Míg az emberi agy különösen érzékeny az arcokra, addig a kutyák a fajtársakra érzékenyek.

Az ELTE TTK Etológia Tanszék kutatói felfedezték, hogy a kutya és az ember agya eltérően súlyozza a vizuális információkat másokról. Az egyedülálló kutatás eredményei segíthetnek jobban megérteni a társas funkciók agyi szerveződését és evolúciós fejlődését.

Az ELTE etológusainak kutatásában kutyák vettek részt. A kutyákat gazdájuk bevonásával megtanítottak arra, hogy éber állapotban, rögzítés nélkül, mozdulatlanul feküdjenek az MR szkennerben. A mai napig a világon csupán néhány kutatócsoportnak sikerült erre családi kutyákat megtanítani. Most közülük kettő, az előbb említett magyar és egy mexikói csoport (National Autonomous University of Mexico, Institute of Neurobiology) fogott össze, hogy elvégezzék az egyedülálló teszteket.

Ez az első kutatás, amely egy nem főemlős faj és az ember vizuális ingerekre adott agyi válaszait közvetlenül és nem invazív módon hasonlította össze. A vizsgálat nemzetközi együttműködésben folyt. Így több egyed agyi válaszát tudták megmérni, mint a legtöbb korábbi, kutyákon végzett funkcionális mágneses rezonanciavizsgálatban (fMRI).

Húsz kutya és harminc ember vett részt a funkcionális MRI vizsgálatban. A kutatás során más kutyák és emberek fejét elölről és hátulról mutató rövid videoklipeket vetítettek nekik.

A vizsgálat meglepő hasonlóságokat és különbségeket tárt fel a kutyák és emberek agyi válaszai közt.

Lényeges egyezés, hogy a kutya és az ember agyában is vannak úgynevezett fajtársérzékeny agyterületek. Ezek feladata kódolni, hogy a megfigyelő a saját fajához tartozó vagy attól eltérő fajú egyedet lát.

„Kutatócsoportunk korábban hallási vizsgálatok során már kimutatott fajtársérzékeny agyterületeket kutyáknál és embereknél is. Most az derült ki, hogy a fajtársérzékenység a vizuális ingerfeldolgozás esetén is fontos rendszerező elv az emlős agyában.” – magyarázza Andics Attila, a kutatás vezető szerzője.

Jelentős eltérés viszont, hogy a kutyáknál a kutatók nem figyeltek meg úgynevezett arcérzékeny agyterületet. Ez a terület lenne felelős az arc felismerésében, például segít megkülönböztetni, hogy a fej hátsó részét vagy egy arcot látnak. Az viszont jól ismert, hogy az emberi agy működésében az arcnak kiemelt szerepe van.

„Az agyi válaszmintázatok elemzése megerősítette, hogy kutyáknál a fajtárs-preferencia elsődleges az arcpreferenciával szemben. Az emberi agy számára az általános arcpreferencia elsődleges a fajtárs-preferenciával szemben. Ez alapvető különbség, amely az agykérgi arcfeldolgozás tekintetében egy, az emlősfajok közötti, lényeges eltérésre utal. Eredményeink azokat az fMRI tanulmányokat is más megvilágításba helyezik, amelyek kutyáknál arcérzékeny agyterületekről számoltak be. Úgy gondoljuk, hogy a korábbi kísérletekben a kutyaarcokra mutatott érzékenység valójában nem az arcra, hanem a fajtársra vonatkozó agyi érzékenységet takar.” – mondja Bunford Nóra.

A kutatók olyan agyterületeket is azonosítottak a kutyák és az emberek agyában, amelyek hasonló aktivitási mintázatot mutattak.

Ez akkor volt jellemző, amikor a kutya és az ember is saját fajtársáról készült képet látott.

„Érdekes módon jobban hasonlított egymásra a két faj agyi aktivitása, amikor mindegyik a saját fajához tartozó egyed arcát nézte, mint amikor mindketten kutyaarcot néztek. Vagyis nem a képi ingerek fizikai hasonlósága váltott ki hasonló aktivitásokat a két fajból, hanem az, amit a képek a nézőnek jelentettek. Azaz minden bizonnyal olyan agyi mechanizmust mutattunk itt ki, amely nem alacsony szintű vizuális jellemzők, hanem magasabb szintű szociális kategóriák reprezentálásáért felelős.” – magyarázza Raúl Hernández-Pérez.

„Részben hasonlóak, részben nagyon is különböznek azok az agyi rendszerező elvek, amelyek meghatározzák, hogy miként látják egymást kutyák és az emberek. Ez újabb bizonyítéka annak, hogy a törzsfejlődés szempontjából távoli rokon emlős fajok képalkotó módszerekkel történő összehasonlítása jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy pontosabban megértsük a társas funkciók agyi szerveződését és evolúciós fejlődését.” – foglalja össze Andics Attila.