretében, mint amilyennek birtokában volt, elég megterhelhető lehetett. — Fotó: Teatro alla Scala

Ő igazán mélyen élte meg a szerepeit. Ez egy olyan széles repertoár ismeretében, mint amilyennek birtokában volt, elég megterhelhető lehetett. Mind lelkileg, mind pedig fizikálisan.

Igazi karrierje beindulása után 10 évvel már a New Yorki Metropolitan Opera színpadán találta magát. Innentől kezdve Európa és Amerika nagy operáiban is fellépett. Ő volt az első operaénekes, aki eljutott Kínába, bemutatni az ottani teljesen más kaliberű kultúrának, milyen az igazi klasszikus operaelőadás a színpadon. Ebben az időben menedzsere kérésére önálló esteket is tartott, ami akkoriban egyáltalán nem volt szokás a világon. Hiszen elég csak belegondolni, hogy akkor még nem volt olyan szinten az otthoni szórakozás, mint ma. Abban az időben még nagy szociális esemény volt egy-egy színházi előadás. Legyen ez akár egy musical, egy operett, egy opera, vagy e műfajok bármelyikének képviseletében egy önálló est.

Egy bizton állítható: Pavarotti egész lénye ezért volt olyan varázslatos.

Nem csak nagy hanggal rendelkező nagy ember volt, hanem egy olyan csupa szív lélek, aki képes mindennapjai során teljesen úgy viselkedni, mint egy átlagember. Vallotta is, hogy karrierje során az egész felhajtást nyűgnek élte meg, pláne amikor nagyon sok kritika érte a magánélete miatt, vagy akár a karrierje vége felé, amikor az volt a vágya, hogy visszatérjen a szereplésekhez legkisebb gyermekei születése után. De már nem volt ugyanaz az ember sem szakmailag, sem pedig emberileg.

Szokása, úgymond költői ars poeticája volt minden egyes színpadra lépés előtt, azt mondani: „Megyek meghalni!”. Sok év alatt sok mindent megtapasztalt, saját bevallása szerint pedig elszalasztott. Szabad idejét szerette családja körében tölteni, amit már egészen karriere eleje óta igyekezett megtenni. 1961-ben vezette oltár elé első feleségét, Adua Veroni-t, akitől három leány gyermeke született. A második feleségét (Nicoletta Mantovani) 2003-ban vette feleségül, aki ikrekkel volt várandós tőle, de fiúgyermekük, Riccardo halva született, miután a terhesség közben komplikációk léptek fel. Ráadásul, ami még ad egy kis pikantériát a történetnek az az, hogy akkoriban született meg első unokája is.

Az egészség sohasem volt teljes mértékben jelen a családban, mivel az első gyermeke is súlyos beteg lett fiatal korában, de szerencsére meg tudták gyógyíttatni, ami még közelebb hozta a gyermekéhez. Luciano Pavarotti háborús gyermek volt, ezért nagyon sok mindent kellett megélnie körülbelül 12 éves koráig. Utána viszont neki is több betegsége volt, mint például egy fiatal kori vérfertőzés, aminek következményeként kómába is esett. Bár túlélésének nem adtak sok esélyt szerencsére sikerült felépülnie. Ő mégis arra emlékezett, hogy minden nap ott volt nála a pap. Ez nem meglepő, mert a második világháború közvetlen közelében, illetve a legősibb katolikus államban, azaz mégiscsak Olaszországban élt.

Ebből is adódott, hogyha valaki beteg volt mellette, legyen szó akár gyermekeiről, akár későbbi feleségéről, ő mindig ott volt nekik. Akkor abban az időben a karrierje háttérbe szorult. Sőt volt az életében egy olyan pillanat – még a karrierje kezdetekor –, amikor daganat volt a hangszálain és egyáltalán nem volt biztos, hogy valaha is profi énekes lehet.

Minden szomorúság ellenére egy igazi művészlélek volt,

aki a mély történéseket nagyon mélyen megélte, vidám hangulatában viszont környezetének nagy tréfamestere volt. Akkor volt igazán boldog, ha szeretteivel lehetett, noha ezt a karrierje nem nagyon engedte, mivel igen sokszor szállodákban kellett laknia a sok fellépés miatt.

Vannak emberek, akik úgy gondolják, hogy a nagy művészek nem szeretik a társasági eseményeket, és csak maguknak való dívák, vagy primadonnák. Ő ennek pont az ellentettje volt. Nagyon szerette a társasági eseményeket, a nagy közös étkezéseket. Viszont egyedül nem szeretett lenni, szinte sohasem.

Pavarotti nem volt díva és magának való ember sem. Nagyon szerette a társasági eseményeket, a nagy közös étkezéseket. — Fotó: pavarottiofficial.com

Emberi nagyságát az is bizonyítja, hogy szeretett segíteni az embereken, akár ismerte őket, akár nem. Ezen célját szentesítve tartott adománykoncerteket a Vöröskereszt számára. Az egyik ilyen volt az angol Vöröskereszt nagy évfordulós eseménye is, amikor találkozhatott Diana hercegnővel, amely eseményt számos további közös jótékonykodás követett. Ezen indíttatásból szervezett még minden évben Pavarotti és barátai címen jótékonysági koncerteket is Modenában. Ezekre az eseményekre a világ legnagyobb rock-, illetve popsztárjait hívta meg, hogy vele együtt segítsenek a rászorulókon. Szervezett gyűjtést az angolai, vagy a boszniai, valamint az iraki háborúban érintettek számára.

Élete végén azt mondta, van néhány dolog, amit nagyon megbánt és sajnálja, hogy így alakult.

Az egyik ilyen, hogy nem volt jobb apja gyermekeinek, valamint nem volt olyan családfő, amilyen szeretett volna lenni. Ezalatt érthette azt, hogy nagyon keveset lehetett a családjával, amit fényes karrierjének köszönhetett, de azt is, hogy mindig egyedül és távol volt otthonától, pedig neki az élet minden percében szüksége volt egy társra. Talán ezért lehetett másik kapcsolata a házassága alatt is, amely felett egy ideig szemet tudott hunyni az első feleség. A válást csak akkor mondták ki, amikor az egyik nyaralásáról intim képek láttak napvilágot.

De a kritikák nem nagyon érdekelték a híres tenort, mivel ő szerelmes volt. Őt csak annyi érdekelte, hogy szerelmes, de családjának sem szeretne hátat fordítani. Még a pápától is kért engedélyt, hogy Nicolettát oltár elé tudja vezetni, de nem kapott. Ezért az esküvő egy operaházban volt. Frigyük, sajnálatos módon, nem lehetett hosszú, mivel 2006-ban hasnyálmirigy rákkal diagnosztizálták, meg is operálták, de sajnos a betegségből már nem tudott felgyógyulni.

Munkássága alatt kora két másik meghatározó tenorjával (Placido Domingo és José Carreras) is színpadra lépett, akikkel szintén nagy sikert aratott. Ha vágyhatott volna még az eddigieknél is nagyobb sikerre, akkor ez biztos meghozta volna neki. 2007. szeptember 6-án bekövetkezett halála után nagyon sokan mondták, hogy voltak tenorok és volt Ő, Luciano Pavarotti. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy számtalan díjjal tüntették ki, többek közt többszörös Grammy-díjas előadóművész volt.

Ron Howard nagyon nehéz feladatot teljesített azzal, hogy egy hatalmas művész életét képes volt közel két órában összefoglalni. Mindenki számára érthető, egyetlen pillanatát sem lehet unni. Így nem számít, hogy valaki érdeklődik-e az opera vagy a klasszikus zene iránt október 10. után egy jó filmet nézhet meg a mozikban. Én csak ajánlani tudom!