Japán kertkultúra – a csend és a harmónia művészete

Olvasási idő: 5 perc

A japán kertkultúra világszerte elismert egyedi esztétikája és filozófiai háttere miatt.

Egy japánkert és a japán kertkultúra nem csupán gyönyörű tájképi megoldásokat kínál, hanem egyesíti a művészetet, a filozófiát és a spiritualitást a természetben. Nagyon régi időkre visszavezethető története során a japán kertkultúra számos filozófiai irányzat és ideológia hatására fejlődött, beleértve a sintó, a taoizmus, a buddhizmus és a zen kultúrát.

Természetes, hogy a japán kertkultúra a nyugati kerttervezésben is tetten érhető, felhasználva a minimalizmus, az aszimmetria és a természetes anyagok alkalmazásának elemeit. A fenntartható tervezés iránti növekvő érdeklődés közepette a japánkertek filozófiája, amely a természettel való együttélést hangsúlyozza, a környezetbarát kertek létrehozásának modelljeként is figyelmet kap. Azonban, évezredes múltja ellenére, a japán kertkultúra, miközben megőrzi a hagyományos elemeket, napjainkban is folyamatosan fejlődik, hogy megfeleljen a modern életstílusnak és értékeknek.

A japánkertek egy kódolt világ színterei

A japán kertkultúra, illetve a szimbólumok és metaforák vonzereje abban rejlik, hogy többféle értelmezést tesznek lehetővé. Nem akarnak egyetlen helyes választ kikényszeríteni. Mindennek története, jelentése, szimbóluma van, amit értő szemek többnek látnak kertnél, köveknél, fáknál és virágoknál. Különösen a zen templomi sziklakertek (karesansui) és a sétáló stílusú tókertek testesítik meg a „természet fenségének korlátozott térben való lemásolási” technikáját, valamint azt a mély filozófiát, amely teljes mértékben kihasználja a szimbolizmust és a metaforákat. Ilyen a KMASZC Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum és Kollégium japánkertje is. Például a tóban úszó Teknős-sziget és Daru-sziget a hosszú életet és a boldogságot sugallja. Hiszen a lelkeket egy daru viszi a lebegő Teknős szigetre a halál után. A sziklák elrendezése a Horai-hegyet is jelképezheti, egy szigetet, ahol a halhatatlanok élnek.

A kövek, a mohák, a kavicsok tengerré, heggyé, állattá vagy egy mesebeli jelenetté válnak. Ezért van az, hogy a zen templomok száraz tájképi kertjeiben a fehér homok a tengert vagy a folyót, a sziklák pedig a hegyeket vagy a szigeteket jelképezik. Az absztrakció szépsége az a képesség, hogy akkor is „érzékeljük a vizet”, amikor az nincs is. A japán kertkultúrában a művész szándékosan hagy teret a néző képzeletének azzal, hogy a mohával borított sziklákat „öreg fák erdejéhez” vagy „felhőkben úszó csúcsokhoz” hasonlítja.

A szimbólumok és metaforák kombinálás egyfajta „történetet” alkot, így a sétálókertben a perspektíva és a táj minden lépéssel változik.

Állítólag a Ryumonbaku, amely egy vízesés sziklaalakzat (közepén egy pontyszerű sziklával), a Kamakura-korszakban jött létre. Kínában, a Sárga folyó felső szakaszán létezik egy legenda, miszerint a zuhatagok szurdokában egy háromszintű vízesés található, és minden tokhal, amely elég erős és felúszik a vízesésen, sárkánnyá változik. Az innen származó történetek jelentik a siker kapuját, csak Japánban a hal ponty.

A csodák helye a budapesti Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikum japánkertje és teljes területe is. Csak első látásra olyan, mint a többi iskola. Ám, amikor belépünk a kapuján, akkor egy igazán különleges világba, egy közel 100 éves japánkertbe csöppenünk, ami 1997 óta arborétum is. Igazi japánkertként számon tartott kert ez, amit maguk a japánok is elismernek. Tehát nem japán stílusú kert, mert az bárkinek lehet és a kettő között nagy a különbség.

Az iskola alapítója, Varga Márton által 1928-ban tervezett és épített japánkert anno az első ilyen kert volt Magyarországon. A kert központi eleme egy közel 120 m^²-es, tagolt partvonalú tórendszer. Ezt kőhidak és lépőkövek szelik át, lehetővé téve a látogatók számára, hogy felfedezzék a rejtett zugokat.

A zuglói japánkert jelenlegi állapotában történetileg a Kamakura (1185-1333) és a Muromacsi (1333-1573) korszakot reprezentálja.

Rendeltetése szerint a laposkertek, a Hiraniwa alaptípuson belül a daimio tavas sétakertek és a teaházi kertek rendszerébe sorolható. A Kamakura-korszakban a Minamoto és a Hojo klánok voltak hatalmon, megalapítva a sógunátust Kamakurában. Ám a gazdasági problémák, a rivális politikai és katonai frakciók közötti szövetségek, valamint a klánokon belüli korrupció miatt szinte olyan gyorsan vesztették el a hatalmukat, mint amilyen gyorsan megszerezték. Ebben az időszakban a bushido és a hozzá kapcsolódó zen buddhizmus vált a szerzetesek és a szamurájok vezérelvévé. A zen buddhizmus mély hatással volt a japán művészetre és kultúrára, így a kerteket is a zen értékek befolyásolták. Ennek eredményeképpen a kiváltságosok játszóteréből egy mélyebb cél elérésének eszközévé fejlődött a japánkert, ami a meditáció segítőjeként, a szemlélődés és az elmélkedés környezetévé vált.

A Muromacsi-korszakban a politikai hatalom visszatért Kiotóba és a japán kertstílus fejlődése határozottan zen ihlette formát öltött. A japánkertek már nemcsak a nézők élvezetére születtek, hanem egyfajta mikrokozmoszként váltak felfedezhetővé. Ez egyre népszerűbbé tette őket. Ráadásul a zen eszméket testesítették meg, teret biztosítottak a meditációnak és az absztrakt önvizsgálatnak. A kertek tükrözni kezdték a személyiségeket, ebben az időszakban fejlődtek ki a sétálókertek és a teakertek is, de ekkor váltak kedveltté a száraz tájképi kertek, amelyek sziklákat és kavicsokat használnak a hegyek és folyók ábrázolására. A korszak kertjeit gyakran úgy tervezték, hogy egy adott nézőpontból, például ülő helyzetből csodálhassák meg őket. (A Varga Márton Kertészeti és Földmérési Technikumban ez a hely a teaház.)

Természetesen egy vezetett séta keretében – hacsak nem vagyunk hozzáértők – sokkal többet tudhatunk meg a zuglói és általában a japánkertekről. Mi Kaszab László, mérnöktanár, segítségével fedeztük fel az iskola kertjét és a japánkertet is, amelyben egy erősen tagolt partvonalú tórendszer található. A toriin, a tradicionális japán kapun belépve sokan akaratlanul is lenéznek arra a két érdes felületű kőre, amely így azt biztosítja, hogy fejet hajtva lépjünk át egy szimbolikus határon az emberek világából az istenek világába. Ezzel az építő és a fenntartó előtt is tisztelgünk. Utóbbiban az iskola diákjainak is nagy szerep jut.

A tórendszer és a kert jelentősebb egységei a „Vízesés”, a „Kincseshajó”, a „Teknőcsziget”, a „Darusziget” valamint a „Semmiség óceánja”.

Az átlagos vízmélység 50 cm, a sétát pedig áthidaló kövek és lépőkövek segíti, melyek megkönnyítik a rejtett zugok felfedezését. Különleges jelentőségű az Urak védőköve, a Vízesés mellékköve, a Paradicsomszigetet jelképező kő, Teknősbékafej-kő, a Két kéz kő, a Két láb kő, az Előugró kő, a Holdárnyékkő, a Hegycsúcskő, a Ködfátyolkő, a Tiszta hold köve, a Hegynyeregkő, a Tűz köve, a Játszó halak árnyékköve és a Tigris búvó köve. Az odalátogatókat az áramló víz vezeti végig a kerten, melynek legvégső pontján a „Fuji-san” stilizált havas csúcsa látható.

De ez a mikroséta a vízeséssel indul, ahogy az élet a születéssel. A víz fentről zuhan alá, ahogyan az élet beleszületik a világba, majd tovább folyik és sosem tér vissza ugyanoda. A zuhanás pillanata, a víz áttörése az élet intenzitása, a „most” ragyogása után már folyamatos a mozgás. Ez tükrözi a buddhista tanítást is: minden mulandó, minden változik. De a víz mégis mindig önmaga marad, akárcsak az ember. Hogy végül eljusson a Semmiség óceánjába, ami az üresség, a nem-lét és mégis minden lét alapja.

A séta során a tűző nappal nem kerülünk szembe, mert a tájolás kelet-nyugati. A múlttól a jövő felé mutat.

A kőformációkról, a kövekről, amik Budáról származnak és a fogaskerekű építésekor szekéren hozták őket, egy külön cikket írhatnánk. Pont úgy, ahogy a lámpásokról, a kacskaringós utakról, a növények gondozásáról és metszéséről vagy a szigetekről. A Teknős és Daru sziget a élet és halál utáni élet jelképe, ahogy már korábban említettük. Utóbbira a Sóhajok hídja visz át, amin Kaszab László szerint valóban érdemes kívánni, mert saját tapasztalata szerint is valóra válik.

De van itt teaház és számtalan érdekes, gyönyörű növény (lombhullató mamutfenyő, cseresznyefák, juharok, Ginko biloba, csüngő japánakác (a Düne filmben is szerepelt állítólag), bambusz, himalájai selyemfenyő). Aki pedig nem csak japánkertet keres az fűszerkertet, sövényeket, rózsákat, mediterrán növénycsoportosulásokat, magnóliát, fűbemutatót és a Bujdosó tanárnő ötletének, nevének metaforikus őrzőjét, a sövénylabirintust is megtalálhatja. Fel sem érdemes ezeket sorolni, mert látni kell!