Schmidt Mária anyatigrésként védte meg kormányunkat és vezérét Látószög blogján, az éppen aktuális utolsó blogbejegyzésben 2025. április 14-én.

Ha valakit érdekel – másként, hogyan is mondhatna véleményt –, akkor eláruljuk, hogy a „Az utolsó, szinte érintetlenül maradt sztálinista intézmény: a Magyar Tudományos Akadémia” c. blogbejegyzésről van szó. Erre természetesen Freund Tamás, az MTA rendes tagja, az Akadémia elnöke válaszolt, melyet az alábbiakban változtatás nélkül adunk közre. De mielőtt ezt megtennénk, néhány olyan gondolatot adunk közre, amely Széchenyi Istvántól származik és, amely a mi véleményünket is tükrözi.

Az már szent igaz, ebben az esetben is így van, hogy „a beszéd jóval több bajt okoz e világon, mint a hallgatás”. Nekünk, csendes szemlélőknek, nem az a feladatunk, hogy másra hallgassunk, hanem, hogy megismerjünk és saját véleményünk legyen. Mert „Az embereket (…) annyiféle benyomás űzi, hajtja, hogy nagy részüket többnyire a körülmények áradata sodorja magával. De hogy élettelen tuskóként ragadjanak magukkal a hullámok, s mi még annyira se szabhassuk meg irányunkat, hogy saját akaratunkból érjük el életünk bal vagy jobb partját, ily passzívan, ilyen tehetetlenül mégsem lenne szabad sodortatnia magát egy olyan lélekkel bíró lénynek, amilyen az ember, különösen akkor nem, ha születésénél és vagyonánál fogva a függetlenek közé tartozik. Legalábbis ezeket hagyta örökül Széchenyi a Gróf Széchenyi István intelmei Béla fiához c. levelében.

Elnöki tájékoztatás Schmidt Mária írásával kapcsolatban

Schmidt Mária saját blogján megjelent, a Magyar Tudományos Akadémiával kapcsolatos, súlyos tévedéseket, szándékos félrevezetéseket tartalmazó írása komoly visszhangot váltott ki a sajtóban, így – eleget téve az Akadémia álhírekkel szembeni fellépését sürgető társadalmi elvárásoknak – az alábbiakban szeretném a közvéleményt tájékoztatni a valóságról.

A történész szerző az Akadémia lejáratása érdekében mindjárt az írása legelején félrevezeti az olvasót. Szembeállít két tényt, miközben mindkettő igaz: Széchenyi szóban és szándéklevélben birtokai egyéves jövedelmét ajánlotta fel, ami a jogászok által szerkesztett alapítólevélben 60 ezer forint alapítványi tőke kamataiban vált valóra. Aki a tényekre kíváncsi, az itt tájékozódhat.

El kell oszlatnom a szerző félelmeit, hogy az Akadémia esetleg nem a megfelelő szakemberekkel látná el a tudományos tanácsadással kapcsolatos közfeladatát (állítása szerint például akkumulátorgyártás kérdésében egy esztéta, egy pszichológus és egy nyelvész akadémikus ad tanácsot). Az Akadémiának 11 tudományos osztálya van, azokon belül több mint 80 tudományterületi szakbizottság működik, tehát nincs olyan tudományos kérdés – még az akkumulátorgyártás komplex kérdésköre sem –, amelyhez ne tudná a szakmailag legilletékesebb, az ország legkiválóbb tudósaiból álló multidiszciplináris szakértői testületet összeállítani. Az Akadémia a nemzet tanácsadójaként folyamatosan felajánlja szolgálatait a politikai döntéshozóknak, hogy a lehető legmagasabb szintű tudományos háttérismeretek birtokában hozzák meg döntéseiket. Reményeink szerint erre az igény növekedni fog, ahogy ez egy tudásalapú társadalom építésén munkálkodó kormányzat esetében várható.

A cikk állításával szemben az MTA Gazdaság- és Jogtudományok Osztályának belső vitaanyaga nem egy „közlemény”, nem jelent meg az Akadémia honlapján, még az osztály saját honlapján sem, azt nem hivatalos csatornán keresztül juttatták el a sajtóhoz. Miután ezt egyes fórumok az Akadémia véleményeként kezelték, az Akadémia elnökeként szükségesnek láttam, hogy kiadjak egy állásfoglalást az ügyben, amely meg is jelent a honlapunkon. Ezt nehéz lenne politikai állásfoglalásként interpretálni, ugyanakkor felhívást intéz valamennyi politikai párthoz, hogy a parlamenti kampány során különösen figyeljenek oda nyilatkozataik szellemiségére, nyelvezetére. Úgy vélem, egy ilyen figyelemfelhívás megfogalmazása joggal sorolható Széchenyi Akadémiájának közfeladatai közé. Állásfoglalásomban egyértelműen leszögezem, hogy a Magyar Tudományos Akadémia küldetésénél és alkotmányos státuszánál fogva politikai vitákba nem kapcsolódhat be. Kétségtelenül előfordul, hogy ezt az elvet valaki megsérti, de ez nem élvezi az Akadémia mint intézmény támogatását.

Az Akadémia fennállásának 200 éve alatt különféle politikai rezsimek képviselői rendre beavatkoztak az Akadémia autonóm működésébe. Az egyik legdurvább ilyen beavatkozás Sztálin és Rákosi idejében történt. Az ekkor kialakított struktúra 1990-ig állt fenn. Meglehetősen alaptalan, történelmietlen és etikátlan azt az Akadémiát azonosítani a rajta erőszakot tevő, őt eltorzító rendszerrel, amely az erőszakot – akarata ellenére – elszenvedte.

Tisztességtelen a sztálinizmus Akadémián belüli túléléséről beszélni azokkal a nemzeti és akadémiai nagyjainkkal – különösen Antall Józseffel, Kosáry Domokossal, Szabad Györggyel, Mádl Ferenccel és Szentágothai Jánossal – szemben, akik társaikkal együtt 1990 után alapjaiban változtatták meg az Akadémia szellemét, szervezetét, működését. Volt erejük és bátorságuk az akadémiai tagságot a tudományos teljesítménytől és kiválóságtól függővé tenni, megteremteni a ma már 19 ezres tagságú köztestületet és szervezetileg is bevonni a határon túli magyar tudományosságot a magyar tudományos közösség életébe. Kosáry Domokosnak volt kellő bölcsessége és erkölcsi ereje, hogy ne engedje a magyar sztálinisták által 1949-ben végrehajtott akadémiai boszorkányüldözés megismétlését, aminek ő is egyik áldozata volt. „Nem csináljuk ugyanazt, amit Andicsék” – mondta elnökünk.

A rendszerváltoztatás után az akadémikusok már szigorúan szakmai alapon lettek kiválasztva, megszűnt a nyílt politikai beavatkozás. Vizi E. Szilveszter elnökként ennek különös érvényt szerzett azáltal, hogy a jelöléseknél meg kellett adni a tudományos teljesítmény, az utánpótlás-nevelés, az innováció és egyéb szakmai tevékenységek számadatait. Természetesen nem állítható, hogy minden esetben a legjobbak jutottak be a testületbe, de ennyi hibaszázalék a társadalom minden szektorában előfordul. Például a gazdasági elitbe sem azok kerültek minden esetben, akik a gazdálkodáshoz, cégvezetéshez, vagy az adott ipari/agrár szakterületekhez a legjobban értettek. Voltak esetleg, akik csupán „jókor voltak jó helyen”? Biztosan állíthatom, hogy a Magyar Tudományos Akadémián sokkal jobbak az arányok.

Minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy az Akadémia bármiben is veszélyezteti az egyetemi autonómiát, az egyetemek tudományos minősítéshez való jogát. Az Akadémia a tudományos minőség és tudományetika letéteményese, az ezek feletti őrködés fontos közfeladata. Ennek keretében egyedülálló színvonalon végzi az egyének és kutatóhelyek tudományos minősítését, és ezt mint szolgáltatást biztosítja minden hazai fórum számára, amely ezt igényli, legyen az egyetem, kutatási forráselosztó vagy egyéb kormányzati intézmény. Nincs tehát semmiféle törvényi kötelezettség e szolgáltatás igénybevételére, az Akadémia pedig ezt végképp nem írhatja elő senkinek. Az MTA doktora cím esetében a közel száz szakértő értékelésén alapuló független minősítést az egyetemek többsége ma is hitelesebbnek tartja egy kutatói életpálya megítélésében, mint bármely egyéb minősítési formát.

Természetesen nem minden kiváló tudós lesz akadémikus, mivel az akadémikusok számát az akadémiai törvény 365 főben határozza meg. Ez egyéni sérelmeket kelthet, és gyakran az Akadémia ellen fordít befolyásos embereket. Ilyen támadásokkal ma is sokszor találkozunk. Sokakat zavar, hogy csak az a tudós lehet az Akadémia tagja, aki meg tudta szerezni az MTA doktora címet, és akit az Akadémia tagjai megválasztottak. Gyakran ilyen egyszerű a magyarázata az Akadémia-ellenességnek és a kiváltságokat emlegetők indítékainak.

A tudományos teljesítményt nem csupán szcientometriai adatokkal mérik. Legalább ilyen fontos az utánpótlás-nevelési, oktatási, innovációs, tudományos közéleti és tudomány-népszerűsítő tevékenység, a teljes tudósi életmű. A 70-80 éves akadémikustól egyébként sem publikációs teljesítményt kell elvárni. Ebben a korban és professor emeritusi pozícióban az egyik fő feladat a tanítványok segítése, ami nem abból áll, hogy minden cikkre ráírja a nevét az akadémikus, amit a saját volt vagy jelenleg is létező kutatócsoportja publikál. Ellenkezőleg! Arra sem írja rá a nevét, amely felfedezés az ő eredeti ötletén alapult. Így tudja tanítványait helyzetbe hozni nemzetközi pályázati fórumokon, ahol a pályázó saját, önálló közleményeit veszik csak figyelembe. Teljesítmény nélküli kiváltságokról beszélni a nemzet érdekében egy életen keresztül nem csupán napi 8 órában dolgozó és az országnak komoly megbecsülést és presztízst szerző tudósokról méltánytalan. Az akadémikusi tiszteletdíj (két évtizede változatlanul havi nettó 360 ezer forint) pedig nem éri el azt az összeget, amelyet – teljes joggal – annak a több mint 900 sportolónak biztosít az állam életjáradék formájában, aki olimpiai helyezéseivel vagy edzőként komoly dicsőséget hozott az országnak. Örömteli, hogy az állam hasonló tiszteletdíjjal ismeri el a nemzet művészeinek, színészeinek, a Magyar Művészeti Akadémia tagjainak teljesítményét, életművét is.

A Magyar Tudományos Akadémia lejáratására, hiteltelenítésére történő minden erőfeszítést, álhírterjesztést, rágalmazást a nemzet jövője, jóléte, megmaradása szempontjából rendkívül kártékonynak tartok, és erre mindkét politikai oldal figyelmét szeretném nyomatékosan felhívni, különös tekintettel alapításunk 200 éves jubileumára.
Az Akadémia alapításának 200 éves évfordulójáról a magyar tudományos közösség és a nemzet tagjait egyesítő ünnepként készülünk megemlékezni. Meggyőződésem, hogy a tudomány eredményeit a politika, a gazdaság és a tudomány legjobb erői is csak együtt tudják a közjó, az ország biztonsága és fejlődése szolgálatába állítani. A magyar tudományosság egészét képviselő Akadémia erre törekszik, és ehhez kéri mindhárom közösség vezetőinek és tagjainak támogatását.

Kivétel nélkül mindenkiét.

Freund Tamás

Zárjuk is le ezt a dolgot, főleg a retorikai lángszórózást! Vagy ne, hanem tanuljunk belőle! Még akkor is, ha fontosabb ügyeink lennének. „A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma” … lenne. Hát törekedjünk rá, és ne olyan vitákat folytassunk, amelyek az előrehaladást akadályozzák!