Befejeződtek a régészeti feltárások a Bakonybél-Szentkúton


Befejeződtek a régészeti feltárások a Bakonybél-Szentkúton - Bakonybéli régészeti feltárások során talált üreg
Olvasási idő: 4 perc

A régészeti feltárások az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) által támogatott Királyok, szentek, monostorok kutatási program keretében 2022 májusa és júliusa között zajlott a Bakonybél-Szentkút lelőhelyen a régészeti feltárások.

Az ELKH Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) szervezésében, az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének kutatója, Nagy Szabolcs Balázs vezetésével megvalósult projekt (Bakonybél-Szentkút lelőhely) keretében a szakemberek többek között a régészeti feltárások során felfedeztek egy sziklaüreget. Ez az üreg a legenda szerint, a magyar történelem első vértanújaként számontartott Szent Gellért velencei bencés szerzetes lakhelye volt, bakonybéli remetéskedése idején. A feltételezések szerint zarándokhelyként szolgáló területen található üreg, valamint az egykor a szomszédságában álló, a feltárás alapján vélhetően hozzá kapcsolódó kápolna használatának pontos részletei máig nem ismertek. Azonban az előkerült fém és kerámia leletanyag meggyőzően támasztja alá a mélyedés középkori vagy korábbi eredetét, valamint a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát.

Előzmények:

A mostani projekt keretében szintén a régészeti feltárások során feltárt bakonybéli bencés monostor épületegyüttesétől alig egy kilométerre délre fekvő Szentkút lelőhelyen először 2016-17-ben volt tudományos célú tervásatás. Az akkori munkálatok során a 19. századtól kálváriadombként használt, Borostyán-kőnek nevezett sziklaszirt tetején egy nagyobb méretű üreg részletét tárták fel. Benne pedig egy hozzávetőleg 12-14. századi, kőből épült, falfestéssel díszített kápolna omladékát találták meg. A kutatók akkor megállapították, hogy az omladékban ránk maradt épület a bencés monostor egykori Szűz Mária-kápolnája lehetett. Ez IX. Gergely pápának a monostor birtokjogi és egyházjogi kiváltságait megerősítő, 1230-ban kiadott privilegiális oklevele szerint Szent Gellért sziklája felett („supra rupem sancti Gerardi”) állt. A Pannonhalmi Bencés Főapátsági Levéltárban őrzött oklevél szövege igazolja, hogy a monostor birtokaihoz tartozott többek között: „az a terület teljes terjedelmében, ahol a fentebb nevezett monostor áll, ugyanazon a helyen a Szent Gellért sziklája fölé emelt Szűz Mária kápolna, valamint Mária Magdolna kápolnája a Soruul (= Sarvaly) kert fölött” (Baán Izsák fordítása).

Szent Gellért sziklájának említése a IX. Gergely által 1230-ban kiadott oklevélben.

A bakonybéli bencés monostort 1018-ban alapította Szent István király. Létrehozásában Gizella királyné is részt vett, aki ‒ az oklevél fennmaradt töredékei szerint ‒ többek között adományokat tett a monostor javára. Szent Gellért nem sokkal a Magyar Királyságba érkezését követően, körülbelül 1023-tól hét esztendőt töltött remeteként a bakonybéli erdőben. Innen az államalapító király a marosvári – később csanádi – püspökség élére szólította, majd 1046-ban a Gellért-hegyen mártírhalált halt. A pápai oklevélben is említett szikla középkori megnevezése nyilvánvalóan Szent Gellért bakonybéli remeteségéhez köthető. Bár a sziklaüreg teljes feltárására a korábbi tervásatás alkalmával nem kerülhetett sor. A mélyedés kápolna melletti elhelyezkedése és a helyszínnek a remeteség hagyományán belüli jelentősége számos kérdést felvetett.

A régészeti feltárások helyszíne, a kálvária mentén megközelíthető sziklaplató, az úgynevezett Borostyán-kő

Az üreg betöltésének eltávolítása az ásatási helyszín és a lelőhely adottságai miatt nem a megszokott módon zajlott.

Javarészt barlangászati módszerekkel, az 5 méter mélységig végzett kutatással sikerült feltárni a Bakonybél-Szentkút lelőhely sziklaüregének legszélső részeit és alját is. A mélyben szabályos formájú négyzet alakú (~1,2 × 1,2 m) üreget találtak. Így arra következtetnek, hogy a mélyedés kétségtelenül mesterséges kialakítású. A mélyedésből előkerültek középkori leletek is, közöttük egy nagyvonalúan megmunkált, a kápolna törmelékéből származó vörös faragott homokkő. A sziklaüreget az ismeretek szerinti a 15-16. század során kezdett betöltődni, ami a 19. század elején fejeződött be, amikor eredeti rendeltetése már feledésbe merült.

A kálvária mellett, a régészeti feltárások területén, jól látható a sziklaüregbe vezető út kialakítása.

Az üreget valószínűleg a középkorban vagy esetleg korábban alakították ki, mint ahogy azt az újkori történeti források és leletanyagok igazolják. A szórványos őskori és római kori leletek alapján elképzelhető, hogy voltak az Árpád-kornál korábbi előzményei. Ha így is volt, a középkor során újra kitisztították és feltehetőleg átalakították a mélyedést. Az üreg legalján ugyanis nem mutatkozott semmiféle korai kultúrréteg. A sziklaplatóba mélyülő meredek oldalfalakon pedig az évszázadok során minden bizonnyal jelentős humusz- vagy mállott dolomitréteg mosódott volna be a mélyedés pereme felől.

A Bakonybél-Szentkút lelőhely üregének aljára valószínűleg kelet felől lehetett leereszkedni, mivel ezen az oldalon a legkevésbé meredek az oldalfal. Emellett itt olyan mesterséges megfaragásnak tűnő behatások is láthatók a szikla felszínén, amelyek feltehetően egy faszerkezetű lejáróval magyarázhatók.

A sziklaüreg 1,2 × 1,2 m kiterjedésű alja, mélysége a jelenlegi járószinttől 5 méter.

A sziklaüreg szoros kapcsolatban állhatott az említett oklevélben Szent Gellért sziklája fölöttiként leírt Árpád-kori Szűz Mária-kápolnával. Melynek törmeléke az üreg betöltéséből került elő. A középkorban Szent Gellértről elnevezett kápolna és az ugyanazon a sziklakiemelkedésen található, vele egykorú mélyedés nagy valószínűséggel összetartozott. A rendszeres tisztítás vagy lefedés nélkül az üreg fokozatosan feltöltődött volna, és nem érte volna meg a kápolna romba dőlését. Ennek ellenére a habarcsba rakott kőfalú épület valószínűleg nem közvetlenül az üreg fölé épült.

A régészeti feltárások azt bizonyítják, hogy a sziklaüreg és a kápolna– minden bizonnyal az itt élt 11. századi remete szentek, Szent Gellért és Szent Günther vélt vagy valós jelenlétével, itt tartózkodásuk emlékével állhat szoros összefüggésben. A barlangi remeteség párhuzamai a keleti kora keresztény szentek világába vezetnek. A bencés rend alapítója, nursiai Szent Benedek élettörténetében is fontos szerepet játszik a sziklabarlangban való remetéskedés. A szentek életéről szóló beszámolók szerint ő a Tivoli környéki hegyekben, egy nehezen megközelíthető barlangban töltötte remetéskedését. (Élelmezését is külső segítséggel oldották meg.)

A Bakonybél-Szentkút lelőhely üregének tehát szakrális szerepe lehetett, használatának pontosabb részletei azonban nem ismertek.

Továbbra is nyitott kérdés, hogy a legmélyebb, négyzetes részén mindössze körülbelül 1,5 m2 alapterületű, hozzávetőleg 8-10 m2 hasznos belterületű mélyedést lakhatták-e a középkorban. Azaz akár maga Szent Gellért, akár a monostori közösségi életet remetei magányra cserélő későbbi szerzetesek élhettek-e a kis területen. Az sem kizárt, hogy a sziklaüregnek csak később, a helyi szentkultusz előmozdításában szántak szerepet. Nem lehet tudni, hogy remeteség működött, vagy kegyhely alakult ki a helyszínen. Az sem kizárt, hogy mindkettő. De a sziklaplatón, valamint a sziklakiemelkedés lábánál és oldalsó teraszain felgyűlt fém és kerámia leletanyag meggyőzően alátámasztja a lelőhely intenzív Árpád-kori használatát.

A régészeti kutatások és a kutatási munkálatok eredményeit a szakemberek, egy konferencián mutatják be novemberben az érdeklődők számára.



Previous Kutatók éjszakája 2022. szeptember 30.- október 1.
Next Új felvételi pontrendszer

No Comment

Leave a reply

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.