Oroszország Földünk messze legnagyobb területű országa a közel 17,1 millió km²-es kiterjedésével.

Ez nagyjából duplája Brazíliának, négyszerese az Európai Uniónak, azaz bolygónk lakott részének mintegy nyolcadát fedi le. Nyugat-keleti irányban mintegy 6600 km, észak-déli irányban 4500 km kiterjedésű. De Oroszország rendelkezik a világ leghosszabb (közel 58 000 km-es) határvonalával is, aminek majdnem kétharmada tengerpart, Oroszország ugyanis két óceánnal és 13 tengerrel határos.

A jeges-tengeri szigeteken és a közvetlen tengerparti zónában sarkvidéki éghajlat uralkodik. Ami azt jelenti, hogy szinte örökké tél és egész évben fagypont alatti hőmérséklet van. Az északi területek nagy részén (országterület több mint egytizede) tundra éghajlat jellemző hosszú hideg telekkel és két-három hónapos valamivel fagypont feletti hőmérsékletű nyárral. Ennél csak egy fokkal jobb a tajga éghajlati zónája, ahol az éves középhőmérséklet már fagypont fölé emelkedik. Bár a permafroszt (a talajnak nyáron csak a felszín közeli része olvad ki) Oroszország területének mintegy kétharmadát érinti. Éves viszonylatban nem ritka az akár 100 °C-ot meghaladó abszolút hőingás.

A Krasznojarszki Szövetségi Kutatóközpont Erdészeti Intézete (dr. Jelena Ivanovna Parfenova, dr. Nagyezsda Mihajlovna Csebakova és Amber Soja) az aktuális és előrejelzett éghajlati forgatókönyveket alapul véve megvizsgálták az ország ázsiai területeinek lehetséges éghajlatváltozását a XXI. században.

Az ázsiai rész – Uráltól keletre a Csendes-óceán felé – 13 millió négyzetkilométeren az orosz földterület 77 százalékát teszi ki. 

Lakossága azonban az ország népességének mindössze 27 százaléka, ami a déli erdei sztyeppe mentén koncentrálódik.

„A korábbi emberi migrációkat az éghajlatváltozással társították. Mivel a civilizációk olyan technológiát fejlesztettek ki, amely lehetővé tette számukra az alkalmazkodást, az emberek kevésbé támaszkodtak a környezetre, különösen az éghajlat szempontjából” – mondta a tanulmány vezető szerzője, dr. Jelena Parfenova, a Krasznojarszki Szövetségi Kutatóközpont kutatója.

A kutatónők arra voltak kíváncsiak, hogy az éghajlat jövőbeli változásai miatt az ázsiai Oroszország (Nyugat-Szibéria, Kelet-Szibéria és a Távol-Kelet) kevésbé vendégszerető részei előnyösebb élőhelyeket jelentve népszerűbbek lesznek-e az emberek számára. Elemzésükhöz 20 általános klímamodellt (Csatolt Modellek Összehasonlítási Programjának 5. fázisa – Coupled Model Intercomparison Project Phase 5) és két CO₂ Representative Concentration Pathway (RCP¹) forgatókönyvet – RCP 2.6, amely az enyhe éghajlatváltozást és az RCP 8.5-öt legextrémebb változás vette alapul. Az RCP forgatókönyvcsalád negyedik tagja a 2.6-os szcenárió. Ez a kibocsátás-csökkentési szcenáriók közül az alacsony sugárzási kényszert eredményezőket képviseli. A forgatókönyvek közös jellemzője, hogy alacsony kibocsátási értékekkel számolnak, a globális átlaghőmérséklet emelkedését pedig 2 °C-ra korlátozzák. Míg az RCP 8.5 az üvegházhatású gázok nagymértékű kibocsátásával számol.

Alkalmazták a januári és júliusi hőmérsékletek összesített átlagát, a két forgatókönyv évenkénti csapadékát a területen, hogy megállapítsák az emberek megélhetése és az emberi jólét szempontjából fontos három éghajlati indexre gyakorolt ​​hatásukat (Ökológiai és tájvédelmi potenciál (Ecological Landscape Potential – ELP), a tél keménysége és a permafrost által érintett területek nagysága²). Feltételezték, hogy a vízkészletek nem korlátozzák e terület emberi populációját.

A szimulációk azt mutatták, hogy az RCP 8.5 alatt Oroszország ázsiai területe , a globális felmelegedés hatására enyhébb éghajlattal rendelkezne,

kisebb lenne a permafrost lefedettség, ami 2080-ra 65 százalékról 40 százalékra csökkenne. A kutatók azt is megállapították, hogy még az RCP 2.6-os forgatókönyv szerint is a terület több mint 15 százalékában javulna az ELP, ami lehetővé tenné a terület kapacitásának ötszörös növekedését. Így a jövőbeni melegebb éghajlat növénytermesztési és termelési képesség szempontjából valószínűleg kedvezőbb lesz az emberek számára és új települések jöhetnek létre.

Ez azonban a hatóságok társadalmi, politikai és gazdasági politikájától függ. A fejlett infrastruktúrával, magas mezőgazdasági potenciállal rendelkező területek lesznek azok, amelyeket a leghamarabb benépesítenek. Szibériában és a Távol-Keleten az infrastruktúra rosszul fejlett. A fejlődés gyorsasága az infrastruktúrába és a mezőgazdaságba történő beruházásoktól függ, ami viszont a hamarosan meghozandó döntésektől függ. Most a kedvező földművelési adottságokkal rendelkező térségek az Uráltól keletre alapvetően csak a délnyugati határzónában, Szibéria délnyugati, déli részén találhatók.

¹ A globális éghajlatváltozás kutatásában fontos szerepük van a kibocsátási forgatókönyveknek (szcenáriók). Ezekkel vizsgálhatók az emberiség ma meghozott döntéseinek hosszú távú következményei a társadalmi és gazdasági folyamatokban, illetve a Föld éghajlati rendszerének működésében. Segítik összekapcsolni a klímaváltozást vizsgáló különböző tudományágakat, amik ezáltal alapos, összetett becsléseket adhatnak a jövő várható alakulásáról. 2007-ben az IPCC (Intergovernmental Panel on Climate Change – Éghajlatváltozási Kormányközi Testület) felkérte a tudományos közösséget, hogy fejlesszen ki egy új forgatókönyvcsaládot. Ezeket az új forgatókönyveket „reprezentatív koncentrációs nyomvonalak” – Representative Concentration Pathways, röviden RCP – elnevezéssel illették.

² Ebben a vizsgálatban az orosz geográfus, Anatolij Iszacsenko (2003) által megalkotott „ökológiai tájpotenciál (ELP)” gondolatát követték.