Elérkezett a Kihívás Napja


Már több mint 20 éve vár a Kihívás Napja.
Olvasási idő: 3 perc

Május 25-én mindenkit vár a hazánkban 1991 óta megrendezett Kihívás Napja.

A Kihívás Napjának célja az egészséges életmód hirdetése.A világszerte ugyanezen a napon zajló esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a fizikai aktivitás örömeire és fontosságára. A kezdeményezés Kanadából indult el, ahol 1982-ben két szomszédos város versengett azért, hogy kiderüljön, melyik lakossága sportosabb. Ennek eldöntéséhez éjféltől este kilencig folyamatosan számolták, hogy hányan végeznek valamilyen testmozgást legalább tizenöt percen keresztül. Az azóta globálissá növekedett rendezvényen tavaly világszerte 40 országból több mint 48 millióan vettek részt. Az esemény részeként méret szerint 5 különböző kategóriában versengenek a résztvevők azért, hogy kiderüljön, hol a legaktívabb a lakosság. 2015-ben a 3. kategóriában Budapest IV. kerülete vitte el a pálmát, hiszen 102 ezer lakosának háromnegyedét, több mint 75 ezer főt sikerült mozgásra csábítani. A második kategóriában Székesfehérváré lett a második helyezés, hiszen az ott élők több mint fele vett részt valamilyen mozgásos programban.

A Magyarországon már 25 éve minden évben megtartott eseményre eddig összesen 1596 település nevezett, tavaly a versenyző falvak és városok lakói közül több mint 3 millióan végeztek legalább 15 perces sporttevékenységet. A Kihívás Napjának célja, hogy kedvet teremtsen az egészséges életmódhoz és a mozgáshoz, ezért olimpikonok, sportkiválóságok is rendszeresen támogatják személyes részvételükkel az eseményt. A rendezvényt 10 éve támogató Coca-Cola Testébresztő Program kommunikációs vezetője, Tóth Valentin szerint nagy öröm a cég számára, hogy ez az esemény is lehetőséget teremt arra, hogy az aktív és kiegyensúlyozott életmód fontosságáról minél szélesebb körben, minél többet beszéljenek.

A Kihívás Napját világszerte megrendezik.Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetségének elnöke a tavalyinál is több résztvevőre számít, akik értékes jutalmakban is részesülnek majd. 2015-ben 234 településen zajlottak a programok, 127 iskola pedig közvetlenül csatlakozott, így összesen 67 millió percet mozogtak az érdeklődők. A városok, falvak a „Magyarország legsportosabb települése” címért versenyeznek, és többek között olyan kreatív programokkal készülnek, mint amilyen a gumicsizma-hajító, a feleségcipelő, a traktorhúzó, a kaszáló verseny vagy a babakocsi-túra. Emellett a hagyományosabb sportágak iránt érdeklődők is számtalan helyszínen próbálhatják ki magukat. Szegeden például szárazföldön és vízen, a spinningtől a sárkányhajózáson át az úszásig sokféle mozgásformába kóstolhatnak bele a látogatók. A fővárosban a közös reggeli torna után a kihívásokat parkour-bemutatón, akrobatikus kosárlabda show-n vagy Orbán Gábor Guinness-rekorder kerékpáros bemutatóján pihenhetik ki. A településeken kívül a rendezvény állandó résztvevői a sportszerkesztőségek, tűzoltó-parancsnokságok és különböző cégek is.

A Kihívás Napját szervező Szabadidősport Világszövetség (TAFISA) tavaly Budapesten tartotta világkongresszusát, ahol bejelentették a Take Back Our Streets… Take Back Our Future! (Szerezzük vissza az utcáinkat… szerezzük vissza a jövőnket!) program elindítását. Ez a Kihívás Napját kiegészítve a mindennapos testmozgás örömére és hasznára irányítja rá a figyelmet, hogy a nagyvárosok minden nyitott tere „egy hatalmas játszótérré változhasson”. A Take Back Our Streets… program keretében május 25-én 16 és 20 óra között, a fővárosi Erzsébet téren zajlanak majd különböző rendezvények.

A Kihívás Napja májusi beharangozó sajtótájékoztatóján Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke arról beszélt, hogy idén az egymilliós résztvevői számot szeretnék elérni, ami nagyon is lehetséges, hiszen 122 településen és 122 oktatási intézményen kívül 80 ezer rendvédelmi dolgozó és számos tűzoltó-parancsnokság is nevezett. „Az olimpiai bajnokság, az élsport túl nagy figyelmet kap a hétköznapi testmozgással szemben. Az egyik célunk, hogy ne csak az elit sportolók legyenek előtérben” – fűzte hozzá Kiss Gergely háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Coca-Cola Testébresztő nagykövete.

Kádár-Papp Nóra, a Coca-Cola Testébresztő díj 2015-ös győztese a Gyerünk, Anyukám! nevű online közössége benevezésével nyerte el a szakmai zsűri megbecsülését. Úgy gondolja, abban, hogy a gyerekek születése után újrakezdjük a testmozgást, sokat segít, ha van társaságunk, akikkel kölcsönösen tudjuk motiválni egymást. „A sport segítségével növelhetjük az életminőségünket és jobban egyensúlyba kerülhetünk önmagunkkal. Az édesanya példamutatása pedig a gyerekek és a család szokásait, motiváltságát is javítja.”

További információk a Kihívás Napjáról, illetve a folyamatosan frissülő, részletes programokról itt olvashatóak.



Previous Magyar versenyző a szónokok világbajnokságán
Next Amerikai ötdolláros Martin Luther King arcmással

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt × egy =