Tavaly decemberben látogattunk el a hamburgi Brahms múzeumba. Meglepődve tapasztaltuk, hogy a magyar biográfiák mennyire pontatlanok a részleteket illetően.

Nemcsak a tárlatvezető hölgyek meséltek érdekes dolgokat, hanem a kiállított dokumentumok, írások és tárgyak is új megvilágításba helyeztek néhány életrajzi részletet. Ami biztos, hogy Johannes Brahms 1833. május 7-én Hamburgban született Johann Jakob Brahms második gyermekeként. Már 1840-ben zongoraórákat vett Otto Friedrich Willibald Cossel (nem a magyarok által emlegetett Wilhelm Cossel) zongoratanárnál, aki három évvel később rábízta a további tanítást saját mesterére, Eduard Marxsenre. 13 éves korában a dokk negyed bárjaiban megélhetési zenész (ezek pontossága is eléggé vitatott). Innentől koncentráljunk egy olyan magyar momentumra, amit bizonyára kevesen tudnak.

Mint már említettük az idős hölgyek a múzeumban nagyon részletesen sorolták az életrajzi elemeket, de miután megtudták, hogy magyarokkal van dolguk, roppant gyorsan védekezni kezdtek, hogy Brahms nem plagizált és erre bizonyíték is van.

Kicsit utánajártunk Brahms tizenhét éves korában megismerkedik Reményi Ede magyar hegedűművésszel. 1849-ben Reményi Ede hegedűművész politikai menekültként került a forradalom után Hamburgba, hogy onnan Amerikába emigráljon. Elutazása előtt búcsúhangversenyt adott Hamburgban és ennek zongorakíséretét bízta az akkor 16 esztendős Brahmsra. A koncert telt ház előtt olyan sikert aratott, hogy megismételték és a hangversenyek után Brahms Reményi állandó kísérője lett. 1852 elején közös hangversenykörútra indultak. Valószínűleg ekkor ismerkedik meg jobban a magyar műzenével és cigányzenével.

Brahms a magyar csárdás ritmusát annyira megszerette, hogy gyakran találkozhatunk vele szerzeményeiben.

A Magyar Táncok több füzetben is megjelentek 10 tánccal 1869-ben az első, majd újabb füzet 1880-ban 11 tánccal. Ezek közül néhányat maga Brahms írta át zongorára, két kézre és nagyzenekarra. Ezeket a Magyar Táncokat végül Brahms egyik barátja, Joachim József (aki első hegedűs és a királyi zenekar hangversenymestere volt Hannoverben; későbbi legjobb barát) írta át hegedűre és zongorára. Ám az 1880-ban megjelent 3. és 4. füzet Magyar táncai a siker mellett, kellemetlenséget is okoztak Brahmsnak. Reményi Ede hegedűművész és Kéler Béla, a bécsi Theater an der Wien szólóhegedűse, majd karmestere megvádolják plagizálással. 

A plágiumvádat Brahms kiadója, védi ki azzal, hogy az 1897-ben megjelent füzet Johannes Brahms und die Ungarische Tanse címen jelenik meg mondván Brahms ezeket opusz szám nélkül adta ki, és azzal, hogy a művek után odaírta „Für das Piano gesetzt”, már eleve azt akarta jelezni, hogy átiratokról és nem eredeti melódiákról van szó. 

Sokan gondolják úgy, hogy ez nem elegendő a plagizálás vádja alóli felmentésnek főleg, mert Kéler Bártfai emlék csárdás op. 31. hegedű szólamának kéziratán lévő Kéler-féle megjegyzése bizonyítja, hogy a művet 1858 nyarán komponálta, amikor szülővárosából Debrecenbe utazott. Tíz évvel később Johannes Brahms Kéler Béla Bártfai emlék című csárdásából 32 taktust változás nélkül használt fel az 5. g-moll Magyar táncában. Kéler eredeti C-dúr hangzását g-mollba tette át és a tény, hogy ez feldolgozás csak a Magyar táncok első kiadásában volt jegyezve.

A másik érdekesség, amire felhívták a figyelmünket, az Brahms nőkhöz fűződő viszonyának egy különös momentuma, amit nem sokszor emlegetnek. (Zanzásítva általában ennyit lehet hallani: Anyja 17 évvel idősebb apjánál, bordélyházakban zongorázik fiatalkorában, nem nősül meg soha, de hosszú évekig furcsa viszonyban van Clara Schumannal.) De volt egy nő, Agathe von Siebold, akit eljegyzett. 1857 tavaszán, Göttingeni látogatása során, beleszeretett egy sötét hajú, intelligens szépségbe, Agathe von Sieboldba, aki egy szoprán volt. Kicsivel több mint egy évvel később, számtalan oda-vissza küldött szerelmes levél után Brahms megkérte Agathe kezét, amit hivatalossá tett az eljegyzési gyűrű is. Sőt már a közelgő esküvőről is voltak pletykák. De akkor jött egy sikertelen koncert, a rossz kritikák, az érzelmi gondok és Agathe sem sietett férjhez menni. Állítólag a hölgy vissza is adta a gyűrűt. Brahms egy zeneműben búcsúzott el, amibe belerejtette a nő nevét.

Még sok olyan pontatlanság van az életrajzban, amit nem jól tudnak a magyar életrajzírók vagy a tény annyira vitatott, hogy senki nem tudja az igazságot. Tény, hogy a zeneszerző az élete során soha nem volt népszerű. De mi szeretjük, mert nincs a nagy, nem magyar zeneszerzők között senki, aki gyakrabban használta volna fel a magyar motívumokat, mint ő.