Hivatalosan és szakszerűen megfogalmazva a biomolekuláris régészet a régészet és a molekuláris biológia határterületén elhelyezkedő, interdiszciplináris tudományág.

Jelentősége olyan, mint egy gyorsan fejlődő innováció. Ez a tudományterület forradalmasította a régészeti kutatásokat azáltal, hogy nemcsak tárgyi leleteket, hanem molekuláris nyomokat elemez. A kutatók célja általában az, hogy a hagyományos régészeti és antropológiai módszereket kiegészítve olyan biokémiai nyomokat tárjanak fel, amelyek a szerves anyagok – például csontok, fogak, haj, növényi maradványok vagy kerámiákban megőrzött zsírsavak – molekuláris összetételében rejtőznek. Nem is véletlen, hogy napjainkban a biomolekuláris régészet egyik központi eleme az ősi DNS vizsgálata. Ez lehetőséget ad az emberi populációk eredetének, rokonsági viszonyainak, vándorlásainak feltárására és a betegségek történeti jelenlétének megfigyelésére.

A biomolekuláris régészet módszerei és azok alkalmazása komoly laboratóriumi kihívások elé állítja a terület szakembereit. A vizsgált anyagok rendkívül érzékenyek a szennyeződésekre, ráadásul a molekulák gyakran csak töredékes formában maradtak fenn. A proteomikai elemzések – fehérjék vizsgálata – különösen akkor értékesek, amikor a DNS már nem őrződött meg, például meleg vagy nedves éghajlaton. A lipidek és stabil izotópok elemzése pedig betekintést ad az egykori étrendbe, gazdálkodási rendszerekbe és környezeti viszonyokba. Ám a kutatók új generációs szekvenálási technikákat is használnak, amelyekkel rekonstruálják a teljes genomot, azonosítják a haplotípusokat, és modellezik a genetikai folytonosságot vagy a szakadást a populációk között. Izotópos analízisekkel (pl. szén-13, nitrogén-15) a táplálkozást, fehérje-spektrumvizsgálattal (proteomika) pedig a halálozási okokat tárják fel.

Ezekkel a módszerrel bizonyították Európa paleolit népeinek afrikai gyökereit, a vikingek génáramlását Ázsiába, vagy a magyar honfoglalók eurázsiai kapcsolatait. Magyarországon az ELTE Embertani Tanszéke és a Szegedi Biológiai Kutatóközpont vezet bioarcheogenetikai kutatásokat, például avar és hun temetők genetikai elemzésével.

Kiemelkedő alakja Svante Pääbo, aki a neandervölgyiek genomjának feltérképezéséért kapott Nobel-díjat 2022-ben.

De a biomolekuláris régészet jelentősége túlmutat a múlt rekonstrukcióján.

A biomolekuláris régészet legújabb eredményei lehetővé tették az illékony szerves vegyületek (VOC) és illatanyagok kimutatását régészeti leletekben, feltárva ezzel az ókori világ illatait és szagvilágát. Ez új lehetőségeket kínál a múlt újfajta, érzékszervi megtapasztalásának, a molekuláris jellemzők alapján, a parfümkészítéstől, a rituális és gyógyászati gyakorlatokon át a mindennapi élet különböző területéig. Az viszont még nagyobb újdonság, hogy egyeseknek eszébe jutott, mi lenne, ha a múlt illatairól szóló biomolekuláris adatokat többérzékszervi múzeumi élménnyé alakítanák.

A 2023-as Scent of the Afterlife (A túlvilág illata) című illat-reprodukcióval megszületett az új élmény. Amely egy 3500 éves egyiptomi mumifikációs balzsam biomolekuláris elemzésén alapul. A régészek, kémikusok, kurátorok, egy parfümőr és egy illatörökség-tanácsadó közös munkájával megvalósult projekt a kémiai bizonyítékokat történelmileg hiteles illattá alakította.

Két múzeológiai alkalmazás létezik jelenleg. Egy illatos kártya és egy rögzített illatállomás, amelyet a dániai Aarhusban található Moesgaard Múzeum „Ancient Egypt-Obsessed with Life” (Ókori Egyiptom – Az élet megszállottja) című kiállításába integráltak. A fejlesztők és megvalósítók szerint az illatreprodukciók hidat képeznek a tudományos kutatás és a kulturális örökség között, illetve eszközöket nyújtanak az oktatáshoz és a nyilvánosság tájékoztatásához.

„Az illatállomás megváltoztatta a látogatók balzsamozásról alkotott képét. Az illat olyan érzelmi és érzékszervi mélységet adott hozzá, amelyet a szöveges feliratok önmagukban soha nem tudtak volna biztosítani” – mondta Steffen Terp Laursen kurátor.