Amikor egy párkapcsolatban megjelenik egy lelki vagy mentális betegség – legyen szó szorongásról, depresszióról, pánikbetegségről vagy más pszichés nehézségről –, az egész közös élet ritmusát átrendezi.

Van olyan, amikor nem pusztán arról van szó, hogy a másik rosszabb időszakot él meg. Ebben az állapotban a mindennapok dinamikája, a kommunikáció, a közös döntések és az érzelmi közelség is új hangsúlyokat kap. Egy ilyen helyzetben természetesen ösztönösen szeretnénk a párunknak segíteni, de sokszor nem tudjuk pontosan, hogyan lehet ezt jól csinálni. A támogatás azonban tanulható, sőt, a legtöbb esetben már az is hatalmas erő, ha a másik érzi, hogy nincs egyedül.

Az alábbi három mód abban segít, hogyan lehet valaki támasz úgy, hogy közben a kapcsolat egyensúlya is megmaradjon.

1. Kezdje azzal, hogy megérti: a lelki betegség nem akaratgyengeség!

Az egyik legfontosabb változás, amit megtehet, hogy elengedi azt a gondolatot:

„összeszedhetné magát”, ha nagyon akarná.

A pszichés betegségek, például a szorongásos megbetegedések közé tartozó pánikbetegség nem attól alakul ki, mert valaki nem elég erős vagy nem elég motivált. Sokkal mélyebb, biológiai és tanult mintákból felépülő folyamatok ezek, és gyakran az idegrendszer túlterheltségére adott reakciók.

Ha elkezdjük megérteni, hogyan éli meg valaki a tüneteket, már azzal is rengeteget segíthetünk neki. Nem kell minden részletet tudni, de jó, ha van bennünk kíváncsiság és nyitottság. Lehet, hogy a másik fél elmeséli, milyen érzés egy pánikroham – a heves szívdobogás, a mellkasi szorítás, a valóságérzet megváltozása –, vagy, hogy mennyire kimerítő számára egy-egy jobban szorongós nap. Ezeket nem kell megoldanunk helyette, hiszen nem is tudjuk. Elég, ha tudatjuk a másikkal, hogy biztonságban elmondhatja, és ott vagyunk, hogy megértsük őt. Nem kételkedünk, nem hitetlenkedünk, csak simán megértjük és figyelemmel fordulunk felé.

2. Tanuljunk meg úgy segíteni, hogy az valóban segítség legyen – nem minden jó szándék az!

Sokan automatikusan megoldáskereső üzemmódba kapcsolnak, amikor a partnerük bajban van. Ilyenkor jönnek az olyan mondatok, mint „ne izgulj, nincs semmi baj”, „próbálj meg inkább másra gondolni”, vagy „tudod, hogy ez csak a fejedben van”. Bár a szándék ezek mögött jó, a hatásuk gyakran az ellenkezője lesz. Az érintett fél úgy élheti meg, hogy nem érti meg őt a másik, vagy hogy el kell rejtenie a tüneteit, nehogy a párja terhére legyen.

A valódi segítség sokkal inkább a jelenlétről szól, semmint a tanácsokról. A pánikrohamok esetében péládul sokat számít, hogy ne az legyen a cél, hogy „megállítsuk” a rohamot, mert az akarva-akaratlanul is feszültséget tehet a párunkra. A roham valóban lecseng magától, de finoman lehet segíteni, hogy a teste gyorsabban visszataláljon a biztonságérzethez. Ilyenkor különösen sokat érhet, ha emlékeztetjük a lassú, mély légzésre, vagy ha együtt csinálunk egy egyszerűbb grounding gyakorlatot — például körbenézni a helyiségben és megnevezni néhány tárgyat, amelyet lát, érint vagy hall. Ezek a módszerek olyan kapaszkodók, amelyek segítenek rendezni a légzést, enyhíteni a testi tüneteket és visszahozni a jelen pillanatba.

A legfontosabb, hogy nyugodtak maradjunk, és olyan tempóban kísérjük őt, amely neki is komfortos. A légzés lassítása és az érzékelésre fókuszáló gyakorlatok együtt sokkal gyorsabban csillapíthatják a rohamot, mintha csak várnánk, hogy vége legyen — miközben az Ön jelenléte továbbra is a legnagyobb támasz.

3. Tartsa közben a saját egyensúlyát is – a kapcsolat ettől marad tartós!

A lelki betegségek könnyen megbillenthetik a párkapcsolati egyensúlyt. Idővel kialakulhat egy olyan dinamika, ahol az egyik fél mindig gondoskodó, a másik pedig mindig támogatásra szorul. Ez hosszú távon mindkét ember számára kimerítő lehet, és érzelmi távolsághoz vagy feszültséghez vezethet.

Fontos felismerni, hogy a saját határaink azt mutatják, hogy tudatosan vigyázunk arra, hogy hosszú távon is támasz tudjunk maradni. Ha a saját érzelmi erőforrásaink kimerülnek, sokkal könnyebben alakul ki tehetetlenség vagy akár rejtett düh is, ami később bizonytalanná teheti a kapcsolatot.

A kapcsolat megőrzéséhez érdemes megtartani közös rutinokat, amelyek nem a tünetekről szólnak. Egy séta, egy közös vacsora, egy filmest vagy akár egy egyszerű esti beszélgetés arról, mi történt. Ezek visszaadják a kapcsolódás könnyedségét, és segítenek, hogy ne minden a nehézségek köré szerveződjön.

Ha azt érzi, hogy nehéz ezt kettesben fenntartani, teljesen rendben van szakembert bevonni. A párterápia vagy a tanácsadás nem arról szól, hogy „baj van a kapcsolatban”, hanem arról, hogy megtanuljunk jól jelen lenni egymás mellett egy ilyen helyzetben.

A lelki betegségek, különösen a szorongás és a pánikbetegség, komoly terhet rónak a mindennapokra, de nem kell, hogy eltávolítsanak egymástól.

A legtöbb kapcsolat éppen ezekben a nehéz helyzetekben mutatja meg valódi erejét. A partner támogatása nem arról szól, hogy minden tünetet megoldunk, és nem is kell mindig “jól” csinálni. Elég, ha jelen vagyunk, figyelünk, kérdezünk és közben a saját belső egyensúlyunkat is megtartjuk.

Ne feledje, a biztonság és az együttérzés olyan alapok, amelyek nemcsak túlélhetővé, hanem gyakran mélyebb kapcsolattá formálják ezt az időszakot!