Gondolkodjunk kritikusan a kritikai gondolkodás módszeréről!


Gondolkodjunk kritikusan a kritikai gondolkodás módszeréről!
Olvasási idő: 4 perc
 

Az első és legfontosabb tisztázni, hogy a kritikai gondolkodás nem egyenlő kritikus gondolkodással!

Greg Ashman, ausztrál oktatási szakértővel egyetértve úgy gondoljuk, ahogy a világunk egyre gyorsabban változik, úgy változik vele azon kompetenciák köre, melyekkel sikeresen tudunk navigálni ebben a posztmodern, információs korban. A kritikai gondolkodás képessége lehetővé teszi, hogy szisztematikusan kételkedjünk, ellenőrizzük, amit hallunk vagy olvasunk és kiszűrjük a hamis információkat anélkül, hogy bármit természetesnek vennénk. De mindezek mellett megjelenik a fő dolog kiemelésének, a jelenségek, események általánosításának, összehasonlításának képessége is. Ráadásul a kritikai gondolkodás szoros velejárója a tévedés joga is, mert a saját nézőpontunkról is gyorsan kiderülhet, hogy távol áll a valóságtól. Ez pedig a kritikai gondolkodás szerint azt jelenti, hogy kétségbe kell vonni.

A kritikai gondolkodás gyökerei az ókori görög filozófusok idejére, Szókratészhoz nyúlnak vissza.

Kérdezési módszerét ma szókratikus kérdezés néven ismerik és ez a legismertebb kritikai gondolkodás tanítási stratégia. A kérdésfeltevésében Szókratész kiemelte a világosság és a logikus következetesség szükségességét a gondolkodásban. Szókratész gyakorlatát Platón, Arisztotelész és a görög szkeptikusok kritikai gondolkodása követte. Inkább csak érdekes megemlíteni egy arab nevet Abu Naszr Al-Farabi-ét, aki ,közvetítőként, a világ egy teljesen új felére vezette be a kritikai gondolkodást.

A középkorban a szisztematikus kritikai gondolkodás hagyománya olyan gondolkodók írásaiban és tanításaiban testesült meg, mint például Aquinói Tamás. Később Francis Bacon foglalkozott azzal, hogy rosszul használjuk az elménket a tudás keresése során. Kifejezetten felismerte, hogy az elmét nem lehet biztonságosan a természetes hajlamaira hagyni.

A XVII. században René Descartes francia filozófus Értekezés a módszerről című művében leírta a radikális kételkedés módszerét, melynek alapja a szkepticizmus, a kétség mindenben. Descartes híres tézise „Gondolkodom, tehát vagyok.” szerint, éppen ez az az álláspont, amely nem igényel bizonyítást, és az első igazság, amelyből az új igazságok keresésének útjára lehet építeni. Ugyanebben az időszakban Sir Thomas Moore kidolgozta egy új társadalmi rend modelljét, az Utópiát, amelyben a jelen világ minden területe kritikának volt kitéve. Implicit tézise szerint a kialakult társadalmi rendszerek radikális elemzésre és kritikára szorulnak.

Thomas Hobbes és John Locke (a XVI. és XVII. századi Angliában) egyike sem fogadta el szükségszerűen racionálisnak azt, amit kultúrájukban mások normálisnak tartottak. Hobbes egy naturalista világnézetet vallott, amelyben mindent bizonyítékokkal és érveléssel kellett megmagyarázni. Locke megvédte a mindennapi élet és gondolkodás józan ész elemzését. Ő teremtette meg az alapvető emberi jogokkal kapcsolatos kritikai gondolkodás elméleti alapjait, valamint azt, hogy minden kormánynak kötelessége alávetnie magát a gondolkodó polgárok indokolt kritikájának.

A francia felvilágosodás gondolkodóinak kiindulási alapja az volt, hogy az emberi elme, ha az értelem fegyelmezi, jobban képes kitalálni a társadalmi és politikai világ természetét.

Az észnek pedig befelé kell fordulnia, hogy meghatározza a gondolkodás gyengeségeit és erősségeit. Nagyra értékelték a fegyelmezett intellektuális eszmecserét, amelyben minden nézetet komoly elemzésnek és kritikának kellett alávetni. A XIX. században Auguste Comte és Herbert Spencer a kritikai gondolkodást még tovább terjesztette az emberi társadalmi élet területére.

A kritikai gondolkodás elvének egyik megalapozója a XX. század elejének amerikai filozófusa, oktatási reformere és tanára, John Dewey (How We Think (1910)). Dewey, aki a reflektív gondolkodás kifejezést is használta, a kritikai gondolkodást a modern tudományhoz kapcsolódó racionális kutatás hagyományához kapcsolta. Kutatásában Dewey leírta azokat a módszereket és eszközöket, amelyek lehetővé teszik egy ember számára, hogy különféle problémákat oldjon meg. Szerinte több egymást követő lépést kell megtenni. Meg kell fogalmazni egy problémát (vagyis a nehézség lényegét), hipotéziseket kell felállítani, majd tesztelni kell azokat saját cselekvésével. Ludwig Wittgenstein munkája nyomán nemcsak a fogalmak fontosságára az emberi gondolkodásban, hanem a fogalmak elemzésének, valamint erejük és korlátaik felmérésének szükségességére is felfigyeltünk.

Ma már felismerjük, hogy a kritikai gondolkodás természeténél fogva megköveteli például a gondolkodás szisztematikus megfigyelését.

A gondolkodást elemezni és értékelni kell világossága, pontossága, relevanciája, mélysége, szélessége és logikussága szempontjából. Tudjuk, hogy a kritikai gondolkodás természeténél fogva megköveteli például annak felismerését, hogy minden érvelés nézőpontokon és vonatkoztatási kereteken belül történik. Hogy minden érvelés valamilyen célból és célkitűzésből indul ki. Van információs alapja és az érveléshez használt összes adatot értelmezni kell. Az értelmezés pedig fogalmakat összesít, a fogalmak feltételezéseket vonnak maguk után, és minden alapvető gondolati következtetésnek következményei vannak. A gondolkodás ezen dimenzióinak mindegyikét figyelemmel kell kísérni, mert gondolkodási problémák bármelyikben előfordulhatnak.

Az emberi gondolkodás minden területén, és az érvelés bármely területén belül, megkérdőjelezhető:

  • célok,
  • a kérdések állapota és megfogalmazása,
  • az információ- és tényforrások,
  • az információgyűjtés módja és minősége,
  • az alkalmazott ítélkezési és érvelési mód,
  • azok a fogalmak, amelyek az érvelést lehetővé teszik,
  • a használatban lévő fogalmak alapjául szolgáló feltételezések,
  • használatuk következményei, és
  • az a nézőpont vagy vonatkoztatási keret, amelyen belül az érvelés megtörténik.

Tökéletlenségek és akadályok

Még mindig vannak megoldatlan kérdések a kritikai gondolkodás tanulmányozásában. Például hogyan lehet bekapcsolni, ha szükséges? Milyen pszichológiai mechanizmusok garantálják a kritikai gondolkodás megbízható működését?

Kevés tanulmány létezik ebben a témában, de Vigotszkij azt hangsúlyozta, hogy a psziché értelemszerűen elfogult és összhangban van az alany életmódjával, úgy van kialakítva, hogy szűrje és megváltoztassa a valóságot, hogy az alany hatékonyabban tudjon cselekedni a világban. Az ilyen csapdák sokféleségét legjobban Daniel Kahneman – 2002-ben Nobel-díjat kapott kutatásaiért – és kollégája, Amos Tversky írta le. Kahneman korlátolt racionalitáselmélete rávilágított az úgynevezett gondolkodás heurisztikájára, a kognitív torzulásokra, amelyeknek lehetővé kell tenniük a hatékony alkalmazkodást, de valójában téves következtetésekhez vezethetnek.

Például olyankor, amikor a minimális kontextust vagy „keretet” vesszük kiindulópontnak, nem pedig azt a széles kontextust, amelyben döntésünket meghozzuk. Vagy amikor csak az adott pillanatban rendelkezésünkre álló információkra koncentrálunk, és nem próbálunk meg részletesebb vagy több információt szerezni. Szerinte az is nagy probléma, amikor csak azokat az információkat választjuk ki, amelyek megerősítik álláspontunkat, és figyelmen kívül hagyjuk azokat az információkat, amelyek kétségbe vonják. A jó hír az, hogy ha megértjük a hiba okát, megtanulhatjuk leküzdeni azt – vagyis néha fontos, hogy tisztában legyünk a hiba jelenlétével.

Tartalmi tudás nélkül lehetetlen az effektív kritikai gondolkodás

Egyesek szerint a kritikai gondolkodás egyfajta kíváncsiságot is jelent, ami kulcs a saját szellemi függetlenségünkhöz. De talán a kritikai gondolkodás nem olyan készség, amit gyakorlással fejleszteni lehet! Még csak nem is valami általános képesség. Inkább egy absztrakt megfogalmazása annak, mire képes az ember, amikor összegyűjti és elsajátítja egy adott témakör mélyén rejlő releváns tudást és készségeket. Hogy aztán ezek segítségével formáljon véleményt az adott témakörről. E logika mentén azonban világossá válik, hogy az ember nem képes általánosan mindenről kritikusan gondolkodni. Csak olyan specifikus témákról, melyekben már kellőképp elmélyült.

A hétköznapi embernek azért fontos a kritikai gondolkodás, mert segít értékelni és elemezni az információt, függetlenül és alaposan elemezni a különböző helyzeteket, döntéseket. Így lehetővé teszi a jobb döntéshozatalt, a kreatív problémamegoldást és a hatékonyabb kommunikációt. Valamint segíthet abban is, hogy felismerjük az előítéleteket és a manipulációt.

 

További források érdekességek:



Previous Behatolásjelző rendszer kisokos, amit tudni kell a témában
Next Moore törvénye és a jövő lehetőségei

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő − 7 =