Mindenszentek és halottak napja két olyan fogalom, amiről már mindenki hallott.

Mégis sokan vannak, akik keverik a kettőt vagy nem is igen tudják, miről emlékezünk meg ilyenkor, honnan ered ez az ünnep.

A szerencsések, akiknek még nincs eltávozott hozzátartozójuk, ilyenkor csak élvezik a munkaszüneti napot. Mások évente egyszer, legalább ekkor ellátogatnak a temetőkbe, mert ezt diktálja a szokás. Ezt látjuk gyerekkorunk óta szüleinktől, nagyszüleinktől. De mi áll háttérben? Honnan ered ez a hagyomány?

A mindenszenteknek és a hallottak napjának régre nyúló hagyományai vannak nem csak a magyar történelemben, ugyanis mindkettő keresztény ünnep. Egyes feljegyzések szerint már a IV. században is volt ez az ünnep, más feljegyzések szerint mindenszentek napja 741 körül, III. Gergely pápa idején jelent meg először, majd 835-ben IV. Gergely pápa nyilvánította egyetemes ünneppé.

Mindenszenteket november 1-jén „tartjuk”, ami hivatalosan munkaszüneti nap. Mindenszenteknek hívjuk mindazokat, akik Istent dicsőítve, üdvözülve hunytak el, de nem emlékezünk meg róluk név szerint. Az ünnep célja, hogy az összes szentet, nemcsak azokat, akiket az egyház hivatalosan is szentté avatott november elsején megünnepeljük.

A halottak napja valamivel később került bevezetésre. Clunyi Szent Odilo bencés apát 998-ban vezette be emléknapként, melyet a keresztény egyház is átvett. November 2-án azokra az elhunytakra emlékezünk, akik még nem nyerték el az üdvösséget. Ők azok a hívek, akiknek még szembe kell nézniük a tisztítótűzzel azért, hogy a Paradicsomba jussanak. A holtakért való imádkozás szokása 998-ban kezdődött Franciaországban és a XIV. században vált általánossá. Halottak napja viszont nem munkaszüneti nap.

Magyarországon is, akárcsak a keresztény Európában mindkét ünnep a halottakra való megemlékezés napja.

E két naphoz kötődő népszokások régre nyúlnak vissza. Azt a hetet, amelyre a halottak napja esik halottak hetének nevezték. Halottak napján ma is szokás a sírokat feldíszíteni, megtisztítani és gyertyát is gyújtani az eltávozott lelkekért Erre a néphit szerint azért van szükség, mert ilyenkor hazalátogatnak a holtak, elhagyják nyughelyüket. De az senkinek nem jó, ha a lelkek nem tudnak békében nyugodnia, így a sírokon gyújtott gyertyák fénye segít újra visszatalálni a sírba és nem kísértenek, nem nyugtalanítják az élőket.

A néphit szerint a sírokat is azért kell megszépíteni, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. Ma már ezek a háttértörténetek kikoptak a köztudatból, de a szokás megmaradt. A régi, magyar háztartásokban a sírok rendbetétele mellett, a hazalátogató elhunyt lelkeknek egyes tájakon otthon meg is terítettek vagy legalább sót, kenyeret és vizet helyeztek az asztalokra.

Más vidékeken ételt vittek a sírokra. A székelyek például cipót, más néven a halottak lepényét sütötték meg. Szegeden mindenszentekkor úgynevezett kolduskalácsot sütöttek, amelyet szétosztogattak a temetők kapuiban a szegények közt azért, hogy ők is méltóképpen tudjanak megemlékezni a halottaikról. Mindezt azért tették, mert a szenvedő lelkek, az az a holtak üdvösségének ügyét, a jámborsági hagyomány által, a szegények, koldusok istápolásával érezték legméltóbban szolgálni.

Ételt a temetőbe, a sírokra a bukovinai magyarok (Moldvában szétszóródott, 1941-ben Vajdaságba letelepített székely magyarok) is vittek. Csallóközben is kalácsot osztottak szét az imádkozó koldusok között. Ott azért díszítették fel a sírokat és vittek ki ételt, hogy ne szenvedjen hiányt a halott, megelégedetten lépjen ki sírjából, de maradjon a temetői falain belül.

Sváb hiedelem szerint, aki a sírról virágot vesz el, azt a halott elviszi.

Emellett számos szabály is élt még ezeken a napokon, amik a megfélemlítést használták az illendő viselkedés betartása érdekében. Például égő gyertyát nem volt szabad más sírjára áttenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.

Halottak napján ma is szokás gyertyát gyújtani. A gyertyák a halottakért égnek, ugyanis a tűz megtisztulást hoz. A gyertyaláng pedig Krisztus jelképe, aki életét adta az emberekért, hogy elhozza nekik a megváltás fényét. A népszokás szerint ahány halottja van a családnak, annyi gyertyát kell meggyújtani. 

Az Ipoly menti falvakban, aki nem tudott már ellátogatni a temetőbe az otthon gyújtott gyertyát. Azt tartották, hogy akinek legelőször alszik el a gyertyája az lesz a következő, aki a túlvilágra távozik.

Jászdózsán (Jász-Nagykun-Szolnok megye) miközben a temetőben is gyertyát égettek odahaza is égve hagyták őket azért, hogy a halottak széjjel tudjanak nézni otthon. Arrafelé az a hiedelem járta, hogy míg a templomban harangoznak, addig a holtak otthon járnak.

Mindeközben Csantavéren az időjárásból jósoltak. Szerintük, ha halottak napján esik, akkor sok felnőtt fog elhunyni jövőre.  

A régi hiedelemtörténetek úgy tartották, hogy mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a templomban a halottak tartanak misét. Aki ilyenkor a harangszó vagy világítás nyomán véletlenül odatéved és felfedezi, hogy ott halottak vannak, az az ember a halálfia lesz, azaz már hiába próbál menekülni. A halottak széjjel szaggatják ruháját, és az illető hamarább meghal, mint egyébként kellene. Ugyanis egy élőnek sem szabad a holtakat meglátnia, idő előtt találkozni velük.

November elejétől szorult be általában a gulya, a csürhe, a ménes és a csorda az istállókba. Megkezdődött a takarmányozás. Azonban se mindenszentek, se halottak napján nem volt szabad dolgozni. Régen egyes vidékeken egész hétre munkatilalom vonatkozott. Ugyanis az ekkortájt végzett munka megzavarhatja a holtak nyugalmát. Így nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozott a házra az akkori hiedelem szerint.

Érdekesség, hogy halottak napján azért volt mosási tilalom, mert attól tartottak, hogy a hazajáró halott vízben állna.

A Csallóközben pedig azért, mert megsárgulna a ruha. Meszelni azért nem lehetett, mert a férgek lepnék el a házat. Végül Szlavóniában úgy tartották, azért van tiltva mindenfajta földmunka, mert keléses lenne, aki utána annak a földnek a termését megszegi.

Manapság ezek a hiedelmek naiv babonának tűnnek, azonban valószínűsíthető, hogy a halottjaink, elhunyt szeretteink megemlékezésén kívül erre a dologtilalomra eredeztethető vissza, hogy mindenszentekkor miért van munkaszüneti a nap. 

A hagyományőrzés, őseinkre, régi szokásainkra való megemlékezés fontos része a kultúránknak, nemzettudatunknak. Igaz, a legtöbb népszokás a XXI. században már csak furcsa babonának, bizarr szokásnak tűnhet, mégis ezek közül a legfontosabbat, a megemlékezést őrizzük, visszük tovább.

Látogassunk el elődjeink sírjához, emlékezzünk rájuk, gyújtsunk gyertyát lelki üdvük, a mi lelki üdvösségünk érdekében!