Az elmúlt évi könyvforgalom statisztikájának elkészítéséhez 188 magyarországi könyvkiadó cég szolgáltatott adatot.
Ennek eredményeképpen közel háromszázalékos növekedést mutat a magyar könyvpiac, bár a tankönyvellátás és a tankönyvkiadás központosításával 26,2 százalékkal csökkent a hazai szabadpiaci könyvforgalom 2013-ban, a közoktatási tankönyvek nélkül 43,9 milliárd forint forgalmat bonyolított a hazai könyvszakma, ami nominálisan 4,6 százalékkal magasabb az előző évinél, azaz az inflációt is beleszámítva 2,9 százalékkal növekedett a könyvpiac – közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE). A statisztika szerint a közoktatási tankönyvek nélküli, úgynevezett szabadforgalmú könyvpiac 2013-ban 43,9 milliárd forint volt. Ami 4,6 százalékos nominális forgalmi növekedést jelent a 2012-es, ugyancsak közoktatási tankönyvek nélküli, 42 milliárd forintot kitevő könyvpiachoz képest. (Az MKKE éves összesítése szerint a tankönyvek forgalma 2,19 százalékkal csökkent 2012-höz képest.)
„Tekintettel arra, hogy a hivatalos infláció az elmúlt évben 1,7 százalék volt, ezért a tankönyvekkel együttesen számított fogyasztói árú könyvforgalom valóságosan csupán egyszázalékos növekedést mutat. A szabadforgalmú, a tankönyvektől megtisztított könyvpiac valóságos, infláció fölötti növekedése 2,9 százalék” – olvasható a dokumentumban. Az MKKE szerint a tankönyvpiac államosításával a könyvpiac legnagyobb forgalmú ágazatává a szépirodalom, pontosabban a fikciós művek kategóriája vált. Az ide sorolható művek tavalyi 13,7 milliárdos bruttó forgalma – amely a könyvpiac 31,3 százalékát adja – 16,7 százalékos növekedést jelent az előző évi 11,7 milliárd forinthoz képest.
Sajnos a tudományos világ számára nem a legjobb hír,
hogy több mint 10 százalék visszaesés mutatkozott az ismeretterjesztő könyvek kategóriájában. A 2012-es 14,7 milliárd forint után tavaly 13,3 milliárd forintos bruttó forgalmat hozott az ágazat, a piac 30,2 százalékát adva. Az egy évtizednyi folyamatos csökkenés után a szakkönyvek, tudományos művek, lexikonok, szótárak, valamint az egyéb felsőoktatásban használatos kiadványok forgalma tavaly növekedett. 5,6 milliárd forint forgalommal 7,4 százalékos bővülést mutatva. A könyvszakmai egyesülés ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy a kiadók a kompenzációs reprográfiai díj miatt átsorolhatták ismeretterjesztő kiadványaik egy részét a szakkönyvekhez és tudományos művekhez. Látványosan növekedett tavaly is a gyermek- és ifjúsági könyvkiadás: az ágazat piaci részesedése immáron 23,6 százalék 10,3 milliárdos forgalommal. Ami a tavalyelőtti 9,6 milliárd forinthoz képest 7,7 százalékos bővülést jelent.
Az idegen nyelvű könyvek magyarországi importja az elmúlt esztendőben is tovább csökkent. A 2012-es, 3,4 milliárd forintos forgalom tavaly 3,3 milliárdra mérséklődött, a csökkenés 2,2 százalékos.
A legnagyobb növekedést a nem papíralapú, azaz az úgynevezett digitális könyvek és e-könyvek szegmense mutatta:
61 százalékos bővüléssel 535 millióról 862,7 millió forintra növekedett az ágazat forgalma. „Mindez azt jelenti, hogy az ágazat immáron megközelítette a teljes könyvforgalom két százalékát”. De azért a digitális könyvek gyűjtőfogalma alatt összesített fogyasztói árú forgalomnak alig tíz százaléka származik az e-könyvek eladásából és az e-könyv-forgalom az elmúlt évben sem érte még el az évi százmillió forintot.
Az MKKE becslései szerint a félárú könyvek 2013. évi forgalma mintegy 800 millió forintot, a csupán néhány könyvcímet publikáló cégek, illetve intézmények becsült forgalma 500 millió forint volt. „2013-ban a könyvpiac koncentrációja valamelyest csökkent. A piac 15 legnagyobb forgalmat lebonyolító cége az összforgalom 56,4 százalékát képviselte. 41 kiadó állította elő az összforgalom 73,3 százalékát. 54 cég produkálta az összesített könyvforgalom 77,6 százalékát” – olvasható az összesítésben. Amely kitér arra is, hogy az elmúlt esztendőben több piacvezető, külföldi tulajdonú cég került újra magyar tulajdonba. Míg 2012-ben a teljes könyvforgalom 21,58 százalékát, azaz 12,5 milliárd forintot külföldi tulajdonban lévő könyvkiadók állították elő, addig tavaly ez az adat már csak 4,9 milliárd forint volt. Ami a könyvkiadás összforgalmának 8,36 százaléka.
Ennek a hírnek nagyon örülök, nagyon fontos dolognak tartom azt, hogy a gyerekekkel is megszerettessük a könyveket. Én is rengeteg könyvet olvasok, de a mai könyvárak mellett egyre többször kell más megoldáshoz folyamodnom azért, hogy elolvassam a kiválasztott könyveket.