A helyes válasz:

József Attila - Levegőt!

Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?
A gyepre éppen langy sötétség szállott,
mint bársony-permeteg
és lábom alatt álmatlan forogtak,
ütött gyermekként csendesen morogtak
a sovány levelek.

Fürkészve, körben guggoltak a bokrok
a város peremén.
Az őszi szél köztük vigyázva botlott.
A hűvös televény
a lámpák felé lesett gyanakvóan;
vadkácsa riadt hápogva a tóban,
amerre mentem én.

Épp azt gondoltam, rám törhet, ki érti,
e táj oly elhagyott.
S im váratlan előbukkant egy férfi,
de tovább baktatott.
Utána néztem. Kifoszthatna engem,
hisz védekezni nincsen semmi kedvem,
mig nyomorult vagyok.

Számon tarthatják, mit telefonoztam
s mikor miért, kinek.
Aktákba irják, miről álmodoztam
s azt is, ki érti meg.
És nem sejthetem, mikor lesz elég ok
előkotorni azt a kartotékot,
mely jogom sérti meg.

És az országban a törékeny falvak
– anyám ott született –
az eleven jog fájáról lehulltak,
mint itt e levelek
s ha rájuk hág a felnőtt balszerencse,
mind megcsörren, hogy nyomorát jelentse
s elporlik, szétpereg.

Óh, én nem igy képzeltem el a rendet.
Lelkem nem ily honos.
Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet,
aki alattomos.
Sem népet, amely retteg, hogyha választ,
szemét lesütve fontol sanda választ
és vidul, ha toroz.

Én nem ilyennek képzeltem a rendet.
Pedig hát engemet
sokszor nem is tudtam, hogy miért, vertek,
mint apró gyermeket,
ki ugrott volna egy jó szóra nyomban.
Én tudtam – messze anyám, rokonom van,
ezek idegenek.

Felnőttem már. Szaporodik fogamban
az idegen anyag,
mint szivemben a halál. De jogom van
és lélek vagy agyag
még nem vagyok s nem oly becses az irhám,
hogy érett fővel szótlanul kibirnám,
ha nem vagyok szabad!

Az én vezérem bensőmből vezérel!
Emberek, nem vadak –
elmék vagyunk! Szivünk, mig vágyat érlel,
nem kartoték-adat.
Jöjj el, szabadság! Te szülj nekem rendet,
jó szóval oktasd, játszani is engedd
szép, komoly fiadat!

1935. november 21.

A helyes válasz:

Radnóti Miklós - Szakítottunk

Te véresre csókoltad a számat
és lihegve kértél, hogy maradjak.
Nem maradok.
Menj be szépen, én meg elindulok
a mérföldkövek között a sárban.
Mit nézel?
A hófehér éjek után ugye-e
könnyező, foltos olvadás szakadt.
Hallod?
A vézna fákban a nyárt
siratják most korhadt, téli szentek.
Ne sírj.
A könnytől csúnya lesz a szemed
és nem bírom folytatni, ha könnyezel.
Hallod-e?
Szél szánkázik zúgva a dombokon
és itt te előtted fodros a sár.
Megértettél?
Sár. Sár és Gyűlölet van az alján
minden csillogó, nagy szerelemnek.
Most menj.
Érzem, hogy imádlak és gyűlöllek
és ezért most itthagylak az úton.
Kedvesem.
Nagyon, nagyon szerettelek és hogyha
találkozunk, talán újra kezdem.
Menj már.

1928. febuár 1

A helyes válasz:

Pilinszky János - Átváltozás

Rossz voltam, s te azt mondtad, jó vagyok.

Csúf, de te gyönyörűnek találtál.

Végig hallgattad mindig, amit mondtam.

Halandóból így lettem halhatatlan.

1921. november 27. és 1981. május 27. között

A helyes válasz:  

Károlyi Amy - Oda kell adni, ami van

Mindennek ára van,

vagy ára lesz.

Oda kell adni,

ami van,

hogy megkaphassuk,

ami lesz.

Oda kell adni asztalunk,

oda kell adni ceruzánk,

és tudni, hogy asztaltalan

s ceruzátlan lét vár reánk.

Odaadni a takarónk,

és langyosra fűtött szobánk,

és tudni, hogy takaratlan

és párnátlan lét vár reánk.

Az is lehet, hogy az a mínusz,

a földöntuli, pluszt megér,

és minden láznál égetőbb

a csillagok termelte dér.

Papírkosárba vethetők

a szerzett tapasztalatok,

és átképzőssé változom,

ha itt hagyom, mi itt vagyok.

Mi vagyok itt egyáltalán?

és megérem-e a papírt,

amire egykor jobb kezem

még zsinórírás nélkül írt,

csak jobbra dőlve egyszerűn

mint a szélfútta fák,

ahogy diktált a tél, az ősz

vagy amit a május fujdogált,

lehet, hogy máris ott vagyok,

a határtalanban kerengő,

hol színtelenbe torkollik a szín,

és milliárd év egy esztendő.

1982

A helyes válasz:  

Nemes Nagy Ágnes - A reményhez

Nyár van. Tán nem kell így szorongani.

A keserűt majd egyszer kiokádjuk.

Ily keserűt nincs mód kimondani,

hisz keskenyebb a torkunk, mint az ágyú.

De mégis élünk. Igy harmincöt évre

(nincs több előttünk) arra kés a lét,

hogy belevágjunk egyszer már: mi végre

születtünk, és ha meghalunk, miképp?

Nem kevesebbre kényszerít az undor.

Selyemcafatra vágytunk délután,

és estére már mohón-zárt fogunktól

csikorgott minden hajókaraván.

Vagy teleszítt szivacsként nyúlva, resten,

míg álomragacsos elménk simít,

tapasztgattuk a kielégületlen

önérzet meddő kínjait.

Rohadt ereszként csordulunk a bűntől.

De mégis élünk. Védjük tán a házat?

De mégis élünk. Szűkülő szemünktől

Képet kiván talán egy messzi század?

A filológus méri majd le részünk?

Kezével együtt sarjad már a kés?

S a mozdulat talán, hogy szembenéztünk,

A feltámadás, vagy a feledés?

Igazság? Hová nyujtózunk e szóval?

Ropogtatjuk, mint izmot ifju csont,

s a jövendő a magáért-valóval

egy mozdulatban, ívben összefont.

A mozdulat – hisz így vált egyenesre

hajdan az ősi, vízszintes gerinc,

a mozdulat rántotta feszesebbre

az ereket, az ifjú szív kering –

az ifjú szív? – igen, az ifjú szív,

a szellem első, pontos lobbanása,

mikor majd rezdül a csigolya-ív,

s mi is rezgünk, új kocsonyákba ásva,

s a szó egy cseppel túlcsordul a vágyon,

s a nyelv, mint lángnyelv, rezzen, sistereg,

s megszületünk. Megszületik a szájon

örökségünk, reményünk: ismeret.

(1922-1991)

A helyes válasz:

Petőfi Sándor - Föltámadott a tenger...

Föltámadott a tenger,
A népek tengere;
Ijesztve eget-földet,
Szilaj hullámokat vet
Rémítő ereje.

Látjátok ezt a táncot?
Halljátok e zenét?
Akik még nem tudtátok,
Most megtanulhatjátok,
Hogyan mulat a nép.

Reng és üvölt a tenger,
Hánykódnak a hajók,
Sűlyednek a pokolra,
Az árboc és vitorla
Megtörve, tépve lóg.

Tombold ki, te özönvíz,
Tombold ki magadat,
Mutasd mélységes medred,
S dobáld a fellegekre
Bőszült tajtékodat;

Jegyezd vele az égre
Örök tanúságúl:
Habár fölűl a gálya,
S alúl a víznek árja,
Azért a víz az úr!

Pest, 1848. március 27-30.

A helyes válasz:

Berzsenyi Dániel - A közelítő tél

Hervad már ligetünk, s díszei hullanak,
Tarlott bokrai közt sárga levél zörög.
Nincs rózsás labyrinth, s balzsamos illatok
Közt nem lengedez a Zephyr.

Nincs már symphonia, s zöld lugasok között
Nem búg gerlice, és a füzes ernyein
A csermely violás völgye nem illatoz,
S tükrét durva csalét fedi.

A hegy boltozatin néma homály borong.
Bíbor thyrsusain nem mosolyog gerezd.
Itt nemrég az öröm víg dala harsogott:
S most minden szomorú s kiholt.

Oh, a szárnyas idő hirtelen elrepül,
S minden míve tünő szárnya körül lebeg!
Minden csak jelenés; minden az ég alatt,
Mint a kis nefelejcs, enyész.

Lassanként koszorúm bimbaja elvirít,
Itt hágy szép tavaszom: még alig ízleli
Nektárját ajakam, még alig illetem
Egy-két zsenge virágait.

Itt hágy, s vissza se tér majd gyönyörű korom.
Nem hozhatja fel azt több kikelet soha!
Sem béhunyt szememet fel nem igézheti
Lollim barna szemöldöke!

1804 után

A helyes válasz:

Pilinszky János - Apokrif (részlet)

3.

Látja Isten, hogy állok a napon.
Látja árnyam kövön és keritésen.
Lélekzet nélkül látja állani
árnyékomat a levegőtlen présben.

Akkorra én már mint a kő vagyok;
halott redő, ezer rovátka rajza,
egy jó tenyérnyi törmelék
akkorra már a teremtmények arca.

És könny helyett az arcokon a ráncok,
csorog alá, csorog az üres árok.

1944

A helyes válasz: 

Kaffka Margit - Fényben

Tudom, hogy a tavasz nem tart örökké,
Hogy elmúlnak mind a derűs napok,
Hogy a dal, hogy a tavasz idehagynak,
És ősz fejemmel magam maradok.

Zörgő avarban, ködös alkonyattal,
A darvak búcsúzása idején
Ráérek majd jövők titkát keresni,
S borongva sírni emlékek ködén.

De ki töpreng édes tavaszi reggel
Fagyos pusztákon, hulló levelen, -
Mikor csillámos, szőke napsugárral
Végigragyogja útját a jelen...

1901

A helyes válasz: 

Illyés Gyula - Egy mondat a zsarnokságról (részlet)

Hol zsarnokság van,

ott zsarnokság van,

nemcsak a puskacsőben,

nemcsak a börtönökben,

nemcsak a vallató szobákban,

nemcsak az éjszakában

kiáltó őr szavában,

ott zsarnokság van

1950