Minden, férfiak által dominált, társadalomban elérkezhet egyszer az a pillanat, amikor a nők ki akarnak törni. Így történhetett ez a kalózkirálynők esetében is.

Ha a bezártság álmából egyszer felébrednek, akkor a nők tesznek is önmagukért, ez alól pedig a kalózkodás sem volt kivétel. Még akkor sem, ha a tengerészek évszázadokon át szentül hitték, hogy egy nő a fedélzeten balszerencsét, katasztrófát okoz. (A történelem tengerészei nem voltak erősen vallásos emberek. – a Szerk.) A férfiak azt gondolták, hogy a nők jelenléte feldühítené a tengeri isteneket, ami viharokat, heves hullámokat és nagyon rossz időjárást okozhat. (Ellentmondásnak tűnhet, hogy a félmeztelen női felsőtest viszont megnyugtatja a tengert.) A kalózkirálynők dacoltak ezekkel a babonákkal.

Egy másik feltételezés szerint a nők a hajón, már pusztán a jelenlétükkel is zavarták a férfi tengerészeket. A hosszú tengeren töltött időből kifolyólag pedig sokszor zaklatás és erőszak áldozatává váltak. Az istenek haragját általában a kalózok is félték, így ők sem engedtek nőt maguk közé, ám ez az erős ellenszenv sem akadályozott meg néhány magabiztos hölgyet abban, hogy ne csupán a hajóra lépjenek, hanem még az irányítást is átvegyék a férfiaktól.

Aki a tengerészeti irodalmat komolyabban ismeri, az tudja, hogy nők azóta szálltak tengerre, mióta Noé magával vitte a bárkába feleségét és menyeit. Az is köztudott, hogy a viktoriánus hölgyek sokszor tartottak bálnavadász-kapitány férjükkel a tengerre.

A híressé vált kalózkirálynők az eszük és ravaszságuk miatt voltak elismertek, rettegettek.

A legismertebbek közülük nem féltek sem az álruhától, sem a kémkedéstől, sem a vérontástól. Emellett általában rendkívül okosak, taktikusak és bölcsek is voltak. Hol férfinak álcázták magukat, hol gyenge nőként úszták meg a büntetést, azaz minden tehetségüket kihasználták a nagyobb zsákmány vagy a hatalom megszerzése érdekében.

A kalózokat vagy istenítették, vagy átkozták. Régen ritka volt az olyan ember, akinek ne lett volna szilárd lábakon álló, megváltoztathatatlan véleménye a kalózokkal kapcsolatban. De talán abban a legtöbben mégis egyetértettek, hogy a kalózok veszélyesek és könyörtelenek – ez alól pedig a női kalózok sem voltak kivételek. Még akkor sem, ha a nők eleinte csakis férfiruhába öltözve jutottak fel a fedélzetre, hajukat kendővel és rongyokkal takarták, zsebeikben kések és pisztolyok lapultak.

A kalózok kora olyan női kalózokat „teremtett”, mint az ír kalózkirálynő Grace O’Malley, a kínai Cseng Ji-szao, valamint Anne Bonny és Mary Read, akiket egykoron „Calico” Jack Rackham kapitány legjobb embereiként tartottak számon. Ezek a nők bátrak és zabolázhatatlanok voltak, a róluk szóló történetek pedig biztosan örökké élni fognak.

Az ír Gráinne Ni Mháille, angol nevén Grace O’Malley,

majdnem 40 évig dacolt az angol uralkodóval, I. Erzsébet királynővel. Hatalmának csúcsán pedig több száz férfi és számos hajó várta a parancsait. Az ír kalózkirálynő nem félt semmitől és senkitől, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a legenda, miszerint egyetlen nappal a gyermeke születése után már a fedélzeten harcolt az angolok ellen, akik nem voltak hajlandóak megadni magukat. Bár Írországban a nők távolról sem voltak egyenlőek a férfiakkal, örökölhettek és birtokolhattak földeket saját jogon, sőt, akár el is válhattak férjüktől. Vezetők azonban nem lehettek.

Ez utóbbi szabály alól O’Malley volt a kivétel, aki bár a tengeren nőtt fel, magas szintű képzettséggel és iskolázottsággal rendelkezett. Amikor közölték a fiatal lánnyal, hogy nem csatlakozhat apjához egy vitorlás expedíción, mert hosszú haja beleakadna a hajó kötelébe, rövidre vágta azt és kényszerítette apját, hogy vigye magával. 15 évesen O’Malley-t feleségül vette Donal O’Flaherty, egy szomszédos törzsi klán örököse, akitől három gyermeke született – két fia, Owen és Murrough, valamint egy lánya, Margaret. Amikor 1560-ban egy rivális klán tagjai meggyilkolták Donal-t, a nő átvette néhai férje földjeit és hajóit.

A rettenthetetlen vezető és egyben bosszúálló harcos O’Malley egyetlen ellene irányuló támadást sem hagyott büntetlenül. Második férjével (Richard „The Iron” Bourke) 1566-ban próbaházasságot köt és bár egy év után majdnem kidobja, a kibékülés után még 20 évig él vele együtt és egy fiút is szül neki. Kalandok, börtön, valamint az angolok elleni lázadás és férje halála után még nagyobb hatalmat szerzett. 1584-től viszont elszánt angol ellenséget kapott Sir Richard Bingham kormányzó személyében. Megölik legidősebb fiát, őt csapdába csalva 56 éves korában halálra ítélik. De veje meggyőzi az angolokat, hogy nem vett részt semmilyen lázadásban, ezért felmentik. A híres királynői audienciára, 1593-ban, a második házasságból született fiú bebörtönzése miatt kerül sor. A királynő pedig megengedi neki, hogy visszatérjen a „szárazföldi és tengeri karbantartáshoz” – ez volt a kalózkodás engedélyezett formája.

A kínai prostituáltból lett kalózfeleség, kalózkirálynő Cseng Jiszao

(sokan úgy emlegetik, mint Csen Ji-sao, Zheng Yi Sao, Ching Shih, Shih Yang), a történelem egyik leghírhedtebb kalóza volt. Férje kalózegyesítési álmát megvalósítva, a Vörös Zászló Flotta vezetőjeként 1810-re első számú közellenséggé vált Kínában, és nem kevesebb, mint 80 ezer kalóznak parancsolt. Korlátlan hatalmát nagyon kemény szabályaival érte el. Amit mi sem bizonyít jobban mint, hogy még maga a kínai császár is alul maradt vele szemben, amikor Cseng Jiszao – az őt elpusztítani kívánó – császári flottából 63 hajót állított a saját oldalára. Miután számos személyes kapcsolatot hozott létre, Cseng Jiszao megalkotott egy szabályrendszert is. Ezt a parancsnoksága alatt álló kalózoknak kötelezően követniük kellett.

A kódex nagyon szigorú volt, a végrehajtást pedig hihetetlenül gyorsnak és hatékonynak írták le. Ha egy kalóz nyilvánvalóan megszegett egy szabályt, például lopott a közpénzekből vagy a flottát ellátó és támogató közösségtől, az gyors és azonnali büntetést eredményezett, beleértve akár a halált is. Minden kalózt, aki parancsot kapott és megszegte, vagy szándékosan nem engedelmeskedett egy parancsnak, azt azonnal lefejezték. Hasonló büntetést vont maga után, ha egy legénységi tagról kiderült, hogy erőszakos kapcsolatot próbált létesíteni egy nővel. Habár a kódex kétségkívül brutális, annál hatékonyabb módja volt a rend fenntartásának a kalózflottán belül.

Cseng Jiszao-nak két fia is született, de állítólag 35 évesen nyugdíjba vonult. Ekkor alkut kötött a kantoni kormányzóval, és feloszlatta a flottáját. Később bordélyházat és kaszinót nyitott.

Mary Read kalózkirálynő életének egy részét férfiként élte le.

Törvénytelen gyermek volt, akit az anyja a megélhetésért fiú ruhákba öltöztetett, majd pedig alkalmanként szolgának adta tehetősebb urak mellé. Mary 13 éves korában, kimondottan fiatalon csatlakozott a flandriai hadsereghez, ahol mind a gyalogságban, mind a lovasságban megállta a helyét. Amikor bevallotta valódi nemét, megszökött és egy holland hajóra menekült. Viszont egy rajtaütés során, amikor az angol kalózok megtámadták a holland hajót, rátaláltak a férfiként viselkedő Mary-re, akire úgy tekintettek, mintha egy volna közülük. Agresszív és könyörtelen volt, mindig készen állt egy rajtaütésre, és elhivatott volt, mint egy részeg tengerész.

Anne Bonny (Anne Cormac) egy ügyvéd és egy szolgálólány törvénytelen gyermekeként látta meg a napvilágot.

13 éves korában állítólag késsel támadt egy szolgálólányra, aki szemet vetett a szeretőjére. 1718-ban feleségül ment egy John Bonny nevű tengerészhez. Ám úgy tartják, hogy később, amikor beleunt a házasságába, fizetséget ajánlott fel a férjének, csakhogy elváljon tőle – ez akkoriban bevett gyakorlat volt –, de John Bonny visszautasította. Anne Bonny a pletykák szerint „Calico” Jack Rackham szeretőjeként szökött meg a férjétől, az útja pedig egyenesen a tengerre vitte. Habár Anne és Calico szerelmi kapcsolata nem volt nyilvános, a hajón mindenki tudta, hogy Anne „a kapitány nője”.

Anne Bonny és Mary Read kalózkirálynők, állítólag a hírhedt kalózkapitány, Jack Rackham legénységébe tartoztak. A két nő nagyon hasonló temperamentumú volt. De egyező vérmérsékletük mellett mesteri módon forgatták a kardot, és férfiakat megszégyenítő bátorsággal, ügyességgel harcoltak a tengeren. Habár a két nő kapcsolatát ma is számtalan megválaszolatlan kérdés övezi, az állítólag biztos, hogy ők ketten hamar összebarátkoztak. A csaták során Anne és Mary egymás mellett harcoltak, hosszú kabátot, hosszú nadrágot és kendőt viseltek a fejük köré tekerve. Mindkét kezükben machetével és pisztollyal ábrázolják őket. Amikor hosszas kalandozásuk végeztével Rackham legénysége foglyul esett a kormány tengerészei által, Anne Bonny és Mary Read is a fedélzeten tartózkodtak.

Egyes elbeszélések szerint a legénység túlságosan bódult állapotban volt ahhoz, hogy kardot ragadjon, így Anne és Mary szálltak szembe a tengerészekkel, sajnos sikertelenül. A kalózokat már a kezdetektől fogva a kegyetlen kivégzés veszélye fenyegette. Ám, amikor foglyul ejtették Anne-t és Mary-t, ők terhességre hivatkozva csak ők úszták meg az akasztást. Azt nyugodt szívvel kijelenthetjük, hogy Bonny és Read sokkal nagyobb hatással voltak a populáris kultúrára, mint a többi női kalóz.

Habár a kalózkirálynők nem olyan híresek, mint Feketeszakáll,

Edward Low és Henry Avery, tetteik minden bizonnyal sokakat ösztönöztek arra, hogy kardot ragadjanak és a Jolly-Roger (a kalózok lobogója, amelyről korábbi cikkünkben bővebben is lehetett olvasni) alatt kihajózzanak. Tény, hogy a kalózkirálynők élete erőszakkal teli és veszélyes volt. De a kalózkodás révén elkerülték azt az időszakot, amikor a civilizált társadalomban a nők nem lehettek mások, mint feleségek, otthonteremtők és anyák.

Ők a tenger királynői, kalózkirálynők lettek.