Nemzeti Virológiai Laboratórium pécsi vezetéssel


A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont vezetésével jön létre a Nemzeti Virológiai Laboratórium. A szervezetet Jakab Ferenc professzor, virológus szervezi és irányítja majd
Jakab Ferenc (Fotó: Csortos Szabolcs)
Olvasási idő: < 1 perc

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont vezetésével létrejön a Nemzeti Virológiai Laboratórium.

A Nemzeti Virológiai Laboratóriumot Jakab Ferenc professzor, virológus szervezi és irányítja majd Palkovics László miniszter nem régen tett bejelentése szerint. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiájának részeként több mint 53 milliárd forint összegű pályázati lehetőség nyílt meg a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 145 milliárdos keretösszegéből.

Palkovics László tájékoztatott arról is, hogy a következő öt évben 18 nemzeti labort hoznak létre. Az erre szánt 90 milliárd forintból idén 14 milliárd forint felhasználását tervezik. Közöttük van a korábban nem is tervezett, de a járvány miatt kiemelten fontossá vált Nemzeti Virológiai Laboratórium, amelyet Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem virológus kutatója szervez és irányít majd.

A bejelentés kapcsán Jakab Ferenc a következőket mondta:

„A laboratórium elsődleges célja, hogy a Pécsi Tudományegyetem meglévő, kiemelkedő virológiai laboratóriumára alapozva, magas színvonalú, nemzetközi szintű alap- és alkalmazott virológiai kutatásokat végezzen. Vizsgálataink egyik fő iránya a vírusfertőzések elleni védekezések hatékony módjainak kifejlesztése. Amelyek akár a vakcinafejlesztés, akár a gyógyszeres kezelés lehetőségét is érintik. A kutatás mellett fontosnak tartjuk a hazai utánpótlásnevelés erősítését is ezen a tudományterületen.” – hangsúlyozta a professzor.

 



Previous Ritka, római kori összecsukható vasszék került elő Baranyában
Next H-UNCOVER – csak 3 főnek lett pozitív a koronavírus tesztje

No Comment

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük