A Pannonhalmi Bencés Főapátság északi udvarán népes temető volt


A Pannonhalmi Bencés Főapátság északi udvarán népes temető volt
Olvasási idő: 3 perc

Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) által támogatott Királyok, szentek, monostorok kutatási program keretében 2023. április és május között tárták fel a Pannonhalmi Bencés Főapátság északi udvarán található régészeti lelőhelyet.

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) szervezésében végzett kutatás eredménye és a helyszínen talált szórványcsontok alapján megállapítható, hogy egykor népes temető helyezkedett el itt. A Királyok, szentek, monostorok multidiszciplináris kutatási program keretében végzett régészeti kutatások a tihanyi altemplom 2021-es, illetve a bakonybéli monostor udvarának 2022-es munkálatai után 2023-ban a Pannonhalmi Bencés Főapátság területén folytatódtak. A monostor építéstörténete még rengeteg ismeretlen részletet tartogat a szakemberek és az aktív bencés közösség számára. Ezek felderítésével tovább pontosítható majd az ország legrégebbi, ma is működő apátságának története.

A Pannonhalmi Bencés Főapátság területén 2023 tavaszán kezdődött meg a tervásatás, melyet Takács Ágoston, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Tanszékének doktorandusza vezet. A márciustól áprilisig tartó munkálatok az apátság elöljáróinak segítő támogatásával és a szerzetesi közösség jóváhagyásával zajlottak. A régészeti célú előzetes geofizikai felmérést a Magyar Nemzeti Múzeum Nemzeti Régészeti Intézetének szakemberei végezték, emellett az apátságnak és közvetlen környezetének LIDAR-technológiájú felmérésére is sor került.

A monostorban zajló kutatás célkitűzései között szerepelt az egykori királyi udvarház maradványainak esetleges azonosítása, emellett a bazilika nyugati homlokzatának vizsgálatával a régész szakemberek arra is választ kerestek, hogy vajon álltak-e ott tornyok valamelyik építési fázisban.

Már a kutatás legelején kirajzolódott, hogy Pannonhalma semmiképpen sem tekinthető átlagos lelőhelynek. Ritka az ehhez hasonló olyan műemlékegyüttes Magyarországon, amelyet ezer éve szinte megszakítás nélkül használnak. Az ásatási területen, az apátságnak a templomtól északra eső udvarán emiatt kevés olyan helyet találtak, ahol folyamatos rétegsor lett volna akár csak az elmúlt ezer évre visszamenőleg. Ez egyrészt annak köszönhető, hogy a hegy homokköves felszíne viszonylag közel fekszik a mai járószinthez, másrészt annak, hogy a korábbi nagy építkezések a késő középkortól napjainkig nem hagyták érintetlenül a területet.

A korábbi kutatások alapján feltételezhető volt, hogy az északi udvar részben szerzetesi temetőként funkcionált.

Mégis itt aránylag kevés sírra bukkantak a régészek, azokat is főként a keleti részen találták. Az északi mellékhajóból nyíló Mária-kápolna közelében egy rétegből két erősen bolygatott sír került elő, amelyek felett törmelékes, kevert föld volt. A helyszínen talált szórványcsontok alapján megállapítható, hogy egykor valóban népes temető helyezkedett el itt, amelyet már a török korban megbolygattak. Erről árulkodik az a masszív, másfél méter széles, valószínűleg gerendavázzal erősített fal, amely kettészelte az amúgy sem túl tágas udvart. A fal keleti irányban valószínűleg a templom északi mellékhajójához kapcsolódhatott, nyugat felé pedig egy feltehetően barokk boltozat vágta el. Így ebben az irányban nem volt tovább követhető. Mivel a várfal jóval kijjebb, a hegytető peremén helyezkedett el, ez inkább a templom belső védműveként értelmezhető. Külső oldalán az égett járófelület talán az egyik török kori tűzvészről árulkodik.

Középkori vörösmárvány faragvány az ásatásról, eredetileg a templomhoz tartozhatott Külső oldalán az égett járófelület talán az egyik török kori tűzvészről árulkodik.

Bal oldal: Középkori vörösmárvány faragvány az ásatásról, eredetileg a templomhoz tartozhatott
Jobb oldal: A török kori fal és az égett járófelület

A legépebben a szentély keleti oldalán maradtak meg sírok. Itt a viszonylag kis méretű szondában két rétegben összesen három temetkezés maradványa került elő. Mindegyik keletelve, és a szentély falához igazodóan helyezkedik el. Ez alapján feltételezhető, hogy a XIII. századnál nem lehetnek korábbiak, ugyanis akkor épült a ma látható szentély. A régészek a szentély alapozásának az aljáig leástak, hogy elválást vagy esetleges korábbi periódusok nyomait tudják vizsgálni. Azonban az alapozás egységesnek tűnt, tehát a korábbi, 11-12. századi szentélyalapozás nyomait nem találták meg a vizsgált területen.

Az utolsó kutatószondát a bazilikától délnyugatra eső épületszárny jelenleg gépészeti térként használt pincehelyiségében nyitották. Ennek célja az volt, hogy a templomtól északnyugatra talált, toronyalapként értelmezhető nagy méretű alapfal esetleges párját megtalálják. Sajnos a kutatás során kiderült, hogy ezen a részen sokkal mélyebben bolygatott a terület, mint az északi részen. Így ennek következtében csak barokk kori és még későbbi építkezések nyomait sikerült azonosítani a területen, alapozás nyomai nem kerültek elő.

A barokk kolostorépület által bolygatott sír
A barokk kolostorépület által bolygatott sír


Previous Kiberbiztonsági kihívások a kaszinók világában: Az adatok és a játékosok védelme
Next Áttelelő kétéltűek érzékenységét vizsgálták

No Comment

Leave a reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy + 17 =