Az oktatás minőségének javítására irányuló állandó törekvés megteremtette a neuroedukáció lenyűgöző területét.

Az elmúlt két évtizedben gyorsan megnőtt az érdeklődés az aggyal kapcsolatos kutatási eredmények iránt, különösen a tanulással, az emberi megismeréssel és a viselkedéssel kapcsolatban. A neuroedukáció feltárja elménk tanulásának bonyolultságát. Egy innovatív megközelítés, ami az agy és a tanulási folyamat közötti interakció mély megértésén alapul. Értékes támpontokat ad ahhoz, hogyan lehet forradalmasítani a tanítást és tanulást. Az emberi agy ugyanis a komplexitás csodája, ahol neuronok milliárdjai alkotnak bonyolult hálózatokat. A neuroedukáció, azt tanulmányozza, hogyan alakulnak ki és erősödnek meg ezek az idegi kapcsolatok a tanulás során. Ennek a folyamatnak a megértése elengedhetetlen a tanítás optimalizálásához, mivel ez lehetővé teszi, hogy olyan pedagógiai módszereket adaptáljunk, amelyek a legtöbbet hozzák ki az agy tudásteremtő és tudásmegőrző képességéből.

A tanárok kilátásai világszerte rendkívül nehezek.

Nap mint nap szembesülnek azzal a kihívással, hogy olyan diákokat tanítanak, akik különböznek a korábbiaktól. Nem ugyanazokra az ingerekre reagálnak és figyelmük megragadásához meg kell érteni, hogyan működik az emberi agy a tanulás során. Mindezt részben az új technológiák gyors elterjedésének köszönhetjük. Az oktatásban alkalmazott idegtudománynak köszönhetően tudjuk, hogy a motiváció és a kihívás képes aktiválni az agy bizonyos területeit, amelyek segítik a tanulási folyamatot. Azt is tapasztalhattuk, hogy többet és jobban tanulunk másokkal interakcióban, mint egyénileg. Vagy azt, hogy a szabad és természetes kísérletezés többek között fejleszti a készségeket és kompetenciákat. Ebből a tudásból, valamint a pedagógia és a pszichológia által nyújtott készségekből születik meg a neurodidaktika, amelyet neuropedagógiának is neveznek, és amely hidat képez a neurológia és a neveléstudományok között. Ahol a pedagógiai pszichológia is alapvető szerepet játszik.

A neuroedukáció a környezet tanulási folyamatra gyakorolt hatását is feltárja. Senkit nem lep meg, hogy egy ösztönző és pozitív környezet fokozhatja az agy plaszticitását, megkönnyítve az információk befogadását és megtartását. Ez azt jelenti, hogy a motivációt és az érdeklődést elősegítő tantermek és oktatási programok tervezése jelentős hatással lehet a tanulmányi teljesítményre.

A tanulási stílusok sokfélesége

Mindenki egyedi tanulási stílussal rendelkezik, a neuropedagógia pedig megmutatja, hogy ezeknek a különbségeknek a felismerése és tiszteletben tartása milyen kulcsfontosságú lehet az oktatási sikerhez. A tanulók kognitív preferenciáinak megértésével az oktatók személyre szabhatják a tanítási stratégiákat. Ezzel biztosítani lehetne, hogy minden diáknak lehetősége legyen az agyának leginkább megfelelő módon tanulni.

Az agy alkalmazkodási és változtatási képessége, az úgynevezett neuroplaszticitás a neuroedukáció másik központi eleme.

Ez azt jelenti, hogy a tanulás nem korlátozódik a gyermekkorra, hanem valóban az egész élet alatt lehetőséget kínál az új ismeretek elsajátítására. Azaz az agy egész életében birtokában van egyfajta alkalmazkodó képességnek, és megfelelő stimulációval képes új neuronális kapcsolatok létrehozására. Így a neuroplaszticitás megértésével és kihasználásával különböző életszakaszokhoz illeszkedő oktatási programokat lehet tervezni, elősegítve a folyamatos és értelmes tanulást.

A memóriarendszerek felismerése az összes memóriával kapcsolatos folyamatot ismeretét jelenti a formációtól a konszolidációig.

Az ilyen fázisok szerves részét képezik a tanulási folyamatnak, mivel lehetővé teszik a tanulók számára a tudás hatékony dekódolását, kódolását, megtartását és visszaszerzését. Hatékony memóriarendszerek kialakítása azt jelenti, hogy elegendő lehetőséget biztosítunk az ismétlésre, előhívásra és asszociációra.

A neuroedukáción alapuló technikák segítségével fokozható a koncentráció.

Mivel a memóriamegmaradás nagymértékben a figyelemre támaszkodik, jó kiindulási alapot jelenthet olyan intézkedések bevezetése, amelyek erősítik a mnemotechnikai képességeket, és a tanulók figyelmét a személyes élményekhez köthető elemek felé irányítják. A különböző érzékszervi csatornák multimodális oktatási technikák révén történő felhasználása gazdagítja a tanulási utat, és a bemagolástól egy olyan részvételi élmény felé mozdítja el, amely a tanuló kíváncsiságát és figyelmét hasznosítja.

A tanulási folyamat pozitív asszociációi lehetővé teszik a tanulók számára, hogy jobban kihasználják veleszületett kíváncsiságukat és érdeklődésüket, és ezzel elősegítik a fejlődésüket az elsajátítás felé. Ezzel szemben a negatív érzelmekkel, például szorongással vagy félelemmel kapcsolatos asszociációk akadályozzák a tanulást és késleltetik a készségszintű elsajátítást. A kognitív teljesítményt aláásó stressztényezők kezelése, valamint a tanulók érzelmi intelligenciájának fejlesztése jelentősen javítja a tanulási eredményeket.

A technológia integrálása az oktatásba megállíthatatlan folyamat. A neuropedagógia támogatja ezt a fejlődést azáltal, hogy bemutatja, hogyan javíthatják a digitális eszközök az információk beépülését és megértését. A multimédiás források, szimulációk és interaktív platformok használata gazdagabb tanulási élményt kínálhat, kihasználva az agy azon képességét, hogy hatékonyan feldolgozza és megjegyezze a vizuális és auditív információkat.

Ha megértjük, hogyan tanul az elménk, akkor javíthatjuk az oktatási módszereket. Ez a megközelítés nemcsak az oktatóknak, hanem a diákoknak is előnyös. Lehetővé teszi, hogy teljes mértékben kiaknázzák a bennük rejlő lehetőségeket.

A neuropedagógiai kutatások azt találták, hogy

a tanulók hatékonyabban tudják felszívni az információkat rövid, konkrét sorozatokban, a hosszabb, hagyományos órák helyett. Ez a felfedezés egy microlearning néven ismert technikához vezetett, ami magában foglalja az információk átadását kis, koncentrált egységekben egyetlen téma, fogalom vagy készség köré összpontosulva. Ez állítólag 17%-kal hatékonyabban segíti a tanulókat az információk megértésében és megőrzésében, mint a hagyományos tanítási módszerek.

Az idegtudományok alkalmazható tudása iránt valóban érdeklődő oktatók viszont nehezen találják meg a megfelelő könyveket, cikkeket és megbízható internetes oldalakat. Ráadásul az idegtudomány és az oktatás területéről származó betekintést integráló egyetemi kurzusok vagy programok még mindig ritkák, és az oktatók többsége számára nem elérhetők. A megbízható, hozzáférhető és releváns tudás megtalálásának nehézsége lehet az egyik oka annak, hogy sok oktatási szakember hisz az úgynevezett „neuromítoszokban”. (Tévhitek az agykutatásról és annak oktatásra és tanulásra való alkalmazásáról.) Pedig ideje lenne kihasználni az ismereteinket az oktatás átalakítására, hogy a jövő elméi felkészítése jobb legyen.