A Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Kara által 2025. február 28-án negyedik alkalommal rendezték meg a Tudomány Mindenkinek Hackathont.
A Társadalmi Innovációs Nemzeti Laboratórium keretében megvalósuló „Tudomány Mindenkinek” alprojekt fő célkitűzése, hogy a tudományos kutatási eredményeket közérthető módon juttassa el a nagyközönséghez. Ezt a törekvést támogatja a Tudomány Mindenkinek Hackathon verseny, amelynek során egy előre kiválasztott, már megjelent tudományos cikket dolgoznak fel a csapatok. Az idei megmérettetésre hét csapat érkezett a Debreceni Egyetem, a Miskolci Egyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar és a Pannon Egyetem képviseletében.
A verseny alapját Lőrincz Katalin – Raffay-Danyi Ágnes – Vizi István Gábor „Környezetbiztonsági kihívások a városi turizmusban” (Scientia et Securitas, 5(1), 49-57.) című tudományos közleménye adta, amely 2024-ben jelent meg. A versenyző csapatok a tanulmányt már előzetesen megismerhették, de a feladatokat csak a helyszínen tudták meg. A tudománykommunikációs kihívás az volt, hogy a cikk alapján – célcsoportként a fiatal felnőtteket megszólítva – készítsenek közösségi média posztot, vizuális jegyzetet, valamint pitch előadást.
Tudománykommunikációban mérték össze tudásukat az egyetemisták
Az egész napos versenyt Dr. Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora nyitotta meg. Köszöntőjét követően izgalmas előadást tartott a tudománykommunikáció és a mesterséges intelligencia kapcsolatáról, az MI nyújtotta lehetőségekről, illetve a kutatók felelősségéről. Dr. Fehérvölgyi Beáta, a Pannon Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja köszöntőjében a téma időszerűségére hívta fel a figyelmet. Majd Dr. Lőrincz Katalin, a kiválasztott cikk egyik szerzője beszélt a környezetbiztonságról és a városi turizmus kihívásairól. Bemutatta a tanulmány elméleti hátterét, majd a környezetbiztonsági kérdéskörök felvázolásán túl konkrét példákat, jó gyakorlatokat (Budapest, Barcelona, Velence, továbbá a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programsorozat) ismerhettek meg a versenyzők.
A korábbi versenyek gyakorlatához hasonlóan, a feladatok elkészítését szakmai előadások segítették.
Ezek során az egyetemisták szakemberek segítségével nyerhettek bepillantást az adott terület sajátosságaiba és hasznos tippeket kaphattak a feladatok kidolgozásához. Dr. Bukta-Liska Fanny (Pannon Egyetem) a jó közösségi média poszt készítéséhez adott rendkívül értékes szakmai tanácsokat. Dr. Formádi Katalin (Pannon Egyetem) a pitch jellegű előadások, a rövid, velős beszédekre való felkészülés módszereiről beszélt. Végezetül, a nap utolsó feladatához kapcsolódóan Jelinkó Mónika, design menedzser a vizuális jegyzetelésről tartott előadást, illetve adott gyakorlati tippeket.
A Tudomány Mindenkinek Hackathon verseny díjazottjai:
I. helyezett: SciSense ME – Tóth Csenge Emese (Miskolci Egyetem)
II. helyezett (megosztott):
- Bogáthy Edina (Debreceni Egyetem)
- Eureka Collective – Bokor Barbara, Schimmer Dzsesszika, Szultos Boglárka (Pannon Egyetem)
III. helyezett: Capital Divas – Csibi-Pál Henrietta, Kiss Jácinta Barbara, Lovász Rebeka (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar)
A szervezők fő célja az volt, hogy felhívják a figyelmet arra, hogy a mindennapokban tudatosan figyeljük, olvassuk a híreket, kutatóként pedig ne feledkezzünk el a kutatási eredmények közérthető kommunikációjáról sem.
No Comment