A 21. század folyamán az óceánok a történelemben még soha nem tapasztalt állapotba kerülhetnek.

A magasabb hőmérsékletek, az erősebb rétegzettség, a további elsavasodás és – közepes valószínűséggel – a fokozódó oxigénszegénység miatt. Gyakoribb tengeri hőhullámokra kell számítani és nagyon valószínű, hogy az atlanti áramlási rendszer (Atlantic Meridional Overturning Circulation, AMOC – ennek része a Golf-áramlat is) is gyengülni fog.

Lakatos Mónika meteorológus, az Országos Meteorológiai Szolgálat Éghajlati Osztályának kutatója, az MTA Meteorológiai Tudományos Bizottságának titkára szerint akármelyik üvegházgáz-kibocsátási modellből indulunk ki, az egykor csak évszázadonként egyszer bekövetkező extrém magas vízállások nagy valószínűséggel éves gyakoriságúvá válnak a tengerpartokon, különösen a trópusokon. Minden forgatókönyv szerint folytatódni fog a tengerszint-emelkedés, csak az lesz a különbség, hogy a korlátozatlan kibocsátás több méteres szintemelkedéshez vezet. A kibocsátás korai visszafogásával elérhető, hogy a tengerszint 2300-ra átlagosan csak 1 méterrel nőjön.

A várhatóan több csapadék és a trópusi ciklonok erősödése fokozza a tengerszint-emelkedése által jelentette kockázatokat. Az IPCC-jelentésben összefoglalt tanulmányok szerint a helyi partviszonyoktól függ, hogy a hullámzás és az árapály változásai erősítik vagy mérséklik a kockázatokat.

A halállomány mennyiségének csökkenése és a fajösszetétel változása a vízfelszíntől egészen a tengeraljzatig minden kibocsátási forgatókönyv szerint bekövetkezik. A csökkenés gyorsasága és jelentősége a trópusokon lesz a legnagyobb. Viszont az ökoszisztémák alkalmazkodási képessége – partvidéken és tengerben egyaránt – nagyobb lesz, ha a felmelegedés mérsékeltebb marad.

Jelenleg viszont éppen a klímaváltozás hatásainak leginkább kitett csoportok kezében van a legkevesebb eszköz a védekezésre.