A Valentin-nap apropóján vetített romantikus komédiák elsőre ártalmatlan szórakozásnak tűnnek,
Bár a Valentin-nap nem vált olyan népszerű és nagy volumenű ünneppé itthon, mint az angolszász országokban, a virág- és csokoládéeladás, valamint az éttermi asztalfoglalások növekedése mellett a televíziócsatornáknak, moziknak is remek alkalmat szolgáltat, hogy az alkalomhoz illő filmek vetítésével emeljék a nézőszámot.
Extrém példaként, bár nem tartozik a komédiák kategóriájába, gondoljunk csak a tavaly éppen február 14-én filmszínházakba került A szürke ötven árnyalata című, szinte intézménnyé vált könyvsorozat filmváltozatára. Ennek a cikknek nem témája, hogy valóban elüzletiesedett-e a szerelmesek ünnepe, illetve az sem, hogy mennyire helyes vagy sem az év egyetlen napjához társítani a romantikus gesztusokat, azt igyekszik áttekinteni, milyen (jól-rosszul álcázott) tanulságokat vonhat le a néző a szerelem és a romantika média által közvetített megjelenítéséből.
Sarkítottabb megfogalmazásban a romkomokat (romantikus komédia – a szerk.) nevezhetjük nőknek gyártott pornográfiának is. Jobb esetben a párhuzam kimerül abban, hogy a romantikus filmek cselekménye annyira mutatja be realisztikusan a párkapcsolatokat, mint a felnőtt filmek a szexuális cselekvéseket, rosszabb esetben a hasonlóság a két műfaj között a cselekmény szövevényességében és a párbeszédek szellemességében is felfedezhető.
Albert Bandura szociális tanuláselmélete szerint az egyének a saját viselkedésüket olyan mintákra alapozzák, amelyeket korábban már láttak másoktól. A kognitív folyamatok nagy része során a minket körülvevő, számunkra fontos személyek viselkedésére alapozunk, de nem zárható ki a közvetett úton, filmekben, könyvekben tapasztalt viselkedések interiorizálása sem, ha azoknak (az elképzelt szituációkban) pozitív eredményei voltak. A látott modellek alapján definiáljuk, hogy mit várunk el, illetve mit tartunk elfogadhatónak a kapcsolatainkban. Azt kevésbé vagyunk képesek tudatosítani, hogy mivel a karakterek többsége erősen leegyszerűsített, az ábrázolt történet is csekély eséllyel állna helyt a valóságban. A látottak alapján megfogalmazódott elképzelések kifejezetten ártalmasak lehetnek a magunkról és a másokról alkotott képünket illetően.
Emiatt a vonás miatt Angela McRobbie poszt-feminista alkotásoknak tartja a romantikus komédiákat, ahol a hősnő látszólag modern és önálló, az élete mégsem lehet teljes, amíg egyedülálló. Eközben a férfi jellemzően irtózik az elköteleződéstől, és szinte bele kell manipulálni a kapcsolatba, de a találkozás a bizonyos nagy Ő-vel nemcsak megváltoztatja, hanem nagyvonalú (esetenként akár az életveszély hátárát súroló és lehetőleg publikus) gesztusokra készteti.
A sors által egymásnak szánt páros tagjai közötti kapcsolat alakulásának ábrázolásában összekeverednek a korai és későbbi szakaszokra jellemző elemek. Az nem meglepő, hogy a néhány napos, hetes ismeretségben kiemelt hangsúlyt kap az újdonságból adódó izgatottság és boldogság, de ezt mély érzelmekkel és a bizalom magas szintjével kombinálják, amelyek kialakulása a valóságban legtöbbször hónapok eredménye. Ebből sokan könnyen következtethetnek arra, hogy ha nem élnek át rövid időn belül intenzív érzelmeket, az azt jelenti, hogy a kapcsolat később sem lesz kielégítő.
A kapcsolatok irreális ábrázolásán túl néhány romantikus komédia több morális problémát is felvet, amikor a karakterek a kezdetektől hazudnak egymásnak, esetleg már kapcsolatban élnek, amikor megismerkednek egymással. Az esetek többségében a cselekmény csúcspontját az ezekkel a szituációkkal való konfrontáció jelenti, de ekkor sem a vétkes félnek nem kell szembenéznie a következmények valódi súlyával és a megbántott fél nem mutatja igazán, mennyire megrendítő számára az igazság. Egyszerűen mindent megbocsátanak, majd azonnal elfelejtenek.
Az utóbbi csoport tagjai hajlamosabbá váltak arra, hogy elhiggyenek olyan statisztikai adatokkal megcáfolható tévhiteket, hogy a zaklatók többsége idegen az áldozat számára, illetve hogy a zaklatás megelőzhető lenne, ha az elszenvedő alany egyértelműen kifejezné az érdeklődése hiányát. Ezen kívül azzal is inkább egyetértettek, hogy a nők számára bók, ha egy férfi kitartó – ami persze sok esetben igaz lehet, de fontos érzékelni a határt, hogy a viselkedés mikor válik a nő számára megalázóvá vagy ijesztővé. A már említett Ötven árnyalat-trilógia még egy lépéssel tovább megy, amikor a férfi főszereplő által gyakorolt egészségtelen kontrollálási vágyat és pszichikai bántalmazást az erős kötődés jeleként, a szexuális erőszakot pedig erotikus fétisként értelmezi, és tanítja meg a nézőnek, hogy ő is így lássa.
E cikk szerzője maga is elismeri, hogy a sorra vett problémák egy része sarkított. Azt sem tagadja, hogy – mint minden műfajban – a romantikus komédiák között is találunk kifejezetten szórakoztató és intelligens darabokat. Ezzel együtt érdemes észben tartani, hogy ugyanúgy, ahogy egy darabolós horrorfilmből kiindulva nem gondoljuk azt, hogy a szomszédunk egy baltával fog az életünkre törni, egy romkom sem azt mutatja meg, hogyan is kellene festenie a szerelmi életünknek.
No Comment