A világ dolgainak több mint 95 %-ára van tudományos magyarázat. A maradék 5 % az, amivel még nem foglalkoztak vagy nem találták meg még rá a magyarázatot.

A pokolról, annak hangjairól és az alvilág kapujáról is vannak legendák, amik a tudományosan magyarázható tényekre odafigyelve teljesen logikussá válnak, még akkor is, ha így egy cseppet vesztenek misztikusságukból. Törökországban az egykori város, Hierapolisz (ma Pamukkale) környékén található egy barlang, amiről az ókori emberek azt hitték, hogy az az alvilág kapuja. A Pluto Kapujának nevezett, a Római birodalom bukása után feledésbe merült – 2013-ban a Salentói Egyetem kutatócsoportja által újra felfedezett – mitikus hely ma is veszélyes.

A legenda szerint, aki oda lement, az többé nem jött vissza, mert Pluto Kapuja egy olyan túlvilági átjáró, amely elveszi az emberek lelkét és nem adja vissza.

„A hely annyira ködös a kipárolgástól, hogy alig lehet tőle látni a földet. Ha egy állat belép, azonnal elpusztul tőle. Verebeket dobtam be és azonnal elhullottak, amint belélegezték a gázokat. Egyedül Cybele istennő papjai léphettek a barlangba, ők amennyire tudták, visszatartották lélegzetüket.” – írta a barlangról az ókori görög földrajztudós, Sztrabón.

A barlang bejáratánál volt egy templom, ennek maradványait is megtalálták a kutatók. Francesco D’Andria olasz régész a felfedezéskor elmondta, hogy két mitológiai teremtményt ábrázoló szobrot is találtak a bejáratnál. Az egyik egy, az érkezőre támadni készülő, összetekeredő kígyót, az alvilág szimbólumát, a másik pedig Kerberoszt, a görög mitológia háromfejű kutyáját mintázza. A barlang a 6. századig működött, ekkor keresztények számolták fel, majd a települést földrengések sorozata döntötte romba.

A barlangot akkor találták meg, amikor a régészek Hierapolisz híres patakjának forrását keresték.

Az újrafelfedezés is tudományos megfigyelés eredménye, hiszen a tudósok felfigyelték rá, hogy a bejárathoz közel repülő madarak kivétel nélkül elpusztultak. A felfedezés komoly tudományos jelentőséggel is bír, mert a szeizmikus aktivitás megfigyelése alapján hasonló szentélyeket találhatnak a közeljövőben.

Először azt vizsgálták, hogyan zajlottak régen a szertartások. A férfiasságuktól megfosztott papok a bejárathoz, a barlang mellé épült szentély arénájába vezetett állatokat (bikák) feláldozták az alvilág istenének, úgy hogy azok a népes nézősereg szeme láttára pusztultak el a kapu környékéről áradó füst és zavaros gőz miatt. A zarándokok nem mehettek közelebb, ez csak a papok „kiváltsága” volt, viszont a rituálé részeként madarakat kaptak, hogy megbizonyosodhassanak a misztikus erő valósságáról. A zarándokoknak egyébként vízióik lehettek, mert a talajvízszintről jövő kipárolgások hallucinációkat okozhattak.

Hardy Pfanz német vulkanológus és az általa vezetett kutatócsoport megállapította, hogy a haláleseteket a környező vulkanikus, geológiai tevékenység, pontosabban az ott kialakuló magas szén-dioxid-koncentráció okozza. Maga a szentély egy vulkanikus gázkipárlásra épült, ahol a nap bizonyos szakában felgyülemlik a kiáramló szén-dioxid. Nappal a napsütés melege alacsonyan tartotta a gázkoncentrációt, éjjel negyven centiméteres magasságig egy úgynevezett CO₂-tenger jön létre (mivel a szén-dioxid nehezebb a levegőnél), ahol a gáz koncentrációja 35 százalék. Ez okozza a „rejtélyes” halálokat. Pfanz szerint Pluto szentélyének papjai tisztában voltak a jelenséggel és tudták, milyen magasság felett kerülhetik el a fulladást, illetve azzal is tisztában lehettek, melyik az a napszak, amikor érdemes áldozatot bemutatni. A barlangon belül még több szén-dioxid gyűlt össze. Mivel ide sem a napsugárzás, sem a szél nem tudott behatolni, a gázkoncentráció a 86-91 százalékot is elérhette.