Magyar paleontológusok szerint, bizonyos esetekben a páncélos dinoszauruszok is kis csoportokban, magányosan éltek.

Annak ellenére tették ezt, hogy kisebb testű növényevőként könnyebben prédául eshettek a nagyobb testű ragadozóknak. A fogak felszínén megjelenő mikroszkopikus kopási mintázatok alapján következtethetünk arra, hogy elsősorban mivel táplálkoztak az egykori élőlények. Különböző virtuális és valós 3D-modellek segítségével rekonstruálhatjuk izomzatukat és mozgásukat. A csontok és fogak kémiai összetételének vizsgálatával meghatározhatjuk a fosszilizációs folyamatokat vagy akár a korai klímaviszonyokat. Most viszont egy magyar kutatócsoport egy ma már nem létező élőlény szociális viselkedését szerette igyekezett meghatározni fosszilis leletanyagokból.

A Magyar Természettudományi Múzeum, az MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport és az ELTE TTK Őslénytani Tanszék kutatói azt vizsgálták, hogy bizonyos állatok – különösen a páncélos dinoszauruszok – miért szeretnek egymás közelében élni. Míg más dinoszauruszok miért igyekeznek biztos távolságot tartani fajtársaiktól is. 

A kutatási téma apropóját a bakonyi iharkúti dinoszaurusz-lelőhelyről előkerült 12 páncélos dinoszaurusz-csontváz adta.

Az azonos kőzetrétegben és egymáshoz közel talált csontvázak azt mutatják, hogy az Ankylosauriákról általában feltételezett magányos életmód nem tekinthető minden esetben megalapozottnak.

„Az iharkúti Ankylosauria leletanyagok részletes vizsgálata során arra a következtetésre jutottunk, hogy az iharkúti lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz-csontvázak felhalmozódása a területen végigsöprő, pusztító erejű árvíznek volt köszönhető. Ez azt is jelenti, hogy az itt élő páncélos dinoszauruszok a halálukat megelőzően csoportokba verődhettek. Ami bizonyos értelemben az állatok társas életmódjára utalhat” – foglalta össze Botfalvai Gábor, a Magyar Természettudományi Múzeum és az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének munkatársa a kutatás kezdeti szakaszát.

Az iharkúti lelőhelyről 12 páncélos dinoszaurusz részleges csontváza került elő. Ezek felkeltették a kutatók érdeklődését az ankylosauria dinoszauruszok társas életmódjának vizsgálata iránt. Arra jutottak, hogy az iharkúti leletanyagon kívül további két Ankylosauria – a Gastonia és a Pinacosaurus – esetében is feltételezhető a társas életmód.

A társas életmódnak több hátránya is lehet az élőlények számára.

A csoportban élés megnöveli az egyedek közötti versengést – az élelemért és más forrásokért –, és megkönnyíti a paraziták és más betegségek terjedését is. Pozitív hozadékai viszont, hogy a csordában élő állatokhoz nehezebben férnek hozzá a ragadozók. Ez egyrészről annak köszönhető, hogy a csorda egységesen és aktívan felléphet a támadásokkal szemben, ami hatékonyabb védelmet nyújt az egyedeknek. Másrészről a csordában érvényes az „elvegyülési effektus”, mellyel csökkenthető az egyedekre jutó prédává válás valószínűsége.

„Munkánk során összehasonlítottuk az Ankylosauriák páncélzatának felépítését más dinoszaurusz fajokkal. Megállapítottuk, hogy a többi vizsgált növényevőhöz képest az Ankylosauriák páncélzata kiemelkedően hatékony lehetett a ragadozók elleni védekezésben. Ez lehetővé tehette a magányos életmódot egy olyan világban, ahol a növényevő állatok védtelenebbek voltak a kor hatalmas testű ragadozó dinoszauruszaival szemben” – fejtette ki Prondvai Edina, az MTA-ELTE-MTM Paleontológiai Kutatócsoport kutatója.

A társas életmód negatív hozadéka az is, hogy a csordában élő állatoknak nagy területeket kell bejárniuk, hogy a csoport egyedei hozzájuthassanak a szükséges táplálékmennyiséghez.

„Az Ankylosauriák arányaiban rövid végtagjai, zömök teste és a testüket borító páncélzat jelentősen megnehezíthette a nagyobb területeken átívelő folyamatos vándorlást. Ez ellentmondhat egy feltételezett csoportos életmód kialakulásának. Ez az általános megállapítás azonban kevésbé igaz az agilisabb testarányokkal rendelkező iharkúti Hungarosaurusra. Pont az egyik olyan ankylosauriára, mely valószínűleg csoportos életmódot folytatott” – jegyezte meg Ősi Attila, az ELTE TTK Őslénytani Tanszékének vezetője.

A dinoszauruszok társas életmódja, szociális viselkedése és az élőhelyük közötti összefüggés azt mutatja, hogy a nagyobb csordák nyílt vegetációjú területeken alakulnak ki.

Míg a zárt erdőségek nem igazán kedveznek az ilyen csoportosulásoknak. A legtöbb lelőhelyről csak igen kevés környezeti és vegetációs információ állt a kutatók rendelkezésére. Mégis megállapítható volt, hogy a páncélos dinoszauruszok tömeges halálközösségei leggyakrabban sivatagos vagy félsivatagos, gyér növényzettel borított paleokörnyzetekből ismertek. Itt az állatok a lokalizált élelem- és ivóvízforrások miatt, valamint a ragadozók elleni védekezés érdekében, valóban kisebb csoportokba rendeződhettek. A magyarországi dinoszaurusz-lelőhelyről ismert páncélos dinoszaurusz-leletek azonban sűrű ártéri erdőkkel jellemezhető szubtrópusi környezetekből ismertek. Ami azt mutatja, hogy ezek az élőlények a zárt erdőségek ellenére is csoportokban mozogtak.

„Természetesen teljes bizonyossággal nem lehet meghatározni, hogy egy mai rokonokkal nem rendelkező kihalt állat miként viselkedett. Mikor kerülte vagy éppen kereste fajtársai közelségét. Ha megértjük a mai nagytestű növényevők, mint például az elefántok vagy az orrszarvúak társas életmódját befolyásoló és szabályozó sokrétű folyamatokat, akkor ezeket felhasználhatjuk a dinoszauruszok társas viselkedésének megértéséhez is” – mondta Botfalvai Gábor.

A különböző faktorok együttes értelmezésével kirajzolódott kép alapján az Ankylosauria dinoszauruszok többsége inkább magányos életmódot folytathatott.

Míg egyéb Ankylosauriák, például az iharkúti páncélos dinoszauruszok is, kisebb méretű csoportokat képeztek. A tanulmány továbbá arra is rávilágított, hogy a szociális viselkedés még egy ilyen viszonylag szűk és anatómiai szempontból erősen specializált élőlénycsoportban is sokkal változatosabb lehetett, mint amilyennek eddig gondolták.